Hercegkút

Annak, aki a Bodrog partján Sárospatak irányába halad – Tokajtól kezdve –, szinte a történelmi múlt is megelevenedik a szeme előtt, arról nem beszélve, hogy a síkság, a folyóvölgy és a hegyvidék szőlő soraival, pincéivel, borházaival különleges élményt jelent az idegennek, de az ott élőnek is.

Ez utóbbiról Kerchner István győz meg, amikor bepárásodott szemmel mondja: „Bármelyik irányból érkezem is a község határához, megállok és körbenézek, gyönyörködöm, lelkem felszabadul, és arra gondolok őseink is így tehettek, amikor éppen 253 évvel ezelőtt Trautson herceg ajánlatát elfogadták és elindultak szekereikkel. Itt megálltak, mert szépnek, embert eltartónak ítélték meg az akkor még erdő borította vidéket.”

Hirtelen nagyot ugrottunk a történelemben, így visszakanyarodunk a kezdetekhez. A Tuttlingen környékén élők egy csoportja eldöntötte, hogy a Habsburg-birodalom más szegletében próbálnak szerencsét, és a már említett herceg ajánlatát fogadták el. A késői utódok az elmondásokból tudják, nem volt könnyű új életet kezdeni, de a sváb ember, ha egyszer döntött valami mellett, akkor amellett ki is tart. Pincéket vájtak a hegy oldalába, erdőt irtottak és megkezdték küzdelmes életüket abban a környezetben, ahol nagyon sok vér folyt a magyar szabadságért a Habsburg-házzal szemben. Nem nézték jó szemmel őket már akkor sem és később sem. De ők kitartottak, napszámban dolgoztak az egri érsekség birtokán, megtanulták a szőlőművelés minden fogását, de megtartották szokásaikat, hagyományaikat. Valószínű nem is tehettek mást, hiszen a magyarlakta területen ma mindössze három község sváb község és nincsenek kétezren. Szorgalmukat, rendszeretetüket és élniakarásukat viszont csodálták a környékbeliek.

Csak egy példa a sok közül, amit említett Kerchner István. Az I. világháború idején, amíg a férfiak a lövészárkokban harcoltak, a nők 120 hold földet vásároltak az egyik Tisza-parti község határában, hiszen meg kellett termelni egész évre a kenyérnek valót. De bármilyen távoli is volt a svábok életétől a szőlőművelés rájöttek, hogy a hegyaljai bor adhatja az igazi megélhetést. A rájuk jellemző összetartással és összhanggal felparcellázták a Kőporos- és a Gombos-hegyet, így jutott minden hercegkúti házra egy darab szőlő és egy pince, amely valamikor a lakóhelyük is volt. Az ősi pincesor a Gombos-hegyi, itt 100 található, a Kőporoson pedig tízzel több van. Ma már 330 hektár szőlő tartozik a faluhoz, amelyből 150 hektár nagyüzemi és új telepítésnek számít.

A nagyüzemi termelést 1961-től számítják és az országban is, utolsókként vitték be értékeiket a közösbe, és bármilyen hihetetlennek is, tűnik nem is léptek ki belőle, mert a sváb ember, ha egyszer eldöntötte, hogy ezt vagy azt csinálja, az apáról fiúra száll, és a fiatalok azt kötelezőnek érzik továbbvinni. Van még egy másik általánosan megfogalmazható jó tulajdonságuk, amit tesznek, azt igyekeznek a legjobban végezni.

Így volt ez a szövetkezeti gazdálkodással is, ötször lett Kiváló Minősítésű a tsz, 1968–69-ben, építettek egy új pincét és megtartották a hagyományos borpiacot is, hiszen a Tokaj környéki borokat a cseh, lengyel kereskedők vásárolták többek között Brünnben is.

Kerchner István, a Hercegkúti Szövetkezet elnöke, ma is ezt a piacot tartja a legbiztosabbnak és természetesen a borkészítésben sem tértek el apáik, dédapáik jó szokásaitól. De nincs is értelme, mert a furmint, a hárslevelű, a muskotályos és a száraz szamorodni megállja a helyét a piacon.

A szövetkezet elnöke ezeket már gyermekkorában otthon magába szívta, hiszen elzártan éltek, és a kirekesztettség érzetét csak erősítette bennük a szibériai elhurcolás, amelynek dátumára is emlékeznek. A történelmi hűség kedvért álljon itt az utókor számára, 1945. január, 2-át mutatott a naptár. Ezekről is otthon hallott először.

Kerchner István 1950-ben született, így számára teljesen természetes volt a nagyüzemi gazdálkodás, a közösségben való gondolkodás és az idősekről való gondoskodás, ami azt jelenti, hogy a fiatalok dolgoznak a szövetkezetben, tartják a lépést a világ fejlődésével, azaz igyekeznek több lábon állva megélhetésüket megteremteni. A BOR itt az életet jelenti, és nem is marad meg az ember Hercegkúton, ha nincs szőlőparcellája. A sváb ember szeret biztonságban élni, ezért iparszerű termelést is folytatnak a borkészítés mellett.

Azon természetesen nem is lehet csodálkozni, hogy fiai is szőlős gazdák mint vállalkozók, s hogy már az ötéves unokájának is van parcellája a Makrában.

2008. december 31-ig kapott megbízást a szövetkezet vezetésére, amely a hegyalján a második legnagyobb szőlőfelvásárló és -feldolgozó szövetkezet, és csak titkon reménykedik abban, hogy fog ő még fizetni a termelőknek 100 forintot is. Abban pedig szinte biztos, hogy a hercegkúti svábok még évszázadokon át kitartanak kultúrájuk és a bor mellett és ápolják kapcsolataikat a 253 év után megtalált őseikkel.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)