Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Köteles László
Polgármester,
Komlóska
Komlóska, egy kies völgyben található négyszáz lelkes, azonban több, mint hatszáz éves „zsák-település” a történelmi Tokaj-hegyaljai borvidék és a Zempléni Tájvédelmi Körzet határán. Délen még szőlőültetvények vannak, a völgy fölött pedig körben erdők határolják a festői szépségű falut. Első alkalommal 1396-ban találkozhatunk nevének írásos említésével. Az 1700-as években az elnéptelenedés miatt ruszinokat telepítettek ide a Kárpátokból, akik nemcsak új hazára leltek, de nyelvüket, kultúrájukat is megőrizték, olyannyira, hogy ma Komlóska számít a magyarországi ruszinság bölcsőjének, ahol ma is hétköznapi nyelvként beszélik anyanyelvüket a magyar mellett.
A II. világháború és az azt követő évtizedek szétzilálták az egykor virágzó települést, lakossága mintegy egyharmadára csökkent. Csipkerózsika álmából csak a rendszerváltás idején kezdett ébredni, ekkor lett saját sorsát irányító, önállóan fejlődő közösség.
Ennek a megújulási folyamatnak állt élére Köteles László polgármester, akinek már nagyszülei is Komlóskán éltek. Ezerkilencszázkilencvennégyben, mindössze huszonegy éves volt, így lett ő az ország legfiatalabb polgármestere. A „márciusi ifjak” lendületével vetette magát a munkába, de egyúttal rendelkezett a reformkor nagy egyéniségeinek bölcsességével is. Ma már jól érzékelhető változások tanúskodnak arról, hogy az elmúlt hat esztendő olyan új távlatokat nyitott, amelyek tisztes megélhetést, biztos jövőt jelentenek mindnyájuk számára. A siker titka az, hogy nemcsak a képviselő-testület tagjai, hanem az egész lakosság akarja, segíti azt az elképzelést, amit ő maga összegez, irányít. Az a mondás, hogy „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.” Köteles László esetében fokozottan igaz, hiszen amit polgári életében tanult, maradéktalanul felhasználja a közösség érdekében.
Először Miskolcon, a Koós Károly Építőipari Szakközépiskolában szerzett építőipari technikusi oklevelet. A katonai szolgálat letelte után számítógép programozói képesítést szerzett. Irodája – az internettel bezárólag – minden berendezéssel el van látva, mert tudja, hogy csak így lehetséges a gyors, hatékony információcsere. Most a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola végzős hallgatója. Növénytermesztő mezőgazdász lesz, mert úgy érzi, hogy kellő szaktudás nélkül csak sarlatánként tervezhetné munkahelyteremtő elképzeléseit. Légvárakat pedig nem akar építeni, álmait a hagyományokra, a múlt tapasztalataira építi. Elsőként a lehetséges kitörési pontokat határozta meg: a mezőgazdaság, a turizmus és a bányászat hagyományaira alapozták a fejlődést, ezeket az egykor eredményes tevékenységi formákat élesztették újjá. Még ebben az évszázadban is folyt bányászat a településen, nemesfémet, építőkövet és bentonitot rejt itt a föld. Mezőgazdasági szempontból legfontosabb az erdő, hiszen a komlóskai határ kétharmadát ez képezi. Ma a megyében egyedülállóan, erdőszövetkezeti formában működő mintagazdaság fogja össze a magántulajdonba került erdők 200 birtokosát.
A turizmus sikere – a táj szépsége mellett – elsősorban a komlóskai emberek vendégszeretetén, tisztaságán és a kiemelkedő közbiztonságon alapul. A község 32 ágyas turistaháza mellett egyre több család biztosít szálláslehetőséget, maga a Köteles család nyitotta az első vendégházat. Épül egy tágas étterem is, helyi, gasztronómiai specialitásokkal és a verhetetlen tokaji borral kínálva a vendégeket. Az üresen álló házakat pedig előszeretettel vásárolják meg üdülési célra a közelebbi- távolabbi városokban élő, nyugalomra, jó levegőre vágyó emberek.
Programként elsősorban egyházi és kulturális hagyományaikat kínálja, a húsvéti pászkaszentelést, a betlehemezést, a pataknál történő vízszentelést, de mint mondja, minden évszaknak, minden hónapnak megvan a maga varázsa, látványossága. Augusztus első szombatja hagyományosan Komlóska Napja. Ilyenkor több ezer ember látogat haza, több száz díszvendéget fogadnak. Különös büszkeséggel mondja, hogy dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök úr, a Magyarországi Görögkatolikus Egyház feje is komlóskainak érzi és vallja magát számtalan, innen elszármazott értelmiségivel együtt. II. Rákóczi Ferenc méltán illette a ruszinokat a „Gens Fidelissima” (leghűségesebb nép) jelzővel.
Komlóskán található az ország egyetlen ruszin tájháza. A Zemplén minden szépségét pedig a természetvédelmi és erdészeti tanösvényen láthatják az érdeklődők növényritkaságokkal, a XIV. században épült egykori Solymosi-vár és a Darnói apátság romjaival, sziklatornyokkal, kalcit-telérekkel és csodálatos kilátással a Zemplénre és az Alföldre. Csodálatos látvány a templom páratlan gazdagságú stukkódíszítése.
– Akik el tudják fogadni értékeinket, hagyományainkat, garantáltan a földi paradicsomban érezhetik magukat Komlóskán – mondja befejezésül és hozzáteszi: Az, hogy álmaink valóra váltak, nem csak az én érdemem, minden egyes ember tudása, szorgalma kellett hozzá.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése