Nyíregyháza

Erzsébet úgy emlékszik vissza a gyermekkorára, hogy a szülei állandóan foglalatoskodtak valamivel. Édesapja Nyírbogáton a szeszfőzde vezetője volt, de emellett gazdálkodtak, kertészkedtek. Nem látta őket sohasem pihenni.

Amikor már arra is gondolt, hogy milyen lesz majd az ő felnőtt élete, egyet biztosan tudott: nem akarta kockára tenni a munkáját. Nem akart tartani az időjárástól, amely hónapok munkáját tönkreteheti néhány perc alatt.

Igaz, az ezerkilencszázötvenkilencben született kislánynak ekkoriban még nem a jövendő volt a legfőbb problémája. Megkapott mindent, sohasem kellett megkérdezni, hogy vehet-e a boltban magának egy tábla csokoládét. Szép ruhákban járt, zongorázni tanult. Szívesen emlékszik vissza az általános iskolás évekre: szerette a közösséget, de a többiek is kedvelték őt.

Egy lánytestvére van, aki hat évvel fiatalabb nála. Budapesten él, a Pető-intézetben dolgozik konduktorként.

Erzsikének nagyon összeszorult a szíve, amikor ott kellett hagyni Nyírbogátot, el kellett jönni a nagyvárosba, Nyíregyházára, a Vasvári Pál Gimnáziumba. Ének-zene tagozatra íratták be, továbbra is tanult zongorázni és magánórákat vett énekből. Nehéz időszak volt ez, elsősorban a családtól való elszakadás miatt, de egy idő után minden a helyére billent.

Úgy alakult, hogy mégis Debrecenben érettségizett esti tagozaton. Egy textilüzemben dolgozott egy évig, s közben letette az érettségi vizsgát. Visszajött Nyíregyházára, s tizenkilenc évesen feleségül ment Rausz Tiborhoz. Nem volt munkahelye, a szerelem éltette őket. Tibor más volt, mint a többi fiú. Hiányzott belőle a csibészség, komoly volt, megfontolt és határozott. Nehéz volt megszokni a szerényebb életet, de akkor is nagyon boldogok voltak.

Alig telt el egy rövid idő, terhes lett. Az anyósa kijárta, hogy a Háziipari Szövetkezetben kapjon munkát. Ezerkilencszázhetvenkilencben megszületett első gyermekük, Attila, majd két év múlva Gábor. Egy évig az anyósnál laktak, majd Erzsébet szülei vettek nekik a Kossuth utcán egy lakást. Ekkor kezdődött igazi családi életük. Csodálatosak voltak a gyesen töltött hónapok. Egyáltalán nem unatkozott, nem érezte bezártnak magát. Sokat játszottak a gyerekekkel. Igazi családként éltek, minden gond ellenére szinte valószínűtlenül boldogok voltak.

Az Északi körúton vettek egy kis faházat, zöldségboltot nyitottak benne. Tiborban a gyakorlatiassága ellenére mindig volt egy álmodozásra való hajlam. Egyszer azt mondta: harmincöt éves korára saját háza és nyugati autója lesz. Pontosan akkoriban kezdtek Borbánya beépítéséhez, vettek ők is egy telket.

Az alap kiásásához kezdtek volna, amikor a telken felrobbant egy hordó Tibor keze között. Súlyos égési sérülésekkel szállították a kórházba. Két hétig naponta háromszor is bejárt hozzá, ápolta, gondozta, s nagyon erősen hitt benne, hogy teljesen felépül. Mondták is az orvosok, hogy nagyban hozzájárult férjének a gyors felépüléséhez.

(Amikor ezeket a kellemetlen emlékeket idézzük, Erzsike elérzékenyül, szinte látja maga előtt a férjét, és érzi a saját szívének a vergődését is.)

Aztán mégis hozzákezdhettek az építkezéshez. Erzsike alaposan kivette a részét mindenből: mászkált a különféle engedélyek után, majd kettesben húzták fel a falakat. Lakhatóvá tették a földszintet s beköltöztek.

Ezerkilencszázkilencvenben létrehozták a Poliker 90 Betéti Társaságot. Műanyag tasakokat, táskákat, fóliát gyártottak.

Ahogy teltek a hónapok, egyre gyakrabban kérték a vásárlók, hogy bővítsék a választékot. Szerencsére közben sikerült megvásárolni a Lujza utcában egy nagyobb területet. Itt lehetőség volt a fejlesztésre. Jó döntés volt, mert azonnal megnőtt a forgalom.

Menet közben folyamatosan bővítették a választékot, ma már szinte mindent kínálnak, ami a díszítéshez, a csomagoláshoz szükséges. A kellékek mellett selyemvirágokat, ajándéktárgyakat is forgalmaznak.

Az üzletmenet rengeteg időt felemészt, szerencsére azonban ott vannak a hétvégék meg a nyár. Tiszalökön van egy kis házuk, oda szívesen kimennek mindnyájan. Élvezik a csendet és a nyugalmat. Gyakran elmennek moziba is, mert arra nem kell úgy felkészülni, mint a színházlátogatásra. Lehet engedni egy hirtelen ötletnek is.

Ha elcsendesedik a ház, esténként szívesen vesz könyvet a kezébe, bár az is igaz, hogy olvasásra igazából májustól van idő.

Amikor arról faggatom, hogy vajon ilyen zsúfolt életről álmodozott-e akkor, amikor bakfisként tervezgette a jövőt, nem gondolkozik sokat. Igen, mindig azt szerette volna, ha szeretetben, megbecsülésben van része. Mert nincs fontosabb dolog a világon, mint a szeretet. Úgy érzi, hogy most minden együtt van, amiről valaha is álmodozott.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)