Sárazsadány

Ámulva hallgattam a sárazsadányi polgármester ízes kifejezéseit a „rakoncás” Bodrogról, meg a ladik hajtására szolgáló „övedzőről” – március legvégén –, amikor a jövőről, a lehetőségekről, a tervekről beszélgettünk. Néhány nap elteltével azonban, az ősi kifejezések kemény realitássá hidegültek, amikor Palcsó Mihály, Sárazsadány polgármestere, állandó szereplője lett az évszázad árvizéről készült médiabeli híradásoknak.

Hiteles személyiség – gondoltam – hiszen nem az irodából, hanem a falu házait romba döntő, az utcákba szabadult Bodrogról, csónakban állva, evezővel a kezében mutatta meg országnak-világnak, hogy milyen kicsi az ember, ha a természet „intézkedik”. Sem ijedtség, sem harag nem sugárzott belőle. A tapasztalt ember nyugalmával tette a dolgát, irányította a mentést, óvta a gondjaira bízottakat. Az összeomlott házak látványa sem törte össze, hiszen tudja, hogy lesz erejük biztonságosabb helyen újra építeni azokat, és hiszi, hogy megépül itt is a régen áhított védőgát.

Itt, Sárazsadányban született 54 évvel ezelőtt. Szülei példájából és saját tapasztalataiból tudja, hogy ezen a szép vidéken sose volt könnyű a megélhetés. Szülei földművesek voltak, ő maga is ettől remélt megélhetést, csak lovak helyett inkább a gépek segítségére számított. Géplakatosnak, majd mezőgazdasági gépszerelőnek tanult. A helyi termelőszövetkezetben dolgozott mint szerelő, majd traktoros, végül műhelyfőnök. 1970-ben, huszonnégy évesen munkahelyi balesetet szenvedett, aminek következtében 1981-ben leszázalékolták. A község irányításába előbb vb-tagként, majd megbízott tanácselnökként, elöljáróként kóstolt bele, a rendszerváltás óta pedig polgármesterként szolgálja szülőfaluját. Szereti a községet, megpróbál mindenkinek segíteni. Még a téesz felszámolása után vásárolt gépeivel is igyekszik könnyíteni a gondokon. Megműveli a háztáji földeket, cserébe kapáláskor, aratáskor neki is segítenek. Polgármesterként pedig vállalta, hogy egyszerre szerzi be a műtrágyát, szétosztásáról is gondoskodik.

Jelenleg 313 ember alkotja a közösséget, túlnyomó többségük nyugdíjas. Munkalehetőség híján nem is csodálkozik a fiatalok elvándorlásán. Igaz, hogy az elmúlt három évben 10 új ház épült, ami bizonyítja a kisgyermekes családok ragaszkodását. A megüresedett házak is vevőre találnak. Nagyvárosokban élő tulajdonosaik egyre gyakrabban, egyre több időt töltenek a faluban, a két németországi házaspár pedig évente négy-öt hónapon át élvezi a jó levegőt és a nyugalmat. Ez a vendégjárás a helyi kereskedelemre is jótékony hatással van, erősíti a reményt, hogy a falusi turizmus egyre inkább megélhetést jelent majd itt is. Az adottságok és a tervek alapján biztos sikerre számíthatnak, annál is inkább, mert a képviselő-testület, főleg fiatalokból áll, tehát saját jövőjükért is dolgoznak.

Az egyre csökkenő buszjáratok visszacsalogatása érdekében 11 millió forintos költséggel megépítették a felső bekötőutat, ezáltal megszűnt a település zsákutca jellege. Ma sincsenek elzárva a külvilágtól, hiszen a falugondnok, a pályázati pénzből vásárolt mikrobusszal nemcsak az összegyűjtött recepteket váltja ki, hanem az embereket is szállítja ügyes-bajos dolgaik intézésére. A kompjárat a Bodrog-zuggal teremt fontos összeköttetést, a vendégeknek pedig újabb látnivalókat kínál ez a lehetőség. A hajózási vállalkozóval kikötő létesítéséről is tárgyaltak, hiszen a Sárospatak–Tokaj közötti hajójárat menetideje kétszer három óra, amit érdemes rövidebb szakaszokra bontani. Ha megvalósul, biztos sikerre számíthat a látnivalók közül a falusi állatkert, hiszen a városi gyerekek egyre ritkábban kerülnek kapcsolatba háziállatokkal. Lesz itt a boci, kiscsikó, szamár, pulyka, gyöngytyúk mellett különleges látnivaló is, hiszen a település három vállalkozója közül az egyik struccfarmot létesített, a másik pedig libatelepet üzemeltet. A harmadik egy építési vállalkozó, aki pályázott egy vendégház felépítésére is, étteremmel együtt. Tervezik egy oktatási-nevelési intézmény, afféle erdei iskola megvalósítását, ahol némi tanulás mellett gyermekcsoportokat fogadnának, megismertetve őket a környék, a közeli Sárospatak és a Zempléni-hegység látnivalóival. Szeretnék felújítani a régi szüreti szokásokat is, a hagyományos szőlőfeldolgozás eszközei még rendelkezésre állnak. A munka „végeredményét” pedig a most épülő szabadidőpark közelében lévő pincesoron kóstolhatnák meg a vendégek, az ősi hegyaljai pincékben, amelyek közül nyolcat már fel is újítottak. Beneveztek a „Virágos Magyarország” mozgalomba, a „XXI. Század–Sárazsadány” Alapítvány is a község szépítését tűzte ki céljául. Most szervezik a Zsadányból elszármazottak világtalálkozóját, csak Amerikából ötven vendégre számítanak.

– Elmondom nekik is, hogy mik a terveink, remélem lehetőségeikhez mérten, ők is segítenek majd. Jelenleg ennyit tudok tenni a szülőfalumért, remélem, futja még az erőmből – mondja befejezésül, az erős hitű emberek bizonyosságával.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)