Keszler Mihály

Redőny- és reluxakészítő,

Nyíregyháza

szszb_05-56_keszler_mihaly.jpgApám az első redőnykészítő mester volt a megyében − kezdte a beszélgetést a 43 éves Keszler Mihály redőny- és reluxakészítő kisiparos. 35 évvel ezelőtt, amikor az első redőnyöket készítette, alapanyagul csak fát használt, folytatta. Arra, hogy apám honnan hallotta vagy kitől vette át ezt a mesterséget, már nem nagyon emlékszem, hiszen akkoriban mindössze 14 éves voltam.

A 60-as évek elején Keszlerék megvásárolták a nyers fát, és Kálmánházán, ahol akkoriban laktak, a család asztalosműhelyében készítették el a redőnyöket.

− Házalni soha nem házaltunk − mondja nevetve a fiatalabbik Keszler Mihály, inkább hirdettük a tevékenységünket és erre a hirdetésre érkeztek a megrendelők. − A Kelet-Magyarországban feladtak egy hirdetést, amelyben megjelölték a címüket, telefonszámukat, és arra jöttek a megrendelők. Az ablakokat, ajtókat a helyszínen mérték le és az elkészült redőnyöket, reluxákat fel is szerelték.

− Tizennégy éves koromban, amikor ipari tanuló lettem, apámmal együtt csináltuk a redőnyöket. Később sokáig együtt dolgoztunk, majd 15 éve, a 80-as évek elején különváltunk. Soha nem konkuráltunk, mindig segítettük egymást − teszi hozzá a fiatalabbik Keszler Mihály. Bár külön iskolai végzettséget senki nem jegyez fel az árnyékolástechnikánál, azért a kiváló kézügyesség szükséges a mesterséghez, emellett Mihály az asztalos szakmának is kiváló művelője. Kálmánházáról a család beköltözött Nyíregyházára, a Makarenko utcára, a műhelyt pedig Borbányán, a Pipacs utcában alakították ki. Fia, amikor megnősült, Felsősimára költözött és egy hasonló műhelyt épített fel. Először egy 4×4 méteres helyiségben kezdték a redőnyök, reluxák készítését, amit folyamatosan bővített. Jelenleg 320 négyzetméteren készítik a megrendelőknek a különböző színű és formájú késztermékeket.

Édesapja 1992-ben halt meg, műhelyét ő örökölte. A papa időközben igazodott az igényekhez, és ő is áttért az újfajta alapanyagra. A fát ugyanis teljesen kiszorította a műanyag. Fia is műanyagból készíti a redőnyöket, de azért tudja, a fa sokkal tartósabb, 50 évig is bírja az időjárás viszontagságait.

Redőnyt, reluxát, napellenzőt, harmonikaajtót, szalagfüggönyt, külső műanyag falborítást, mindent, ami az árnyékolástechnikával kapcsolatos, gyártanak. A felsoroltakból szerinte a redőny a leghasznosabb, hiszen árnyékol, szigetel, az ablakot is megvédi, a függöny, a reluxa inkább esztétikailag fontos. Felsősimán 6 embert foglalkoztat. Napközben az Északi körúton lévő irodájában fogadja megrendelőit, akik többnyire telefonon jelentkeznek, este és a hétvégeken a helyszínen méri fel az igényeket. Felsősimán gyártják a készterméket, amit a helyszínen szerelnek össze. Egyedül a műanyagot vásárolják, a többit saját maguk készítik. − Csak így éri meg, ha az utolsó kalapácsütésig mindent mi csinálunk, mert csak így van rajta haszon − mondja. A hat ember régi munkatársam, valamennyien öt évnél régebben dolgoznak nálam.

Mosolyogva említi, reméli, a fia átveszi az apja és a nagyapja mesterségét. Amikor rákérdezek, hogy a legifjabb Keszler segít-e papájának, elneveti magát. A mosoly oka: a harmadik generáció képviselője szintén Mihály, de még csak két éves. Hosszas tervezgetés után vállalták a harmadik gyermeket, abban a reményben, hátha fiú lesz.

Két nővére közül a legidősebb húszéves, vendéglátóipari iskolát végzett, most fodrásznak tanul, a középső gyerek tizenkettő éves és általános iskolás. Feleségét az utóbbi két évben teljesen lekötötte a legkisebb gyerek nevelése, amikor a fiuk bölcsődébe fog járni, akkor ő is besegít a vállalkozásba. Kell is a segítség, hiszen a munkarend hétfő reggeltől a következő hét reggeléig tart. Hobbira szinte nem is jut idő, Mihály néha a meccsre szokott „elszökni”, nagyon ritkán még idegenbeli meccsekre is elmegy, de csak ötven kilométeres körzetben. Egyéb másra nincs is idő.

A faredőnyt is gyártanák, de mivel drágább, mint a műanyagból készült, nincs rá kereslet. Ennek ellenére a faredőnyök javítását elvállalják. Amikor hétvégeken a vidéki megrendelőihez indul, már egy kilométerről látja, hogy melyek azok a redőnyök, reluxák, amelyeket ők szereltek fel. Bár a kívülállónak minden ilyen termék egyformának tűnik, a készítő azonnal felismeri, akár apró jelekből is saját termékét. A megrendelők leginkább ezeknek a termékeknek a hasznosságát nézik. Természetesen a saját házára is a Keszler redőnyt szerelte fel, és ebben az évben a ház külsejét is műanyag borítással vonja be. Már korábban is tervezték az újfajta külső burkolatot, de idő hiányában nem szerelték fel. Szerinte ha szakember rakja fel, akkor egy lelakott házból is újat lehet varázsolni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése