Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fehér László
Elektroműszerész,
Nyíregyháza
A korszerű és barátságos műhely falán egy bekeretezett kitüntetés, rajta ez olvasható: Az ipar kiváló mestere. Ezt a magas kitüntetést kapta a rendszerváltás után 1990-ben az Ipartestületek Országos Szövetségétől Fehér László nyíregyházi elektroműszerész. E bonyolult szakma művelője jól beszél németül. Presztízsét növeli, hogy tanulóképzéssel is foglalkozik. A műhely Sóstóhegyen a Fejedelem utca 21. sz. alatt található.
A világhírű német FESTO cég egyik kitűnően felszerelt műhelykocsija 1996. október 24-én és 25-én Nyíregyházán tartott sikeres kiállítást és vásárt. Köszönhető ez annak is, hogy a kétkezi vállalkozó, Fehér László elektroműszerész bírja a német nyelvet, Stuttgartban is vannak barátai. Az első napon a sóstóhegyi műhely előtt jöttek össze az érdeklődő iparosok, hogy megismerkedjenek a technika legújabb vívmányaival.
Másnap a 107. Sz. Szakmunkásképző Intézet tanárai és diákjai csodálták meg a műhelykocsit. A német cég magyarországi képviselője, Simor Árpád Fehér László társaságában mutatta be az elektromos kisgépeket, szerszámokat. Többek közt az asztalosok legújabb, összecsukható, szállítható padját, az üvegesek érdekes célszerszámát, s azt a világon egyedül álló csiszológépet, amelyet az autófényezők használhatnak. A szakmunkások, iparosok egészségét védő, környezetbarát gépek nagy tetszést arattak. A sóstóhegyi mester jóvoltából olyan korszerű kisgépeket és szerszámokat láthattak az érdeklődők, amelyeknek szinte egyedülálló forgalmazója a német cég.
Van még egy fontos német kapcsolata is a mesternek. Nevezetesen: ő a szintén méltán híres német érdekeltségű MOLKOM Kft. kelet-magyarországi márkaszervizének területi képviselője. Ez a cég korszerű elektromos szerszámokat, kisgépeket forgalmaz és javít. A sóstóhegyi műhelyben az elterjedt és méltán népszerűvé vált Hilti fúrógépek javítását is elvégzik. Az ugyancsak világhírű Bosch cég termékcsaládjának javítását, felújítását is vállalja a mester. Még pedig garanciával. Köztudott, hogy a nyugati világcégek hibamentes, minőségi munkát követelnek.
A sóstóhegyi műhelyben minden nap eleget kell tenni ennek a követelésnek. Egyfázisú és háromfázisú villanymotorok javítására is gyakran kerül sor a műhelyben. Bonyolult, összetett munkát végeznek itt. A mester néha éjfélig dolgozik, néha meg éppen hajnalban lát munkához. Ottjártunkkor éppen egy értékes gépet kellett javítani. Sürgős volt ez a munka azért, mert ez a gép a lelke annak az üzemnek, amelyből ide küldték a gépet. E gép nélkül leállhat a termelés a javítás idejére! Ki is Fehér László, aki miatt a német műhelykocsi ilyen messzire gurult? Ő a Megyei Kézműves Kamara elektromos szakosztályának vezetője.
Közéleti munkát is végez, eleget. A nemrég alakult, szárnyát bontogató kamara az elektromos szakma művelőinek is segít amiben tud. Többek közt a továbbképzésben, különböző hitel- és adóügyekben. A műhelykocsiban megtartott kiállítás és vásár egy kicsit kamarai rendezvény is volt. Tanulóképzéssel is foglalkozik a mester. A szakma szeretetére, emberségre neveli a tanulókat.
Látogatásunk alkalmával három-négy tanuló szorgoskodott a műhelyben. Egyikük − amikor nem hallotta a mester − elmondta, hogy jó itt a légkör, sok mindent lehet itt tanulni, érdemi, valóban gyakorlati munkát végeznek a tanulók. Az sem mellékes − mondta a tanuló −, hogy a mester adott esetben megértő, emberi, családi ügyekben is bizalommal lehet hozzá fordulni. A korábbi tanítványokról is szó esett.
Fehér László büszke rá, hogy tanítványa volt a nyíregyházi Dudás László, aki az apjával híres kft.-t alapított a megyeszékhelyen. Tanította a kálmánházi Karikó Sándort is, aki az elektromos szakma kiváló művelője. A kiváló jelzőt azért is lehet a neve mellett említeni, mert a sóstóhegyi műhelyben sajátította el a szakma gyakorlati fogásait.
A némettudása onnan ered, hogy az egykori NDK-ban, pontosabban Karl-Marx-Stadtban (a két német állam egyesülés óta Chemnitz) három évig dolgozott és tanult. A német nyelvet szervezett formában, intenzíven kellett tanulnia, három évig, munka mellett. Egy afrikai és egy menekült görög fiatalember volt a szobatársa a német szálláson.
Gyakorlati munkája során tehát nemzetközi tapasztalatokra tett szert, emberi tapasztalatokat is jócskán gyűjtött a német városban. Mindennek hasznát veszi napjainkban is, a tevékenysége során. Több NDK-beli szerszám, néhány kisgép most is jól működik, betölti funkcióját.
A terv szerint 1997 nyarán boltot nyitnak a műhely mellett, itt fog dolgozni Fehér Lászlóné. Roland fiuk pincér. Klaudia lányuk az Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulója. A Tamás fiú már végzett, elektroműszerész. Alakulóban van egy dinasztia.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése