Olaszliszka

BÁNSZERVA??? Az APEH „feltalálása” előtti „boldog békeidőkben” e név hallatán, nagy valószínűséggel azon töprengett volna a gyanútlan honpolgár, hogy vajon Bánk Bán idejében lehetett-e már teniszezni. Arról pedig semmilyen történelmi forrás nem szól, hogy az egykori főméltóság ütött-e ászt Gertrudisnak.

Varga Ferenc a kft. egyik ügyvezető igazgatója hamar eloszlatja a kétségeket, amikor elmondja, hogy az 1991-ben alapított cég könyveléssel, könyvvizsgálattal és adótanácsadással foglalkozik és nevét a három alapító szakember családnevéből tömörítették, így ebben a viszonylatban ő maga a „VA”.

– A Bodrogzúgban, a Bodrogköz Tisza és Bodrog által körbezárt térségben, Viss községben születtem 1948-ban. Született még két öcsém, Tamás és László. Szüleink gazdálkodók voltak, míg a 20 hold földjük be nem került a tsz-be, aztán már ők is ott dolgoztak. Engem egészen kicsi koromtól csak a gépek érdekeltek. Az általános iskolát helyben végeztem, ahol nagyon jó tanáraim voltak, különösen kiemelném Pathó András osztályfőnökömet, aki rengeteget adott ebben az időszakban emberileg is és a tudományok területén is. Főleg ennek köszönhető, hogy sikeresen felvételiztem akkor a miskolci Zalka Máté Gépipari Technikumba, ahová akkoriban nehezebb volt bekerülni, mint a műszaki egyetemre. Sikeresen elvégeztem a technikumot és felvételiztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karára.

Mivel édesapám 1961-ben meghalt, édesanyám pedig nem bírta egyedül a három fia taníttatását, én eleve „társadalmi ösztöndíj” birtokában kezdtem meg tanulmányaimat. Az olaszliszkai „Gazdász” Szövetkezettel kötöttük meg a szerződést, így kerültem ide, friss diplomásként, 1973-ban. Érdekességként annyit még erről az időszakról, hogy mind a két öcsém ezen az egyetemen végzett, sőt, volt egy olyan év, amikor mindhárman egyszerre jártunk oda, ötödik, harmadik és első évfolyamos hallgatóként.

Varga Ferenc műszaki vezetőként kezdte olaszliszkai pályafutását, de ’79-ben már ő volt a termelést irányító elnökhelyettes, elsősorban az ipari melléküzemágak sikeres működtetése volt a feladata. A különböző érdekeltségi rendszerek kidolgozása során ráébredt, hogy érdemes ezen a vonalon tovább képeznie magát, így másoddiplomaként mezőgazdasági vállalati gazdálkodásból szerzett szakképesítést, mellette mérlegképes könyvelői vizsgát is tett. Az adótörvények bonyolultságát látva elébe ment a várhatóan megjelenő igényeknek, ezért részt vett a Pénzügyi- és Számviteli Főiskolán belül szervezett adótanácsadói képzésen is. Minden szükséges jogosítvány a birtokában volt már későbbi hivatásához, sőt, a testvérei által indított családi vállalkozások révén még gyakorlatot is szerzett leendő pályamódosításához.

A rendszerváltás szükségessé is tette a váltást, hiszen a szövetkezetek átalakítása után szakemberek tömege vált feleslegessé. Természetes, hogy az újonnan alakult kft.-k éltek a BÁNSZERVA nyújtotta lehetőséggel, hiszen a könyvelésben volt legkevésbé gyakorlatuk. Az egyéni vállalkozók ugyancsak hozzájuk fordultak és napjainkra már közel száznegyven ügyfél számít munkájukra – megyeszerte. A cég által lekönyvelt forgalom – éves szinten – mára már meghaladja az ötmilliárd forintot. Természetesen van néhány nagy ügyfél, a forgalom zöme nekik köszönhető. A kisebbekkel kapcsolatban nem ilyen derűlátó az igazgató úr:

– Az itt elérhető bevételhez képest nagyon magasak a személyi jellegű kifizetések, így az ötvenezer forint minimálbér a vállalkozók jelentős részénél komoly nehézséget fog okozni. Sokan nem tudják megtermelni ezt az összeget és járulékait. Mi bíztunk abban, hogy a minimálbér nettó módon a munkavállaló zsebébe fog kerülni, nem a járulékok nőnek helyette. Sajnos, nem ezt a változatot fogadták el a tárgyaló partnerek. Ezért csak kisebb részben emelkednek majd a jövedelmek és nagyobb részben a járulékok. A bérfeszültségek pedig egyenesen oda vezetnek, hogy a jól képzett fiatal szakembereket nem tudják képességeik szerint megfizetni, így ők kénytelenek Budapest környékén, vagy a Dunántúlon tisztességes bérért munkát vállalni. Szakemberek nélkül pedig nincs jövő.

Saját családján belül is ezt tapasztalja. Felesége – bár közgazdasági technikumban végzett – gyógyszertári asszisztensként dolgozott. Ma ő is a BÁNSZERVA csapatát erősíti. Ő tartja a kapcsolatot az egészségügyi vállalkozásokkal, orvosokkal, gyógyszerészekkel.

Kislányuk azonban, aki jelenleg harmadéves főiskolás Tatabányán a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján, hallani sem akar róla, hogy édesapjától majdan átvegye a „stafétabotot”. Neki határozott szándéka, hogy diplomája megszerzése után a Duna nyugati oldalán marad, hiszen ott a pályakezdők fizetése lényegesen meghaladja az itteni, néhány évvel a nyugdíjazás előtt álló szakemberek jövedelmét.

Varga Ferenc 9 évvel a nyugállományba vonulása előtt keresni kezdte az utódját. A komfortosabb jövő érdekében már tesztelik az internetes távkönyvelési programot.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)