Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Winkler János
Áfész elnök,
Tiszaszalka
Ízig-vérig kereskedő Winkler János, a tiszaszalkai Tiszaszöv Áfész elnöke. Felelős kilenc beregi település ellátásáért, vezetői felelőssége ezekben a nehéz években nehezen mérhető. Bokros teendői ellenére ’94 végén egy újabb teher cipelését vállalta magára: lakhelyén, Vásárosnaményban jelöltette magát önkormányzati képviselőnek.
Megválasztása óta segíti az ezer sebből vérző, ezernyi gonddal küszködő önkormányzatot. S nemcsak mint képviselő, hanem úgy is mint a jogi, ügyrendi és pénzügyi bizottsága tagja. Természetes, hogy ideje nagy részét az áfészügyek töltik ki. Az üzleti útjai gyakran messzire vezetnek, ilyenkor rádiótelefonon tartja a kapcsolatot munkatársaival és szeretteivel is.
A legszebb férfikorában járó, dinamikus ember Winkler János. Otthonosan mozog a gazdasági és kereskedelmi körökben, az „egyszerű” beregi emberek között csak úgy, mint az osztrák, vagy a német üzletemberek körében.
Roppant nehéz időben, 1987-ben választották meg a Tisza-parti szövetkezet elnökének. Azóta egyre csak nehéz évek járnak e vidékre, e hazára, sőt e térségre.
Évről évre nehezednek a feltételek, növekszik az egészségtelen konkurencia, zsugorodik a fizetőképes kereslet. Nem könnyű ebben a miliőben talpon maradni, helytállni. Kezdeményező készségének, kockázatvállalásának, újat akarásának is köszönheti sikereit. Kudarcaiért nagyobb részt a történelem a felelős.
Egy kicsit a közelmúlt történelmébe tekintünk vissza, amikor felvázoljuk életútját, portréját. Vegyésztechnikus az eredeti szakmája. Egyik alapítója a naményi fogácslapgyárnak, csak úgy, mint az üveggyárnak. Ez utóbbi helyen termelési és kereskedelmi vezetőként dolgozott. 1982 és ’86 közt az aranyosapáti termelőszövetkezet ipari főágazatvezetője volt. Mindkét helyen gyakorolta a kereskedelmi munkát, bel- és külföldön kapcsolatokat alakított ki. Ennek hasznát veszi elnöki munkája során is.
A vásárosnaményi bádogosmester fiaként nevelkedett, a szüleitől is tanult emberséget, precízséget. Megszerette a szépséges Tiszát, a Tisza és a Szamos öleléséből kibontakozó tájat. Amíg ideje engedte, horgászott és motorcsónakjával szelte a „szőke” vizet. Jó ideig a fotózás volt a hobbija, megörökített érdekes pillanatokat, embereket, tájakat.
Mostanában egy-egy röpke szabad idejét családi körben, többnyire olvasással tölti, vagy a ház körül segít az egyedül élő édesanyjának. Pedagógus felesége és két általános iskolás gyermeke várja a meghitt otthonában.
Hogyan is volt az, mikor a naptár 1987-et mutatott? Ekkor bizony a Tiszaszalka és Vidéke Áfész mély gödörbe került. Az akkori elnöknek mennie kellett. Sok-sok személyi és gazdasági gondot hagyott maga után. Őt választották az elnöki posztra 1987-ben. A szerteágazó elnöki teendői közé tartozott a „nagytakarítás”. Már a kezdeti döntéseivel megszüntette a fölösleges létszámot és az eredménytelen tevékenységeket. Népszerűtlen lépésekre is el kellett szánnia magát. Emberek, családok sorsát befolyásolta nap mint nap. S el kellett adni azokat az ingatlanokat, amelyeknek ezen a vidéken alig volt értékük. Fáradozásai nem voltak hiábavalók. Rentábilissá tette a szövetkezetet. A kilencvenes évek elején 4-5 milliós nyereséget is elkönyvelhetett a karcsúsodott szövetkezet. Elsők közt kötött barterüzletet az ukránokkal. Élelmiszert vitt ki az áfész és vasárut, autóalkatrészt, meg építőanyagot hozott be. Felhívással fordult a megye áfész-elnökeihez: fogjanak össze, csatlakozzanak a barterüzlethez. (Nem nagy volt a lelkesedés, a kockázatvállalás.)
Az újat keresve kezdeményezésére létrehoztak egy raktárbázist. Aztán kihasználta a jó német személyes kapcsolatait. Olcsónak mondható német műszaki cikkeket hozott be bizományba. Az ismert okok és főleg a feketegazdaság miatt a jó minőségű német áruk egy része eladhatatlanná vált.
Ám ekkor is feltalálta magát: az összes német műszaki cikket nagy tételben dollárért (!) eladta a románoknak. Talpalásának, kilincseléseinek köszönhetően plusz még olcsó román bútort hozott be. Ez a siker is köszönhető a munkatársaknak, a barátoknak és a jó kapcsolatoknak.
Neki sem tetszik a tisztességtelen kereskedés… Az áfész csak szabályosan és legálisan működhet, a maszekok és a külföldiek egy része pedig… Hogy mit ajánl megoldásnak, hol látja a kivezető utat? Azt vallja: módosítani kellene a gazdasági szabályozókat, és a kisebb áfészek összefoghatnának, esetleg egyesülhetnének. Nagy tételben közösen olcsóbban vehetnék az árut, így olcsóbban tudnának eladni is. Elgondolkodtató javaslat.
A több lábon állás jegyében létrehozott egy családi bt.-t. Naményban a volt banképületben, a Rákóczi utcán megnyitotta a 4 W Betéti Társaságot. Az üzlet cégtábláján ez áll: Házi Hol-Mi. Van itt háziasszonyoknak alapfelszerelési cikk, olcsó mosószer, s kapható mosott és vasalt import használt ruha is. Boltjában is szélesíti az áruskálát, magánemberként is kockáztat, és az újat keresi.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése