Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Ducsi Sándor
Ügyvezető igazgató,
Vásárosnamény
Valaminek a megszületésénél bábáskodni mindig nagy élmény. Ezt érezhette Ducsi Sándor is, amikor a tiszaszalkai acélárugyárban technológusként igen változatos, szép munkát végezhetett. Mindig is arról álmodott, hogy a gépek, berendezések, alkatrészek világában uralkodó rendhez legyen valami köze. Gyerekkorában rengeteget ült a traktoron, de a finomabb javításokra vágyott. Ez családi örökség a Ducsi famíliában.
Sándor 1960-ban Kisvárdán született. Édesapja, Ducsi Sándor traktoros volt a termelőszövetkezetben, onnan ment nyugdíjba. Édesanyja, Farkas Erzsébet adminisztrátor, majd óvónő lett, ma már ő is nyugdíjban van. Egy testvére született, Gyula, aki szerelő a Műszolg Kft.-nél.
A gergelyiugornyai általános iskola befejezése után a kisvárdai Császy László Gimnázium fizika tagozatát választotta, innen egyből felvették a Gépipari és Automatizálási Főiskolára. Egyre közelebb került gyermekkori álmai megvalósításához. Nagyon szép kollégiumi évek után 1981-ben vette át üzemmérnöki diplomáját a gépgyártás-technológia szakon.
A magyar ipar egyik fellegvárának számító tiszaszalkai gyár jelentette a puding próbáját, amikor az elméleti tudását a gyakorlatban is kipróbálhatta. A csigafúrógyártás miatt települt ide a Magyar Acélárugyár. A korábbi tiszaszalkai gyáregység, mind a mennyiségi termelésben, mind a minőségi munka terén túlnőtte önmagát és önálló lett. 31 faluból, még Kisar mellől is ingáztak naponta a munkások. Nem véletlenül, itt a szakma krémje gyűlt össze.
Ducsi Sándor technológusként a termékek megszületését álmodta papírra és anyagba. Öt hónap múlva művezető-helyettessé nevezték ki. Nemsokára bevonult, akkor még másfél évre és szakaszvezetőként szerelt le a Damjanich laktanyából. Természetesen jött vissza, és a szerszámkészítő üzem vezetője lett. Még összetettebb munka, a gyártmányokhoz a sablonokat, a présszerszámokat, összeállító készülékeket tervezték és gyártották le. 1986 februárjában viszont kikérték a vásárosnaményi KISZ-bizottság politikai munkatársának a közügyekben igen sokat tevékenykedő fiatal szakembert. Még a létező szocializmusról beszéltünk, amikor Ducsi Sándort tíz hónapos Komszomol-iskolára küldték Moszkvába, ahol 53 ország fiataljaival ismerkedett meg és köthetett barátságokat. Ám az eszmei-politikai-ideológiai elkötelezettség helyett ismét a műszaki életet választotta és visszament előbb meóvezetőnek, majd kinevezték termelési osztályvezetővé. 1989-ben önállósodott a gyár, Ferromas néven, de még mindig nem tisztázták az anyagi ügyeket a régi céggel. Azért még mindig nosztalgiával gondol a fénykorában 400 millió forintos termelési értéket produkáló gyárra. Még működött, amikor Ducsi Sándor otthagyta.
Két év munkanélküliség nem kiesést, hanem óriási tapasztalatszerzést hozott a számára. Egy osztrák cég befektetési tanácsadójaként kezdett el dolgozni. Tanulta a kapitalizmust, belekóstolt az üzleti világba. A pozitívumok ellenére azonban megismerte, milyen érzés, ha az embernek nincs állandó munkája. Előbb az Interspan-nál helyezkedett el, ám három hónap múlva elnyerte az ERDÉRT 17-es telepe ügyvezető igazgatói posztját. A javításra szakosodott Műszolg Kft. ma sokkal nyitottabb, mint ERDÉRT-es korában, a több lábon állás jegyében sokféle munkát elvállalnak. Az Interspannál például a javításokat ők végzik, ez a cég bevételi forrásának 45 százaléka. A gázprogramból hasznot remélhettek, a polgármesteri hivatalok fűtéskorszerűsítése is számos megrendelést jelent.
Nyolc munkásból álló építőipari részlegük készítette el a gergelyiugornyai iskola konyháját, az étkezőt, az öregek otthonának az átalakítását, de dolgoztak már Budapesten, Tuzséron, Mátészalkán, Szolnokon. Noha az inproduktív létszámot meg kellett szüntetni és néhány dolgozótól a jellembeli hiányosságok miatt meg kellett válniuk, a negyvenhét emberüknek biztos az állása, a jövedelme, hisz munkát, megrendelést kapnak. Míg 1993-ban huszonhatmillió, addig ’94-ben kilenc hónap alatt 54 millió forintos árbevételt értek el, felényi létszámmal. Sikerült 20 százalékos bérfejlesztést is adni.
Takaros családi házban beszélgetünk Tiszaadonyban. A feleség, Nagy Csilla a két gyereket terelgeti, a hat éves Sanyika és a 4 éves Vivien most a nagymamához megy, mert a szülők este jótékonysági bálba hivatalosak.
− A család támogatása nélkül nem tudnám a feszített tempójú hétköznapokat végigcsinálni − összegzi Sándor a tapasztalatait. − A szülők, a rokonság, a barátok kötnek ide, ezért eszünkbe sem jut másutt szerencsét próbálni. Nemsokára − avat be terveikbe − nyitnánk egy melegkonyhát, az elsőt Tiszaadonyban, hisz Vásárosnaménytól Lónyáig itt állhatnak meg először a turisták.
Almát és köszmétét termesztenek a gyümölcsösben, de ha kikapcsolódásra vágyik, olvasni, sakkozni, barkácsolni szeret Ducsi Sándor.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Sánta Miklós
Juhász István
Gergely Imre
Dr. Czomba Sándor
Felhősné dr. Csiszár Sarolt...
Dr. Bakai Zoltán
Dr. Legény Zsolt
Tóth Sándor
Bíró Éva
Tóth Lajos
Szombati Béla
Dr. Bráth Endre
Dr. Győrfi András Ernő
Balázs Mihály
Szalainé Bíró Katalin
Szabó László
Filep Sándor
Faragó Jánosné
Bódi István
Bittner József
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése