Ifj. Fodor Tibor

Vállalkozó,

Nyíregyháza

szszb_04-46_ifj_fodor_tibor.jpgLegtöbben csak az ifjabbnak szólítják, mivel az ismert vállalkozó édesapjának is Fodor Tibor a neve. Papája a Fodor Irodagép számítógépes lelkének nevezte a fiát, aki indulás óta segíti a családi vállalkozást. Nélküle nehezen fejlődne ilyen gyorsan a cég, hiszen az egyik alappillért jelenti a számítógép. Ennek a részlegnek pedig ifj. Fodor Tibor a vezetője.

A fiatalembernél szinte minden tevékenységet a számítógéphez kell kapcsolni. Az általános iskolában Commodore 64-esen tanulta az alapokat, a Kossuth gimnáziumba, számítástechnikai tagozatra többek között ilyen előzmények után vették fel. A négy gimnáziumi év alatt elsősorban hazánkban gyártott alapgépek működtetését, különböző programok futtatását tanulták. Eleinte még a játékprogramok jelentették az igazi szenzációt, utána viszont már komolyabb programokkal ismerkedtek.

Osztályfőnöke Boros László volt, aki azóta a Minibit Kft. tulajdonosa. A négy év alatt egyre jobban elmélyült a számítástechnikában, és napról napra gyarapította tudását, amelyet édesapja vállalkozásában kezdett kamatoztatni. Akkor már a családban a Fodor Irodagép égisze alatt megkezdődött a festékhenger, később a bélyegző gyártása. Nevetve említi meg, a tanulás akkor már egy kicsit háttérbe szorult, hiszen ahogy ideje engedte, besegített a vállalkozásba. Nemcsak a számítógépes munkákat végezte, hanem minden olyan apró műszaki megoldás is érdekelte, ami lendített a vállalkozáson. Figyelte a gépek működését, és ha valahol kisebb zavar támadt, besegített a szerelésbe. Különösen negyedik gimnazista korában mélyedt bele a számítógépes munkába, hiszen akkor a bélyegző készítéséhez már igen modern számítástechnikai háttér kellett.

Akkoriban egy 286-os gépen dolgoztak, amelyet később fokozatosan modernebbre váltottak fel. Tibor munkájára pedig egyre nagyobb szükség volt, hiszen a korábbi években senki nem értett a vállalkozáson belül a számítógépekhez.

Az érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nyíregyházi mezőgazdasági főiskolájára jelentkezett, ahova gépész tagozatra vették fel. Ahogy mondja, személyes problémák miatt a második év után abbahagyta a tanulást. Jelenleg a budapesti Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola nyíregyházi kihelyezett tagozatán az informatika szakon tanul. Szombatonként tanulnak távoktatás jelleggel, ami összeegyeztethető a Fodor Irodagépben végzett munkájával. Már korábban, 1994-ben alakította meg ifjú feleségével a Fodor Irodagép Betéti Társaságot, amely szervesen kapcsolódik édesapja vállalkozásához, a Fodor Irodagéphez.

− Amikor beindult a bélyegzőkészítés, ugyanazt az utat mi is végigjártuk, mint a többiek  − emlékszik a kezdetekre ifj. Fodor Tibor.  − Az előrelépést egy Agfa levilágítógép vásárlása jelentette, amit Ausztriából szereztünk be. Egy idő után kevés volt egy gép, vettünk még egyet, amelyhez kapcsolódtak a kiegészítő berendezések, és megalakítottuk a DTP-stúdiót. Jelenleg főleg színes kiadványok készítésével foglalkozunk, amelybe a kártyanaptártól kezdve a prospektusokig minden belefér.

Amikor nagy hajtás van, sokszor nem elég reggel nyolcra bejönni, ennél korábban kezdünk, néha hat órakor is bejönnek dolgozni a kollégáim és késő estig maradunk. Év végén elsősorban a kártyanaptár a sláger, ebből jelentős mennyiséget készítünk. Emellett 1995 végén változtak a számlaszámok, az összes bélyegzőre új szöveglemezt kellett készíteni.

Nagyon sok cég megszűnt, újraalakult, azoknak is készítjük a bélyegzőket, az új arculatot, a nyomdai munkákat, úgyhogy nem unatkozunk. Természetesen minden munka sürgős, és mi igyekszünk időben teljesíteni a megrendeléseket.

Hét kollégája munkáját irányítja ifj. Fodor Tibor, aki jóleső érzéssel nyugtázza, nincs szükség különösebb főnöki szigorra, hiszen mindenki lelkiismeretesen végzi a saját feladatát. Persze a főnök sem lazsál, ugyanúgy beül a számítógéphez és szerkeszti, tervezi a kiadványokat. Elsősorban Windows-os programokat használnak attól függően, milyen munkára van szükség. Szerencsés egybeesés a huszonnégy éves fiatalembernél, hogy a munkája egyben a hobbija is, ami szinte az egész napját kitölti.

Egyébre nincs is ideje. Bár nosztalgiázva emlegeti a kerékpározást, egykoron mindenhova két keréken járt, de erre már egy szűk fél óra sem jut. A kerékpár pedig porosodva várja, hogy újra használják.

A vállalkozáshoz gyorsabb tempóra volt szükség. A kirándulások, üdülések, utazások teljesen visszaszorultak, hiszen évente jó ha egy hétre el tudnak utazni. Se szombat, se vasárnap nincs, mindig akad tennivaló a vállalkozásban. A karácsonyi ünnepek előtt azért reménykedve mondta, talán a két ünnep között szusszanásnyi pihenésre és egy rövid lazításra is jut idő. Az új évben pedig ismét kezdődhet a hajtás.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése