Sárospatak

Köztudott, hogy hosszú nevű megyénk három kisebb, de történelmi szempontból patinás megye összevonásából jött létre. Ennélfogva természetes, hogy az őslakosok lelkük mélyén még ma is borsodinak, abaújinak vagy zempléninek vallják magukat, hiszen a három tájegység eltérő adottságain más-más módon hatnak a személyiség kialakulására.

Gáll József, a sárospataki Vay Miklós Szakközép- és Szakiskola igazgatóhelyettese igazi borsod-abaúj-zemléni, hiszen mindhárom tájegységhez családi vagy személyes kapcsolatok kötik, így Sárospatakra sem „idegenként” került.

Édesanyja Abaújban élt, édesapja pedig Kassa környékéről települt át Gagyvendégibe. A család Borsod felé húzódott, így Gáll József már a Bódva völgyében, Abodkirálykúton született, 1949. szeptember 21-én, a Gáll család legkisebb, nyolcadik gyermekeként. Ezen a tanyán egy állami gazdaság működött. A szülők ott dolgoztak, ott is éltek egészen 1957-ig, akkor költöztek be Szendrőbe, ami falu létére is hatalmas helységnek tűnt a tanyán nevelkedett gyermek számára.

Szendrő más szempontból is nagy hatással volt Gáll Józsefre. Nagyon szeretett olvasni. Igazi kincsesbányát jelentett számára az iskolai könyvtár, mindent elolvasott, amihez hozzáfért. Különösen a történelmi érdeklődése került előtérbe, amit tanítóinak személyisége is megerősített benne. Így emlékszik rájuk:

– Bártfalvi Mihály és B. Barcsák János tanító urak férfias, korrekt magatartásukkal, emberszeretetükkel, a velünk való bánásmóddal felkeltették a pedagógus pálya iránti vonzódásomat. Amikor kiderült, hogy Barcsák tanító úr előneve a „B”, az Branyiszkóit jelent, mert egyik őse ennek a csatának a hőse volt, a történelem meséből kézzelfogható valósággá lett számomra. Az egyik legjobb tanuló voltam az iskolában, szüleim eldöntötték, hogy taníttatnak, csak még magam sem tudtam, hogy mi is szeretnék lenni.

Miskolcra járt be naponta, a Földes Ferenc Gimnáziumba 1964–68 között. Erre az időszakra keserűen emlékszik, hiszen a bejárás hajnaltól estig minden idejét felemésztette, másrészt az „elit” gimnáziumban fokozottan szembesült családja „drámai” szegénységével, így nem is volt képes az általános iskolában megszokott kiemelkedő teljesítményre. Irodalomból és történelemből azonban sokat segített az átlagosnál nagyobb olvasottsága. Érdekelte a világ, szeretett volna utazni, ezért úgy döntött, hogy érettségi után tengerész lesz. Édesanyja rettegése a süllyedő hajótól és az érettségi elnök nyomatékos rábeszélése azt eredményezte, hogy jelentkezett Kazincbarcikára szabályzástechnikai műszerésznek, ami érettségihez kötött szakma volt. Tisztességgel elvégezte, elismeréssel is szól róla:

– Nagyon jó szakma, egy rendkívül összetett, kreativitást igénylő foglalkozás, csak azt éreztem, hogy nem az én világom.

1971 őszén bevonult határőrnek, végzettségére való tekintettel, kérdezés nélkül beiskolázták – hadtáposnak. Gazdasági kérdésekkel kellett foglalkoznia, megtanultak főzni, nyersanyagot kezelni, a beszerzéstől a kalkulációig mindent. Egyéves élelmiszerraktárvezetés után Hangonyban lett gazdasági vezető. Katonák, őrkutyák és lovak ellátása volt a mindennapos feladata, mosolyogva mondja, hogy a civil életben egy éttermet is vezethetne ezzel a képesítéssel. Ez sem olyan szakismeret, amire vágyott, de nem tartja haszontalannak ma sem, hiszen szélesedett vele a látóköre.

Civilben végre rámosolygott a szerencse. Visszament Barcikára, de nem műszerésznek. A szakiskola egyik diákotthonában alkalmazták nevelőtanárnak. Azonnal jelentkezett Egerbe a tanárképző főiskolára, természetesen magyar–történelem szakra, így végre taníthatott is a szakiskolában.

Itt ismerte meg feleségét is, aki egy tervezővállalat gépészmérnöke volt Nógrád megyében, de közelebb akart kerülni szüleihez, akik Tolcsván éltek.

1978- ban kötöttek házasságot, még Kazincbarcikán. Gergő fiuk 1979-ben, leányuk, Ildikó 1981-ben született. A vegyi kombinát miatt olyan volt ott a levegő, hogy mindkét gyereknél légzőszervi problémák jelentkeztek, ezért döntöttek a környezetváltoztatás mellett, pedig kiváló munkahelyi légkör és elismerés övezte mindkettőjüket. Olyan jó levegőjű kisvárost kerestek, ahol mindketten állást is kapnak. A lehetséges helyek közül Sárospatak mellett döntöttek, és ezt a döntést ma is helyesnek tartják.

Gáll József továbbra is tanult, előbb bölcsész diplomát szerzett történelem szakon, majd elvégezte a közoktatás-vezető-képzőt is.

Igazgatóhelyettesként jelentős segítséget jelent számára minden „önhibáján kívül” szerzett szakismerete és gyakorlata is, hiszen saját bőrén is tapasztalja a latin mondás érvényességét: „A történelem az élet tanítómestere.”

Ma is meggyőződéssel vallja, hogy a rendszerváltásban sokkal több lehetőség volt, mint amit az emberek történelmi ismeretek híján képesek voltak elérni, és rossz beidegződéssel a többség arra várt, hogy „odafent” döntsenek helyette. Tanárként azon fáradozik, hogy tanítványai felelős polgárként gondolkozzanak a saját jövőjükről.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)