Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Iklódi László
Díszpolgár, Állami Díjas tsz-elnök
Vaja
Úgy nézhettem az emberek szemébe, mintha tükörbe pillantottam volna – összegzi hat évtized munkásságának eredményét Iklódi László, a Vajai Termelőszövetkezetnek 24 éven át elnöke, aki nemcsak a kimagasló teljesítményért adományozott Állami Díjat kapta meg 1983-ban, hanem Vaja Díszpolgári címével tüntették ki nemrégiben. Feleségével, Posta Évával a 65. házassági évfordulóját ünnepelte augusztus 21-én. Szép és boldog család, kiteljesedett életmű és a környékbeli településen élő, egykori tsz-dolgozók megbecsülése teszi teljessé több évtizedes munkásságát.
Nagy ívű életpályát futott be. Nem született vagyonos családba, édesapja Iklódi László kerékgyártó, édesanyja, Pataki Rozália az 5 gyermek felnevelését, taníttatását vállalta magára. Klára, Sára húgai tanárok, Lajos öccse gépszerelő, Gyulát, sajnos, már kikísérték a temetőbe. A Gyulaházán 1932. július 20-án első gyermekként született László dolgos életre számíthatott. Ám hamarosan kitűnt szervezőkészségével, a közösségért megszállottan tevékenykedő tanuló 17 évesen traktorra ült a Nyírmadai Gépállomáson. Hamarabb vezetett R-35-ös és MTZ-traktort, mint autót. A jól teljesítő, komoly fiatalembert előkészítették a Mezőgazdasági Akadémiára, ahol 1953-ban végzett. Alig száradt meg a tinta a bizonyítványon, máris elhelyezkedett Nagydoboson főagronómusként. 2 év után hazakerült a Nyírmadai Gépállomásra, mint főagronómus és igazgatóhelyettes. Kifogástalan munkája elismeréséül a miniszter kinevezte igazgatónak 1957. február 1-jén. Időközben az ófehértói és a tiszaszalkai gépállomást is vezette.
Szaktudását, hozzáértését nemcsak a munkahelyén, hanem a tágabb térségben is magasra taksálták, nem véletlenül lett a Baktalórántházi Járási Mezőgazdasági Osztály vezetője 1967-ben. Egy év múlva a Termelőszövetkezetek Nyírségi Tsz. Szövetség titkárává választották. Ezután egy hihetetlenül izgalmas 24 év következett be az életében: a Vajai Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet elnökeként 1250 tag és alkalmazott családjának biztosította a megélhetést, a kenyeret, gyermekeiknek a továbbtanulást, az anyagi gyarapodást. Az almatermesztés országos hírnevet szerzett a tsz-nek, közel 100 házat építettek fel a közösből és a saját gazdaságból származó jövedelemből. Iklódi László megelőzte a saját korát az érdekeltségi rendszer kialakításával. Az almáskertekben mindenki tudta, melyik almafát metszi az idén és jövőre is azt kapta. Ha jó munkát végzett, vastagabb borítékot vihetett haza. A gépszerelők számát valaki kevesellte, Iklódi László szerint minőségi karbantartással még a 12 szerelő is soknak bizonyul. Eleinte nem értették, mit jelent a minőségért való felelősségvállalás. Esténként a helyi általános iskolában a felnőtt lakosok részére személyesen magyarázta el, hogy nemcsak közös, hanem egyéni érdekük fűződik ehhez. Az érdekeltségi rendszer mozgásban tartása adta a kiemelkedő teljesítményt. Ezt az elnök megfejelte azzal, hogy a saját gazdaságukban termelt almát a tsz értékesítette, nem kellett személyesen ezért fáradozniuk.
Lassan beérett a gyümölcs, Iklódi László neve és módszere országosan is jól csengett. Megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, beválasztották a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságába, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának vezetőségi tagja, a Tszker Országos Tanácsának két cikluson át elnöke. Megkoronázásként a nagyon ritkán odaítélt Állami Díjra felterjesztették és átvehette azt 1983-ban.
Nem ismert lehetetlent, ha a közösségért kellett tennie. Szombatonként vezetői értekezletet tartott, vasárnap délelőtt a termelési helyszíneken ellenőrzött. Mire a felesége a húslevest tálalta, általában hazaért a családjához. Bár a gyermekei, Éva és László szinte csak hétvégén találkozott az édesapjukkal, zsigereikben érezték, nem akármilyen felelősség hárul az egész családra. Mindkettejükből pedagógus lett. Az unokák, akik ma már felnőttek, ( Anett, Éva Laura, Szabolcs, és Tamás ) valamint a dédunoka ( Arnold ) sok örömet okoznak a nagyszülőknek.
A hat és félévtized családi és közösségi eredményeiben oroszlánszerep jut Éva asszonynak. Délutánonként tanult a gyerekeivel, vezette a háztartást, könyvelőként, bérszámfejtőként dolgozott a nyírmadai gépállomáson. Amikor a férje 1989-ben nyugdíjazását kérte és a rendszerváltozás feje tetejére állította az addigi gazdálkodást, megkérdőjelezte az eredményeket, férjének támaszt nyújtott. Jöhetett bármilyen változás, Iklódi Lászlót megsüvegelték embersége miatt is. 1998-ban Nyírmadán polgármesterré választották. Mára visszavonult a közélettől, saját gyümölcsösében gondozza az almafákat, mint annak idején óvta a tsz-ben a munkásokat és az új módszereket. Elégedettnek mondja magát, a családja, gyermekei, unokái, dédunokái jelentik számára a beteljesülést.
Nyugodtan belenézhet abba a tükörbe…
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése