Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Valler János
Nagykereskedő,
Sárospatak
Bodrogkisfaludon született, ezerkilencszázötvenben. Édesapja szénbányász volt, Miskolc környéki bányákban kereste a család kenyerét, hiszen három fiáról kellett gondoskodnia. Szülőfalujában köztiszteletben álló ember volt, sok embernek segített bejutni a bányához, ami biztos megélhetést nyújtott már az ötvenes években is. Talán ennek is köszönhette, hogy ezerkilencszázötvenhatban őt választották tanácselnöknek. Tizenkét év múlva tragikus véget ért a sikeres pályafutás, az édesapa tragikus hirtelenséggel elhunyt. Valler János mint a legnagyobb fiú, tizenhét évesen családfenntartóvá lépett elő, ő lett özvegy édesanyja és két öccse egyetlen támasza. Az előző években épített családi ház részleteinek törlesztése, ezerkétszáz öl szőlő művelése is rá várt, miközben Nyíregyházán tanult kereskedelmi szakiskolában.
Pályaválasztásának okát is adja:
– Mint a legnagyobb fiút, édesanyám mindig engem küldött a boltba, bármit kellett venni a családnak. Szerettem vásárolni, szerettem a boltvezetőknek segíteni, hiszen amikor hosszú sor várt kenyérre, azt, aki segített, hamarabb kiszolgálták. Amíg vártam a soromra, már előre kiszámoltam, hogy mennyit fogok majd fizetni, valójában gyakoroltam a szakmát. Ez vitt engem a kereskedelmi iskolába. Az iskola befejezése után az otthoni ÁFÉSZ-boltokban kezdtem dolgozni. Rádió-villamossági szakon végeztem, de először fűszerboltba kerültem, mert ott volt hely.
Korán a mélyvízbe dobták, mert három hónap után már rábízták a bolt vezetését, amit egy fél évig el is vállalt, és leltárhiány nélkül teljesítette a feladatot. Aztán üzletvezető-helyettes lett, hol ruhás, hol zöldség, hol pedig tejboltban volt szükség a munkájára, így lassan megismerkedett a szakma minden területével. Végül saját szakmájába került, a vas-műszaki bolt helyettes vezetője lett. Ez a munka egész napját igénybe vette, a fix fizetés pedig nem állt arányban a folyamatos túlmunkával. Kevés idő jutott a háztáji gazdaságra, ezért Valler János pályamódosításra szánta el magát.
Jogosítványt szerzett és a bodrogkeresztúri épületelemgyárban vállalt három műszakos állást, így a ház körüli teendőkre is maradt ideje és a fizetése is arányban volt a végzett munkával, ráadásul rengeteg túlórát vállalt.
Aztán jött a katonaság, majd a családalapítás. Felesége Sárospatakon lakott, ezért ő is ott keresett munkát. A Bodrog Áruház műszaki osztályára került, majd elvállalta egy zöldségbolt üzemeltetését. Sokat dolgozott és eredményesen, mindent megtett a vevők kedvéért. Képes volt télen átmotorozni Sátoraljaújhelybe egy karton banánért, vagy a kiszántásra váró területen összeszedni az óvoda részére a kért nyolc kiló karfiolt. Később az ÁFÉSZ felvásárlója lett, abban a reményben, hogy ez jutalékos munka, tehát több munkával többet lehet keresni. A forgalmat rövid idő alatt megtízszerezte, de a viszonylag magas kereset miatt irigyei támadtak.
Ezerkilencszázkilencvenben belátta, hogy önálló vállalkozásba kell fognia. Természetes, hogy kereskedelmi vonalon próbálkozott. Induló tőkéje főként az évek során megszerzett tapasztalat és a jelentős ismeretség volt, meg egy szerencsés véletlen. A növényolaj-ipari vállalat termékeit kezdte forgalmazni. Bérelt autóval, éjszakánként szállította az árut, amiért csak később kellett fizetnie. Megbízható munkája révén keresett annyit, hogy tőkéje képződött. Elsőként teherautót vásárolt, saját raktárkészletet hozott létre, majd egyre bővítette a vállalkozást, még fuvarozást is vállalt. A melléképületben kezdett vállalkozás előbb egy százhúsz négyzetméteres raktárral, nem sokkal ezután pedig egy igazi, egyhektáros telephellyel bővült.
Itt – a téglagyártól vásárolt területen – ezerkétszáz négyzetméteres raktár épült. Ezerkilencszázkilencvenöt óta ez a cég telephelye, ahol újabb raktárak mellett elkészült egy százötven négyzetméteres hűtőkamra is. Ma már ötvennyolc ember talál itt magának munkát, de Valler Jánost ismerve, a következő bővítés sem várat sokáig magára. A Kispatak-2000. Kereskedelmi Kft. az ágazatban közismert nehézségek ellenére is biztos lábakon áll, annál is inkább, mivel az egész család segíti a munkát.
Az üzletember őszinte örömmel beszél erről:
– A feleségemnek közgazdasági végzettsége van, tehát nem kell idegen könyvelőt keresni. Zoltán fiam Miskolcon végezte a közgazdasági kart, és fel sem merült benne, hogy máshová menjen dolgozni. Nagy kedvvel és szorgalommal irányítja a kft. kereskedelmi vonalát. Szabolcs másodéves Szegeden, közgazdasági programozó matematikusnak tanul. A számítógépes hálózatunknak ő a „rendszergazdája”, igény szerint fejleszti a programokat, karban tartja a hálózatot. Azt hiszem, hogy ettől nagyobb öröm nem kell egy apának, amikor ilyen utánpótlás van, amikor van, aki tovább vigye a vállalkozást.
Az állandó készenlétet igénylő vállalkozói élet során kevés szabadidejét az Bodrog-parton tölti. A horgászat nyújt pihenést, kikapcsolódást számára.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése