Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Halász Tiborné
Igazgató, mérnök-tanár,
Sárospatak
Különös szerencse, ha valaki több évtizednyi munka után is azt mondhatja magáról, hogy ez az első munkahelye, sőt arról is meggyőződéssel szólhat, hogy itt is marad, egészen nyugállományba vonulásáig.
Halász Tiborné ilyen ritka személyiség, sőt mindez szülővárosában, Sárospatakon történt, történik vele. 2002 szeptembere óta ő a Vay Miklós Szakközép- és Szakiskola igazgatója, az intézmény 1976-ban történt önállóvá válása óta, sorrendben az ötödik. Azt is mondhatjuk, hogy a vezetők közül ő az első hölgy, de ez természetes következménye annak, hogy első diplomáját gépészmérnökként szerezte, akkor még mint Klima Zsuzsa. Egy mérnök számára pedig természetes feladat egy rendszer áttekintése, működtetése és – intézményvezetőként – vezérlése is.
A családi háttér ugyan nem indokolta ezt a pályaválasztást, de a varrónő édesanya és a mozdonyvezető-kazánfűtő édesapa igyekezett elsőszülött leányuknak és két öccsének biztosítani az önálló élet kezdéséhez szükséges körülményeket. A két fiú szakmát tanult, de Zsuzsa gimnáziumba ment. Már ott elkötelezte magát a reáltudományokkal, a fizika–matematika tagozatot választotta. Igaz, harmadik osztályban – Klacskó Béla tanár úr hatására – úgy gondolta, szívesen lenne német nyelvtanár, de mégis a műszaki pálya mellett döntött, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karára jelentkezett. 1976-ban kapott diplomát, éppen akkor, amikor a szakközép- és szakiskola jogelődje, a 119-es Számú Szakmunkásképző Intézet megkezdte önálló működését Sárospatakon. Természetes, hogy a nagyszámú kerámiaformázó tanulót képző intézet és a friss diplomás szilikátipari gépészmérnök egymásra találtak.
A Sárospatakon maradásnak volt egy másik nyomós oka is, a házasságkötés Halász Tiborral, aki a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet munkavédelmi előadója volt, mezőgazdasági gépészmérnök és környezetvédelmi szakmérnök diplomákkal a zsebében. A sors fintora, hogy Halász Tibor a mezőgazdaság átszervezése óta gazdálkodóként – mint kényszervállalkozó – próbál megélni növénytermesztésből, állattenyésztésből. A gondok ellenére szeretetben és békességben nevelik két fiukat. Péter Gábor 1978-ban született, ő a Gábor Dénes Műszaki Főiskolán tanult informatikát. Bálint Gergely, a „kicsi”, 2002-ben kezdte meg felső tagozatos tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A fiatalasszony természetesnek érezte, hogy munkakörének megfelelően pedagógiai végzettséget is szerezzen. 1981-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen kapott mérnök-tanári diplomát. Minden új eredményt igyekszik megismerni, folyamatosan képezi magát azóta is.
Rendszeresen részt vett minden szakmai jellegű továbbképzésben. Elvégzett egy 120 órás informatikai tanfolyamot, elvégzett egy minőségbiztosítási kurzust is, legutóbb pedig Nyíregyházán államvizsgázott mint minőségbiztosítási szakértő. Jelenleg ismét a Miskolci Egyetem hallgatója, közoktatás-vezetői képzésen vesz részt. Azonnal indokolja is a folyamatos ismeretszerzés igényét:
–Egyrészt mindenképpen szeretnék olyan vezetési ismeretek birtokába kerülni, amelyek munkámat segítik a későbbiekben, másrészt, mivel pár éve érettségi elnökként is tevékenykedem, ennek a megbízatásnak pedig 2005-től feltétele lesz a pedagógus szakvizsga.
Ezzel a folyamatos képzéssel tudja csak elképzelni a jövőt is az igazgatónő. Okát is adja lankadatlan tudásszomjának:
–Azt szokták mondani, hogy jó pap holtig tanul. Még ma is azon gondolkodom, hogy mi az, amivel tudásomat fejleszteni lehetne. Törekszem minden olyan képzettség megszerzésére, amelyek segítségével a munka eredményesebben és naprakészen végezhető.
Igazság szerint ebben az iskolatípusban szükség is van erre az igényességre, hiszen egyszerre több szinten folyik a képzés, ráadásul az egyes szakmák is folyamatosan fejlődnek, sőt az egyes szakterületek munkaerőigénye is állandóan változik.
Halász Tiborné szerencsés körülménynek tartja, hogy a tantestületben számos olyan munkatársa van, akik negyed százada is itt tanítottak már, így „fél szavakból is értik egymást”. Természetes igény lett ebben az iskolatípusban is a számítógép használata és a nyelvtanulás is. Ma már az is magától értetődik, hogy a szakmák nagy részéhez alapkövetelmény az érettségi, hiszen a CNC vezérlésű gépek – például a vasiparban – szinte mérnöki szintű ismereteket követelnek kezelőiktől.
Az is természetes, hogy ebből az iskolából ugyanúgy akadnak olyanok, akik egyetemen tanulnak tovább, mint az egyéb középiskolák végzős növendékei. Ugyanakkor a Vay Miklós Szakközép- és Szakiskolában az is természetes, hogy akik csak egy egyszerűbb szakma megszerzésére képesek, ugyanannyi törődést, figyelmet és jó szándékot kapnak tanáraiktól, mint a technikusi szintet elérő legjobbak.
Ezek a szempontok határozzák meg Halász Tiborné „ars poeticáját” is, szerencsés ötvözeteként a nőnek, a családanyának, a mérnöknek és a tanárnak.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése