Szalainé Bíró Katalin

Gimnáziumi igazgató,

Vásárosnamény

szszb_16-198_szalaine_biro_katalin.jpgIgen fiatalon nevezték ki Vásárosnamény II. Rákóczi Ferenc Gimnázium igazgatójának Szalainé Bíró Katalint. Olyan nagy tanáregyéniségtől tapasztalhatta meg az intézményvezetői tevékenységet, mint Szabó László. Szakmát, emberséget, vezetői magatartást tanult tőle, most pedig igyekszik mindezt a gyakorlatban megvalósítani.

Vásárosnaményban született 1967. február 27-én. Édesanyja, Kiss Katalin postatisztviselő, édesapja, néhai Bíró Endre villanyszerelő. Testvérei közül Edit közgazdász, László határőrnek készül. Férje, Szalai Szilárd programozó matematikus. Házasságukból két gyerek született, Melinda tizenegy, Viktor négyéves.

A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett 1985-ben, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos középiskolai tanári diplomát. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola számviteli szakán szakközgazdász képesítést nyert 1998-ban. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői karán elsőéves hallgató.

Arról beszélgetünk, hogy lehet egy kisváros gimnáziumából neves főiskolákra, egyetemekre bejutni. Bereg gimnáziuma igyekszik betölteni a körzet fontos intézményének szerepét. Lehetőséget kínál mindenkinek az általános középfokú műveltség megszerzésére. Ugyanakkor szakirányú képesítést is szerezhetnek itt a határrendészeti szakra járó diákok, a miskolci rendészeti szakközépiskolában. A 2004. május 1-jén sorra kerülő európai uniós csatlakozás után jelentős létszámnövekedés várható a határőrség állományában. A gimnázium már azzal számol, hogy a szükséges számú szakembereket kiképezze a várható feladatokra. A gimnáziumban 1992 óta hatosztályos képzés is folyik. Emelt óraszámban oktatják a matematikát és a számítástechnikát. Nagy gondot fordítanak az angol és a német nyelv oktatására.

Szakmai igényességüket jelzi, hogy sikeresen fejezték be a Comenius I. minőségbiztosítási programot, ami egyebek közt azt tartalmazza, hogy legyenek tisztában a partnerek igényeivel, készítse fel a gimnázium a diákokat a felvételi vizsgákra. Komoly szakmai rangot jelent, hogy a gazdaság-, jog- és bölcsészettudományi egyetemekre felvett tanulókat tekintve 250 gimnázium közül a 25. helyen állnak, a megyében pedig a 3–4. helyen. Ritkaságnak számít, hogy egy város önkormányzati testülete magas közösségi elismerésben részesítsen egy kollektívát. Márpedig ez történt, amikor Vásárosnamény Önkormányzata Pro Urbe kitüntetésben részesítette a gimnázium dogozóit, elismerve ezzel a több évtizedes munkájukat. A szülői oldal elégedettségét mi sem példázza jobban, mint hogy egy- egy családból kicsitől a nagyig mindenki ebbe az iskolába járt, vagy jár.

Egy iskolai összefoglalóban kiemelik a nyelvoktatást, az informatika és a számítástechnika emelt szintű oktatását, valamint a határrendészet, utazás és turizmus témájához kapcsolódó szakmai tantárgyakat. A diákok választhatnak az énekkar, a diáksportkör, a természetbarát- és az ifjúsági bélyeggyűjtő kör, valamint a fotó, a néptánc és a drámapedagógia szakkörök között. Nagy gondot fordítanak a tehetséggondozásra.

Ugyancsak kiemelt figyelmet kap az iskolavezetés, az osztályfőnökök és a szaktanárok részéről, hogy minden tanuló védelmet kapjon a káros szenvedélyekkel, a bűnözéssel és a kábítószerekkel szemben. Olyan diákokat szeretnének az iskolából útnak indítani, akik a demokráciában élni tudó, a mindennapi életben sikeres, a szülőföldjükhöz kötődő ifjú állampolgárok.

A pedagógiai programjukban rögzítik, a tantestület a diákokat úgy neveli, számukra olyan környezetet teremt, melyben fel lehet készülni a felnőtt életükre, vagyis a demokrácia elvei szerint élő, a másságot elfogadó, toleráns állampolgárok válhatnak belőlük. Nevelő–oktató munkájukban nagy hangsúlyt fektetnek a korábban kialakult tudásbeli különbségek kiegyensúlyozására. Segítik a tanulók szocializációját, érzékenyek azok életkori sajátosságaiból, társadalmi különbségeiből fakadó lelki problémáira. A pedagógiai program arra törekszik, hogy az iskolahasználók érezzék sajátjuknak, igazi alma materüknek az iskolát.

Törekednek arra, hogy a civil társadalomhoz fűződő kapcsolatain keresztül a gimnázium a térség oktatási és kulturális központjává váljon.

Szalainé Bíró Katalin általános iskolás kora óta tanárnak készül. Elhatározása a gimnáziumi évek alatt csak erősödött. Már ötödéves egyetemista korában, 1989-ben kezdett tanítani a gimnáziumban. Előbb szaktanárként, majd vezetőként kapott lehetőséget arra, hogy elkötelezettségét bizonyítsa. 1995 és 1999 között a gimnázium igazgatóhelyetteseként az iskolai életet és a diákrendezvényeket szervezte. Munkatársaival tiszteletteljes és emberi kapcsolatot sikerült kialakítania. A célja az, hogy a rendelkezésükre álló erőforrásokat a gimnáziumban a lehető leghatékonyabban használják ki, hogy a környezet, a diákok és a szülők igényeit maximálisan kielégítsék.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése