Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Mizsák Bertalan
Az ÉPSZER Rt. nyugalmazott elnöke,
Sárospatak
A ma is fiatalosan mozgó, fürge észjárású, nyugdíjas szövetkezeti elnök a betöltött hetvenöt évéből tízet nyugodtan letagadhatna. A néhány évvel ezelőtti súlyos betegség – szívósságának és élni akarásának köszönhetően – nem viselte meg annyira, mint sajnos, oly sok társát.
A családfáját a XVI. századig dokumentálhatóan visszavezető férfiembert 1930. augusztus 20-án az Abaúj-Torna megyei Pálházán anyakönyvezték Erdélyi Erzsébet és Misák Bertalan egyik gyermekeként. Leánya, Gabriella Ottília férjével együtt nagy féltéssel és odaadással neveli a bővebb család két unokáját, Nórát és Ritát.
A Sárospataki Református Gimnázium diákjaként tett érettségit követően bevonult, majd 1954-ben szerelt le. Ekkor került a Sárospataki Szakszövetkezethez mindenesként. Mentora a városszerte ismert akkori vezető, Wallach Gyula volt, akit azért is őriz emlékezetében, mert hagyta őt önállóan, felelősen dolgozni a szövetkezetben.
A szorgalmasan dolgozó, mindemellett az átlagtól gyorsabban gondolkodó fiatalember – ma már nyugodtan mondható – karrierje az elnöki székig vezetett.
Mizsák Bertalant nyitott szemmel, ésszerű gondolkodással áldotta meg a sors, így a szövetkezet dolgozói hamar befogadták maguk közé. Mindezeknek köszönhetően 1971-től 1986-ig vezette az egyre szebb gazdasági sikereket felmutató szervezetet, amely ma az ÉPSZER Rt. nevet használja. Ez az építő- és szerelőipari vállalkozás napjainkban Borsod-Abaúj-Zemplén megye és az északkelet-magyarországi térség egyik legnagyobb munkáltatója annak minden kötelezettségével, gondjával-bajával együtt.
A közelmúltba visszatérően: Mizsák Bertalan elnök, felelős gondolkodású, ugyanakkor kritikus szemmel látó vezető a szövetkezet fennállásának ötvenéves évfordulóján, a 2001-ben megrendezett ünnepi közgyűlésen egy szép Ady-idézettel szólt munkatársaihoz:
„Úgy ötven évről nézhetni a Mostra, / Be boldog lesz, ki majd megmosolyogja. / Vergődő, zűrös, mai életünket, / s úgy látja, ahogy látni kellene: / lelkek nagy csődje, jövők szomjúsága, / Be boldog lesz, ki majd messziről látja.”
Ugyanezen a rendezvényen tett tanúbizonyságot mély humanizmusáról is, amikor közvetlenül emlékezett meg korábban eltávozott két kiváló dolgozójukról, Ágoston Andrásról és Henczel Mihályról. Méltatta azok példamutatóan és példaadóan igényes munkavégzését, hiszen nem tűrték a hitványságot, a nemtörődömséget, a szűklátókörűséget és a felületes munkát. Velük kapcsolatosan említette meg azt is, hogy Ágoston András és Henczel Mihály az élete során az átlagostól jobban figyelt a jövő nemzedékének a nevelésére, az ifjúi fejekben a kötelességteljesítés felemelő tudatának elültetésére. Szavait egyetértő csönd fogadta…
Mizsák Bertalant városszerte mindenki szókimondó vezetőnek ismerte, így nem is lepődött meg nagyon a hallgatóság az akkor elhangzott mondatain:
„…a 90-es évek elején regnáló kormány szövetkezeti törvénye lehetőséget biztosított – a korábban keserves kínnal, súlyos adóterhek alatt létrejött – szövetkezeti vagyon szétcincálására. Az elnök urat és a szövetkezet tagságát is elismerés illeti, hogy a szervezeti széthullás nem következett be.”
Mint mondta, a rendszerváltás során vállalatbirodalmak omlottak össze magukkal sodorva több üzleti partnert. Az addig tőkeerős, fizetőképes kereslet eltűnt. Az építőipari piac teljesen beszűkült. Az országnak ebben a régiójában a gondok még hatványozottabb mértékben jelentkeztek.
Ám a valós élet követelményeihez történt rugalmas alkalmazkodással úrrá lehettek a gondokon, és a legnehezebb időket is átvészelve talpon maradhattak, és az akkori, közel egymilliárd forintos árbevételükkel a térség legnagyobb építőipari szervezetévé válhattak.
Mizsák Bertalan elnökségének ideje alatt kezdődött meg Sárospatak régi városmagjának a rekonstrukciója, a nagyon sok értékes, zömében műemlék jellegű, történelmi múltunkat idéző szép épület felújítása. S még mindig lenne teendő bőven, ha az anyagiak nem szabnának kényszerű határt. Az elért eredmények birtokában közös jövőjüket méltán rakhatják biztos alapokra, hisz a további sikeres munkához a szükséges gazdasági alap a rendelkezésükre áll.
Az évtizedek alatt megszerzett szellemi, technikai és fizikai erejük az, ami „…ha a vitorlákat jó irányba állítják, képes lesz inspirálni, motiválni az rt. dolgozóinak a kreativitás utáni vágyát, s akkor sikerrel veheti a következő ötven év minden felmerülő akadályát”– mondta hozzászólásában befejezésül.
A nyugdíjas szövetkezeti elnök napjainkban tovább folytatja a kivételesen ritka történelmi múlttal bíró család eredetéhez szorosan kapcsolódó levéltári kutatásait. Azok mellett szívesen olvas, főleg történelmi tárgyú könyveket.
Derűs, kiegyensúlyozott életű, tiszta lelkű ember…
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése