Olaszliszka

Szent Ferenc szólhatott ilyen derűs nyugalommal az acsarkodó vadállatokhoz, ahogy dr. Kramcsák János állatorvos beszél élethivatásnak választott foglakozásáról, és – kifejezve szakmai sikereinek legfontosabb titkát – az állatok mellett, az emberekhez fűződő bensőséges kapcsolatáról. Hallgatva élettörténetét, fokozatosan kerül előtérbe egy lassan feledésbe merülő, a „kapitalista” versenyszellemnek fittyet hányó tulajdonsága: a hűség. Hűség a hivatáshoz, hűség a családhoz és 40 éve tartó hűség választott lakóhelyéhez, az egykor szebb időket megélt Olaszliszkához.

Éppen hetven esztendeje, 1932. július 3-án látta meg a napvilágot Abaújban, Selyeb községben. Gazdálkodó szülei egyetlen fiuknak boldog gyermekkort biztosítottak, de szeretettel emlegeti a papokhoz és tanítókhoz fűződő bensőséges kapcsolatát is. Az állatorvosi hivatás iránti érdeklődéséhez is itt szerezte az első élményeket.

– Körülbelül ötéves lehettem, amikor egyszer egy szép lovat láttam kólikás görcsök között elpusztulni. Akkor érlelődött meg bennem, ha én megnövök, akkor megtanulom ezt a szakmát, és meg fogom gyógyítani a jószágokat.

Az azóta eltelt hatvanöt év bizonyítja, hogy nem gyerekes fellángolásról lehetett szó, hiszen érettségi után egyenesen az Állatorvos-tudományi Egyetemre vezetett az útja 1954-ben. A korszak politikai viszonyait ismerve természetes, hogy nem csak a szakmai képzést őrizte meg emlékezetében:

– Az egyetemen olyan tanáraim voltak, akik emberségre, a magyar emberek szeretetére tanítottak és arra, hogy becsülettel segítsem őket nehézségeikben, tehát kimondatlanul is a szolgálatra neveltek minket. Különös hálával és tisztelettel gondolok ezért ma is Manninger járványtan professzor úrra és Mócsi professzor úrra, aki a belgyógyászatot tanította. Ők abban a rendszerben is igazi úriemberek voltak.

Ennek az erkölcsi alapállásnak köszönhető az életen át tartó sikeres pálya, mely egyúttal rávilágít az állatorvos kettős feladatára is. Az empátia, nemcsak az állatokkal, de az emberekkel kapcsolatban is nélkülözhetetlen képesség ezen a pályán. A beteg állat nem tud beszélni, de a kellő érzékenységgel rendelkező ember számára egyértelmű jelzéseket ad, kéri a segítséget a gyógyításához. Az ember pedig – különösen a szegény ember – sokszor egyetlen „vagyontárgyáért” reszket, amikor az állatorvoshoz fordul segítségért.

Ez a hivatástudat, ez a folyamatos segítségre kész jóindulat határozta meg a családi légkört is. Felesége jó társ lett az állandó szolgálathoz, gyermekeik pedig, talán éppen az atyai példa hatására, mindketten az orvosi hivatást választották. Erzsébet csecsemő- és gyermekgyógyász adjunktus Sátoraljaújhelyben, János pedig családorvos Budapesten.

A kitartás természetes vonás ebben a családban, kivétellel mégis maga Kramcsák doktor első munkahelye szolgál:

– 1959-ben kaptam diplomát, és ennek birtokában azonnal jelentkeztem a Nagymiskolci Állami Gazdaságban, a főállatorvosnál. Megmutatta a leendő munkahelyemet, beszélt a feladatokról, amire pályakezdő fiatalemberként, 3 óra elteltével nemet mondtam.

Így került első igazi munkahelyére a Mezőnagymihályi Állami Gazdaságba, ahol 1962-ben már főállatorvosi beosztással ismerték el szaktudását. Dédelgetett álma azonban a körzeti állatorvos munkaköre volt, amire 1963 nyarán nyílt lehetősége, de 24 óra alatt döntenie kellett. A borsodi megyerészből átmotorozott a zempléni régióba, Olaszliszkára, hogy szétnézzen. A Bodrog túlpartján a síkság, a falu fölött a hegyek látványa, a nyílt szívű emberek rabul ejtették, négy évtizede tartó ragaszkodás született a villámlátogatásból. Azóta ő látja el Olaszliszka mellett Vámosújfalu, Tolcsva, Erdőhorváti, Komlóska és Háromhuta községek gyógyításra szoruló állatait és ugyanilyen hivatástudattal gazdáikat – szakmai tudnivalókkal.

Ma, hetvenévesen is folytat magánpraxist, hiszen az évtizedek alatt barátsággá nemesedett kapcsolatok nem helyezhetők nyugállományba. Különös ajándéka munkájának, hogy minden évszaknak megtalálja a maga szépségét ezen a változatos, romantikusan szép tájon. Ugyanígy megtalálta az utat az emberi lelkekhez, szakmai tudását, lelkiismeretes segítőkészségét kamatostól visszakapta, ma is köztiszteletben álló személyisége a térségnek. Rendszerváltás előtt járási tanácstagként, 1990 után pedig önkormányzati képviselőként vett részt a közügyek gyakorlásában. Mint párton kívüli, kertelés nélkül beszél arról, hogy nemcsak Fekete Gyula polgármester úrral és a képviselő-testülettel, de azelőtt Bizub Ödön tanácselnökkel is szívesen és eredményesen tudott együtt dolgozni. Nem is ő vonult vissza a közéletből, csak a megyén gondolták úgy, hogy a hatósági állatorvos tevékenysége és a képviselői munka összeférhetetlen. Kramcsák János bölcs derűvel vette tudomásul a döntést, így a második ciklust már nem töltötte ki a testületben, de megtartotta szakmai, közéleti alapelvét:

– A fő célom mindig az volt, hogy a másik embert segítsem. Ha hívnak, nem nézhetem, hogy ünnepnap van-e, vagy éjszaka, mert ha baj van, mennem kell.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)