Olaszliszka

Fekete Gyulát a rendszerváltás óta immár harmadszor választotta Olaszliszka lakossága polgármesterének. Legutóbb a lakók kilencvenöt százaléka voksolt mellette, ami ékes bizonyítéka annak, hogy elégedettek a munkájával. Jó vele beszélgetni, nyoma sincs benne semmiféle hatalomból fakadó pöffeszkedésnek, igaz, hogy amivel elégedetlen, azt is csak a jövőben megoldásra váró gondként említi, láthatóan vállalja a kihívásokat. A munkanélküliség, a lassan fejlődő infrastruktúra, az ipar nélküli települések filléres napi gondjai, a pályázati rendszer bizonytalansága jelenti munkájában a nehézséget.

Szerencsés helyzetben van, hiszen feleségével, Erzsikével, három gyermeket nevelnek, így „első kézből” szerzett információival, élményeivel magánemberként is érzi, hogy hol szorít a liszkai cipő. Beilleszkedési gondjai sem voltak, mert Vámosújfaluban született, ami Olaszliszka társközsége volt egészen a rendszerváltásig. Az államigazgatási munka sem jelentett merőben új feladatot, mivel érettségi után azonnal az olaszliszkai községi tanács dolgozója lett, a katonaidő letöltése után pedig a tanácsakadémiát is elvégezte. Csak a kevéske fizetés miatt tett kitérőt, keresett jobb fizetéssel kecsegtető munkahelyet, az egyre bővülő család anyagi gondjainak megoldása érdekében. A szeszfőzdei évek alatt is épültek emberi kapcsolatai, éppen úgy, mint öntödei meósként, vagy a téesz raktárosaként. 1988-ban egy évig tanácstitkár is volt Bodrogolasziban, így gond nélkül vállalhatta – már első alkalommal is – a polgármesteri megbízatást. Pártharcok és belviszályok nélkül, de az egyre nehezedő anyagi feltételek szorításában dolgozik.

A település – szegénysége miatt – nem számíthat számottevő bevételre sem a helyi adókból, sem az iparűzési adóból. Ilyen körülmények között érthető, hogy egyre komolyabb gondot jelent számára az olaszliszkai, rohamosan szaporodó cigány lakosság kilátástalan helyzete. Példaként említi, hogy tíz évvel ezelőtt még csak az iskoláskorú gyermekek 5%-a tartozott ehhez az etnikumhoz, mára azonban létszámuk elérte az 50%-ot. Tisztában van vele, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok mellett, a családi pótlék, mint egyetlen, tényleges bevételi forrás, semmiképpen nem jelenthet biztos jövőt a nagycsaládokban felnövő gyermekek számára. Kertelés nélkül kimondja, hogy a kormány intézkedései sem szolgálják a cigányság érdekeit, hiszen a jelenlegi gyakorlat még köszönő viszonyban sincs a valósággal. Meggyőződése, hogy megoldást csak az érintett települések véleményének meghallgatása alapján, átgondolt, előrelátó, hosszú távú stratégiával lehetne találni. Az EU-csatlakozásra hivatkozik, amikor elmondja, hogy a 110 jövedelempótló támogatásból élő személy többsége – hiányos alapképzettsége folytán – semmiféle átképzésre nem alkalmas. Annak ellenére, hogy vannak jó körülmények között élő cigánycsaládok is a településen, a többség képtelen megfelelő segítség nélkül talpra állni. Jó jelnek tekinti azonban, hogy Olaszliszkán még egyetlen „szocpolos” ház visszabontására sem került sor. Igaz, hogy a házak eléggé elhanyagoltak, de ez elsősorban a szegénység számlájára írható.

Amikor a település életét fellendítő lehetséges befektetőkről beszél, az utak állapota mellett ezt a látványt tartja a legriasztóbbnak. Bármilyen üzem telepítését meghiúsítja a leromlott környezet. Aki ezen a részén közelíti meg Olaszliszkát, az „felhagy minden reménnyel”. Fekete Gyula polgármester úr azonban nem tartozik a meghátrálók táborába. Igaz ugyan, hogy a megvalósítandó beruházások között olyanok is szerepelnek (elsősorban a szennyvízhálózat létrehozása), amelyek anyagi fedezetét csak csodával határos módon lehetne előteremteni. Erőt csak abból a tényből meríthet, hogy a telefon, de különösen a gázvezeték az akkoriban is létező nehézségek ellenére valósult meg. Igaz, hogy a térség 100 településének példaértékű összefogása kellett hozzá, de a szennyvízrendszert is 12 község közös beruházásaként akarják megvalósítani. Abban bíznak, hogy az állam is felismeri egyszer az ilyen feladatok megoldásának sürgősségét. A térség megmaradt megélhetési lehetősége a szőlő és a bor nem kecsegtet olyan reményekkel, hogy ebből képződhetne a beruházáshoz szükséges önerő. Éppen ellenkezőleg: a jelenlegi gyakorlat szerint 30 forint körüli felvásárlási árak jellemzőek, holott a megnőtt termelési költségek miatt még 100 forintos kilónkénti szőlőár sem tartalmazna nyereséget. Ez a valóság ma Olaszliszkán.

Maga a település, az egykori mezőváros pedig gyönyörű környezetben, a zempléni hegyek és a Bodrog ölelésében várja a vendégeket. Égbeszökő templomtornya nappal felkiáltójelként, esti reflektorfényben pedig világítótoronyként adja ország-világ tudtára: Olaszliszka népe túl akarja élni a nehézségeket és vállalja a mindennapi gyötrődést egy emberibb jövőért. A polgári kezdeményezésből felújított toronyóra harangjátéka a „Boldogasszony, Anyánk” dallamával idézi a közösség óhaját: Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)