Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Cserépy László és Cserépyné Varga Mária
Pedagógus házaspár
Sátoraljaújhely – Sárospatak
Életük és közös történetük ékes példája annak, hogyan egyeztethető össze a pedagógusi hivatás mindennapi gyakorlása és az aktív hitélet, anélkül, hogy az bármelyik oldalon is valamiféle sérelmet okozhatna bárkinek is. Ennek az eredményes megvalósításához mindössze néhány – minden élő, értő és érző emberi lényben meglévő – pozitív tulajdonság szükségeltetik. Íme, a „recept” Cserépyék módjára: Hagyd a tanárt tanítani, a rábízott fogékony gyerekeket/diákokat a szépre – jóra nevelni. Hagyd mindkettőt hinni úgy, hogy közben fogják egymás kezét. Hagyd őket kérdezni és válaszolni is. Légy nyitott a világra, annak minden csodájára, változásaira és furcsaságaira. S, végezetül, hagyd azt, hogy az érdeklődők követhessenek utadon, bármelyikre is lépjenek lábaid. A jó szándék vezessen minden döntésedben és cselekedetedben. Mindössze ennyiből áll a „nagy titok!”
Cserépy László, generációkra visszavezethetően nemesi felmenőkkel bíró tanárember. Irigyelhető öröksége, hogy a család minden nemzedékében többen vonzódtak valamelyik művészeti ághoz. Leginkább a képzőművészeti munkásságuk nyomai lelhetők fel különböző magángyűjteményekben, galériákban, vagy a féltve őrzött családi kincsek között. Az alkotók egyetlen azonos tulajdonsága az, hogy autodidakta módon tanultak meg mindent, amit tudniuk kellett művésszé válásukhoz. A sárospataki emberek közösségében a Cserépy név igen elfogadott és elismert volt. Gazdálkodók lévén a mindennapi munkában éppúgy elől jártak, mint az aktív hitéletben. Nagyapja, Cserépy Gyula a kovácsok között komoly elismerést vívott ki magának. A város közéletének is aktív szereplőiként ismerték valamennyiüket. Az államosítás szétverte a családi gazdaságot, s a „kuláklista” a gyerekek jövőjét. Így riportalanyunk, zsebében a Rákóczi Ferenc Gimnázium latin szakos érettségijével jelentkezhetett a Debreceni Agrártudományi Egyetem Általános Mezőgazdász Szakára. A sors kegyes volt hozzá, így sikeresen elvégezhette tanulmányait és munkába állhatott, mint ifjú, tettre kész agronómus a Balsai Tsz-ben. Barátjával beutazták egész Európát, úgy, hogy Párizs és Észak-Olaszország valahogy mindig útba esett…
Varga Mária, aki 1963 tavaszán látta meg Sárospatakon a napvilágot, akkor még nem sejthette, hogy sok év múltával éppen Cserépy László lesz az a férfi, aki őt az oltár elé vezeti és esküszik örök hűséget neki. Édesanyja, Harai Mária a tsz-ben dolgozott és a családi tűzhelyet őrizte. Édesapja, Varga István, a Hőtechnikai Vállalatnál kőművesként ingázott. Hetenként láthatta a családját. Sajnos, a szülők már nem lehetnek családjuk körében.
Marika 1981-ben érettségizett a Rákóczi Ferenc Gimnáziumban. A Kecskeméti Kertészeti Főiskola zöldség- és növénytermesztői szakán diplomázott. A virágok szerelmese, nemrégiben a makkoshotykai pihenőparkot tervezte és növényesítette. Emellett esküvők egyedi virágkompozícióit készíti. Zemplénben, Sátoraljaújhelyen, az akkori Mezőgazdasági Szakközépiskolában kollégiumi nevelőtanárként kezdett dolgozni. Itt ismerkedett meg Cserépy Lászlóval, mint tanártársával, aki aztán őt 1992. szilveszterén oltár elé vezette. Az esküvő szűk családi körben zajlott le. Első gyerekük, Annamária Krisztina 1993-ban született. Marika, munkája és a gyereknevelés mellett tanári diplomát szerzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézetében 1994-ben. A kis család 1996-ban újabb leánygyerekkel, Blankával bővült. A két gyerekben már korán jelentkeztek a képzőművészeti tehetség első jelei. Annamária Krisztina nemcsak a festékekkel, de a szavakkal is bensőséges barátságban áll. Tervei szerint a MOME reménybeli diákja lesz rövidesen. Addig is lelkiismeretesen képezi magát, hogy növelhesse meglévő esélyeit. Húga, Blanka még csak a szárnypróbálgatás időszakát éli.
A családfő szintén két végén égeti a gyertyát. Tejipari szakoktatóként is dolgozott, majd munka mellett tanári diplomát szerzett testnevelés szakon. Lelkes sportemberként ismerték meg az újhelyi Spartacus futballcsapatánál, ahol több NB –I- es szintű játékost is kinevelt. Feleségével együtt részt vett egy mentori képzésen, aminek eredményeként cigány gyerekeknek tanított be egy színdarabot, amit ők a fővárosban, a budai várban sikeresen be is mutathattak. László, napjainkban egyre gyakrabban nyúl az ecset vagy kréta után… Képeit már többször kiállították.
A család minden tagja lelkes világlátó. Megpróbálnak minden olyan helyet felkeresni, amit egyszer az életében látni kell. Hazai és külföldi nevezetességeket őriznek a becsben tartott fotók. Aktív hitéletet élnek, követik a belpolitika történéseit, s a város közéletéből sem hiányoznak. Élik a mai lehetőségek között megvalósítható értelmiségi család életét. A példájuk követhető, bár manapság fehér hollónak számít. A „titkot” már úgyis tudják…
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése