Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Muha József
Ügyvezető igazgató,
Sárospatak
A világra való rácsodálkozás korát, no meg a katonaságot és a felsőfokú tanulmányidőt leszámítva Muha József egész eddigi élete Sárospatakhoz kötődik.
Itt született 1959. január 19-én, édesapja üzemvezető volt a Kossuth Tsz-ben, édesanyja idejét főleg a négy gyerek nevelése töltötte ki. Három nővére ma már az ország különböző részein él, egyikük könyvelő, a másik osztályvezető, a harmadik vállalkozó. Hatéves koráig laktak Nagyhomokon, ebben a picinyke bodrogközi faluban, iskolakezdésekor költöztek be Patakra. A zenetagozatos iskolában zenekultúrát, zeneszeretetet tanítottak számára, ennek máig hasznát veszi. Az általános és a középiskolában kedvenc tárgyai a matematika, a fizika és a történelem voltak, sportolt is: a futball, a kézilabda, az atlétika állt hozzá a legközelebb. A középiskola, az akkori Rákóczi-gimnázium (ma Református Gimnázium), sem okozott gondot számára, mindig jó tanuló volt, leszámítva az egy-két négyest. „Sima ügy” volt a felvételi is a Budapesti Műszaki Egyetemre, igaz tanulmányait csak a 11 hónapos taszári katonáskodás után kezdhette el, a repülősöknél szolgált. Egyetemi tanulmányai alatt mindvégig dolgozott is. Ennek kettős haszna volt: egyrészt szülei válláról levette taníttatása költségeit, másrészt, ez majd később sokat kamatozott, szakmailag rengeteg dolgot megtanult, ez jól kiegészítette az elméleti tárgyak tanulását is.
1984-ben végzett jó eredménnyel és rögtön három állásajánlatot is kapott, ám Pécs vagy Budapest helyett hazatért szülőföldjére. Első munkahelye a tanácsi építőipari vállalat volt, gyakornokként kezdett, hamarosan építésvezető, majd fő-építésvezető lett, igazi villámkarriert futott be.
Ezerkilencszáznyolcvanhétben hívták át az Épszer-hez, és egy kis kitérőt leszámítva, a mai napig ez a cég tevékenységének egyik színtere. Azért csak az egyik, mert a rendszerváltás után adódott lehetőségeket kihasználva megalapította első saját cégét ezerkilencszázkilencvenegyben. Az épületgépészeti árukkal kereskedő kft. azóta is sikeresen működik. Rá egy évre létrehozta az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó újabb cégét.
Ma már összesen hét különböző társaságnál tulajdonos, közülük ötben meghatározó üzletrésszel rendelkezik. Másfél éven át csak saját cégeinek irányításával foglalkozott, ám hamarosan „visszacsalták”, azóta is műszaki vezetői posztot tölt be az Épszer-nél.
Közben persze operatív módon irányítja a Várterm Kft.-t és a Kőkapu Vendéglátó és Kereskedelmi Kft-t. Előbbi épületgépészeti munkákkal foglalkozik, az elmúlt években növekvő árbevétel, növekvő létszám és stabil megrendelői kör jellemezte tevékenységét. Utóbbinak a Kőkapu néven ismert terület kezelése a feladata. Kiemelkedő szerepet játszik ebben a Károlyi-kastély, ez a sziklaszirten, az 1880-as években épített vadászkastély. Az épület különösen a múlt század végén volt felkapott, de fénykorát a két világháború között élte, kormányvadászatok színtere volt. Ma kastélyszállóként üzemeltetik, zömében magyar vendégkörük van, de újabban egyre több külföldi is megfordul itt, és szájhagyomány útján is terjeszti a hely szépségét. Az elmúlt időszak sikereinek titkát kutatva így vall az ügyvezető igazgató úr:
– A munka szeretete a legfontosabb, munkáimat igyekszem a legjobb minőségben, becsületesen, hangyaszorgalommal elvégezni. Tevékenységemben nem voltak ugyan látványos előrelépések, eredményeimet az évek hosszú során aprólékos munkával értem el. Ehhez persze nem volt elég a napi nyolc óra, néha még a tizenkettő is kevésnek bizonyult. Ugyanazzal a mentalitással végzem a dolgom alkalmazottként is, és tulajdonosként is. Közben nem felejtkeztem el az állandó továbbképzésről sem, ezerkilencszáznyolcvannyolcban mérnök-közgazdász diplomát szereztem a közgazdaság-tudományi egyetemen.
Ami a további terveket illeti, Muha úr szeretné cégeit fejlődési pályán tartani és továbbfejleszteni. Egyre színvonalasabb munka végzése a cél, hogy az EU-csatlakozás idejére megszerezzék a szükséges versenyképességet, mert ma még nem tudják az ott elvárt szintet produkálni, személyesen meggyőződhetett erről a németországi és az ukrajnai tevékenységük során. Németországban azt látta, hová kell eljutni, Ukrajnában azt tanulta meg, a pénzéért mindenki európai színvonalat vár el.
Munkájában elengedhetetlenül fontos szerepet játszik felesége, Váradi Erika, akivel ezerkilencszáznyolcvanötben kötöttek házasságot. Ő a három gyerek (egy lány és két fiú) nevelése mellett afféle mindenesként intézi férje cégeinek pénzügyeit. A gyermekek közül, édesapja nagy örömére, lánya az idegenforgalom iránt érdeklődik (keményen gyűri a németet és az angolt), a nagyobbik fiút az informatika érdekli. A kicsi leendő szakmája még kérdőjeles, de látva, hogy milyen tűzrőlpattant gyerek, remélhetőleg megtalálja a helyét ő is felnőtt korára. A sikeres vállalkozó igyekszik minél több időt tölteni gyermekeivel, emellett baráti körben sportolgat is, és nemrég kérte felvételét az egyik vadásztársaságba, hogy időnként új szenvedélyének is hódolhasson.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése