Vásárosnamény

A Szatmár-beregi síkság természetvédelmi terület, mert megőrzésre érdemes csodaszép szelete e hazának. A beregi rész egyik csücske több mint csodaszép. Gyönyörű. Egy ősi világba cseppenek, amikor a terepjáró begördül a Szipa-csatorna partjára. Ebben a pillanatban szürke gém rebben, és jókora szárnyával szeli a tiszta, ózondús levegőt. A terepjárót Bittner József vásárosnaményi vállalkozó vezeti. A jó megjelenésű, szimpatikus fiatalember e táj szerelmese és egyben védelmezője.

Lassan vezeti a terepjárót, közben szenvedélyesen magyaráz, mintha idegenvezető lenne egy afrikai körutazáson. Szinte az orrom alatt, a kesztyűtartó fölött van is egy darabka afrikai emlék: egy vadászkalap, amely megjárta tulajdonosával Afrikát. Ki is Bittner József? Beregben talán senkinek sem kell bemutatni. A megye más tájain is sokan ismerik és tisztelik. Szeretném, ha a megyénket bemutató könyvsorozatban ő is szerepelne, ezért arra kérem, hogy mutatkozzon be. Erre a lelkemre köti, hogy három dolgot írjak le róla. Először: ő mindenek előtt kereskedő. Másodszor: mezőgazdasági vállalkozó. Harmadszor: a népies dolgok kedvelője és természetvédő. „Óh természet, áldott természet míly nagy vagy te!” – idézem szabadon Petőfit. És gurul velünk a terepjáró a természet lágy ölén. A Szipa fölött nagy kócsag húz el. Tollai ragyognak az aranyló napsugárban. Bittner magyarázza, hogy főleg az árvíz után költöztek ide valahonnan ez utóbbi madarak, és jól érzik itt magukat. Máris itt vagyunk a bockereki erdő szélén. Élettere van itt mindenféle szárnyaló, csúszó-mászó és ugrabugráló állatnak. És csend van. Idegnyugtató csend. A betonteknőben élő, benzingőzben vergődő városi ember itt újjászületik. Nem nagy cölöpökön vadászles áll a közelben. Idegenvezető vendéglátóm kibólint a lehúzott ablakon, mutatja, hogy itt egy friss vaddisznótúrás van. Itt meg le van dőlve a térdig érő fű. „Ezen a helyen nemrég egy őz ment át” – mondja. Itt egy vadászház, amelyet jól rejtenek a fák. El ne felejtsem leírni, hogy a Bockereki Vadásztársaságnak Bittner József az elnöke. Jól eleget tehet társadalmi megbízatásának, mert a múlt év őszén a millenniumi vadásznapok jegyében Nimród Éremmel tüntették ki. Hogy miket produkál az élet – tudom meg tőle. Árvízi segély gyanánt a közeli hetekben ezer kicsi vadkacsát kap a vadásztársaság. A Marócsa melletti tóba fogják őket telepíteni. Jó lesz itt a kicsi kacsáknak, hiszen e táj egy kicsit vadvízország is. Máris a Csaronda-patak partján rázkódik velünk a terepjáró. Amoda, túl az elkorhadt fahídon állt régen egy tanya, Lucskaszeg. Ott élt a nagyapa, az öreg Bittner, a juhász, akinek olyan nagy, kackiás bajusza volt, megállt volna rajta egy kampósbot. Fénykép kerül elő a kesztyűtartóból, amely bizonyítja, hogy pár éve vendéglátómnak is kackiás bajusza volt.

A rekettyés bokrok folytatásaként a természet vadvirágokat hintett e földre. Tőlünk jobbra látszik Vámosatya fazsindelyes templomtornya. Azon túl kékellenek a beregszászi hegyek. Előttünk kissé jobbra, szinte csak kőhajításnyira meredezik a barnáskéknek tűnő barabási hegy. Előttünk, a bokrok takarásából előbúvik a marócsai piroscserepes juhhodály. A terepjáró elől nem akar elugrani egy fácánkakas. A szakértő vadász magyarázza, hogy ez a kakas most dürrög, vagyis párzani akar és ilyenkor se lát, se hall. (Csak úgy, mint mi férfiak – jegyzem meg…) Amott egy róka oson, a vadász megjegyzi, hogy rosszban sántikál, vagy tojást vagy kis fácánt akar lopni. Egy nyúl szalad a szántáson, bundája beleolvad a környezetbe. A vadász sajnálkozva mondja, hogy a pusztító árvíz után kevés nyúl maradt e szép vidéken.

Egy tanyára, Marócsára érkeztünk. A tóban vízimadarak kórusban énekelnek, szinte köszöntenek bennünket. Nagy, fehér kuvaszok vigyázzák a tanyát, éles a foguk. A közelben juhok legelésznek, békét sugárzó a csendességük. A szép lovaknak a karám szab határt. Egy ostorcsattanásra egy fiatal mén szép ívben átugrik az akadályon. Bittner József, e tanya gazdája megjegyzi, hogy egy lova második, egy másik lova harmadik díjat nyert rangos versenyen. Régi ásott kútból merítik a vizet a jószágnak. Nem ér idáig a villanyvezeték, itt még érintetlen a természet. A hodály előtt egy maréknyi szemetet lát a gazda, mindjárt rászól valakire, hogy vigye el innen. Túl megyünk a tanyán, ez itt Bittner úr legelője, földje. Egy darab föld szélén piros-fehér-zöldre festett határkő áll. Azon túl Ukrajna. Pár év és ez a kő nemcsak édes hazánknak, hanem az Európai Uniónak is határa lesz.

Bittner Józsefnek ABC áruháza van Naményban. Itt, e szép vidéken magyarázza, hogy ő 1970 óta kereskedő. Kereskedelmet és vendéglátást is tanult. Napi odafigyelést igényel a bolt, illetve a vásárlók ellátása. Van sikerélménye. Panasza, hogy nem növekszik, sőt csökken a bárány és a gyapjú ára.

Végül a családjára tereli a szót. A felesége pedagógus. A lányai egyetemisták. A lányok modern emberek lesznek, de remélni lehet, hogy nem szakadnak majd el ettől a szép ősi birtoktól.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)