Hercegkút

Sárospatakról Makkoshotyka felé haladva festői látvány tárul szemünk elé, ahogy megpillantjuk az alig 800 lelket számláló települést, Hercegkutat. Szőlőhegyek és erdők ölelésében terül el a falu, mindkét végén egy-egy pincesor keretezi, a Gombos-hegyi és a Linka-béli pincék. Mintegy 180 szőlősgazda kiváló borait rejtik itt a hordók, utalva a helybéliek egyik fő foglalkozására. A szőlőtelepítést még őseik kezdték el, akik 1750 körül vándoroltak ide a Fekete-erdőből, amit ők anyanyelvüket megőrizve ma is csak Schwarzwaldnak mondanak, őshazájukat tisztelve benne. A helységnév tábla is kétnyelvű, Hercegkút és Trautsondorf olvasható rajta. Ez utóbbi nevét, Trautson János Lipót Donát hercegről kapta, aki az elkobzott Rákóczi birtokok egy részének, a sárospataki és a regéci uradalomnak lett birtokosa 1711-ben. Ő döntött úgy, hogy németországi birtokairól hoz ide telepeseket a Rákóczi-szabadságharc leverése után megcsappant hegyaljai lakosság pótlására.

Azóta eltelt 250 év, a svábok megmaradtak, kultúrájukat, hitüket, hagyományaikat napjaikban is ápolják, őrzik, gyakorolják. A legsötétebb időszak 1945. január 2-án kezdődött a hercegkutiak számára; ekkor hurcoltak el minden 18 és 45 év közötti férfit és nőt „málenkij robot”-ra, a Szovjetunióba. Összesen 156 személy fizetett 4–5 év bányában töltött kényszermunkával csak azért, mert német nemzetiségűnek vallotta magát. Közülük 12 soha nem tért haza, emlékművet is csak a rendszerváltás után állíthattak tiszteletükre a templomkertben. A demokratikus viszonyok között lassan oszlani kezdett a félelem is, 1998-tól német nemzetiségű települési önkormányzat irányítja Hercegkút életét. Polgármesterük, Götz János, ugyancsak hercegkúti születésű, így az eddig felsorolt adatok az ő életrajzának is előzményét, szerves részét képezik. 1946 áprilisában született, a helyi általános iskola befejezése után közgazdasági technikumban érettségizett 1964-ben. Előbb Szerencsen dolgozott 1969-ig, amikor áthelyezték a Bodrogközi Állami Gazdasághoz Sárospatakra. Páterhomokon, majd a hűtőházban dolgozott számviteli munkakörben. Még 1965-ben felvételizett a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolára.

1989-ben került vissza szülőfalujába. Előbb főkönyvelője, majd 1992 novemberétől elnöke lett a Hercegkúti Mezőgazdasági Szövetkezetnek. 1996-ban képviselőként került be az önkormányzatba, megválasztották alpolgármesternek is. Az előző polgármester nyugdíjba vonulása miatt kiírt időközi választásokon őt választotta a közösség, tehát Götz János 1996 májusa óta polgármestere Hercegkútnak. Elsőként az anyagi gondokat említi: iparűzési adó hiányában az önkormányzat bevételei minimálisak, az intézmények működtetése csak „önhiki”-s pályázatok révén biztosítható. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy mint nemzetiségi településnek, az átlagosnál több pályázati lehetőségük van. A gondok ellenére a szennyvízhálózat folyamatban lévő kiépítésével befejeződik az infrastruktúra létestése.

Jellemző tünet Hercegkúton az elöregedés, a fiatalok inkább Sárospatakon alapítanak családot. Mindössze 28 óvodás és 29 alsó tagozatos gyermek van a faluban, ők jelentik a jövő reménységét. Német nyelvoktatás már az óvodában is van a kilencvenes évek elejétől, az iskolások közül egyre többen tesznek nyelvvizsgát. A két nemzetiségi tánccsoport mellett a pávakör is segíti az anyanyelv megőrzését. A hagyományok ápolását és a nyelvgyakorlást a többi sváb településsel fenntartott rendszeres kapcsolat is ösztönzi. Az észak-keleti régióban Károlyfalva és Rátka, az ország más tájain Solymár, Tököl, Békásmegyer és Pilisborosjenő segíti a nemzeti tudat ápolását évtizedek óta. Az őshazából is egyre többen keresik fel Hercegkutat gépkocsival vagy autóbusszal. Már kialakulóban van egy testvértelepülési kapcsolat létrehozása is, alapfeltételeként a rendszeres cserelátogatásoknak. A pincediplomácia révén egyre gyakoribbak a visszatérő vendégek, bel- és külföldről egyaránt.

Itt a hegyaljai szőlőfajták közül a furmintot részesítik előnyben, de előfordul még a lassan feledésbe merülő balafánt is. Nemcsak a borozgatáshoz, de az egész napos szőlőbéli munkához is szívesen fogyasztják az országszerte kedvelt svábszalonnát, amire itt is érdemes kitérni; a disznót – kizárólag saját takarmánnyal etetve – 180–200 kilósra hizlalják. A szalonnát két darabban (!) fejtik le róla. A 20-25 kilós táblákat két hétig fokhagymás páclében érlelik, majd keményfa hideg füstjén tartósítják. Akár nyersen, akár sütve kiváló ízű étel, őseiket áldják érte. Áldják a faluból elszármazott, magasabb beosztásba került embereiket is, akik minden lehetséges módon segítik Hercegkutat a haladásban. Mostanában, elsősorban Stumpf István miniszter úr hazalátogatásai éreztetik jótékony hatásukat. Az összkép tehát, a gondok ellenére sem lehangoló, jó lehet hercegkútinak lenni.

A saját szerepét így látja Götz János: Amikor engem megválasztottak, arra tettem fogadalmat, hogy minden erőmmel a települést szolgálom. Engem ez a tudat éltet, és jóleső érzéssel tölt el.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)