Vásárosnamény

Szép családi ház hűvös szobájában lapozunk fel egy képzeletbeli történelemkönyvet. Szabó László özvegyével, Jutka asszonnyal idézzük a múltat, amelynek egyes elemei emlékek áradatát indítják el. Ebben a házban – amelyet két keze munkájával épített fel a házaspár – egy világra nyitott család kezdte el életét, és már folytatják a következő generáció tagjai.

Szabó Lászlót kivétel nélkül mindenki ismerte a Tisza-parti városban. Nemcsak ismerték, hanem szerették és nagyra becsülték a kollégái, a tanítványai, a szülők és a városlakók. 28 esztendőn keresztül igazgatta a beregi város gimnáziumát. Egyike volt azoknak a nagy tanáregyéniségeknek, akiket megsüvegelt nemcsak a szakma, hanem a közéleti értelmiségiek is. Talán megkésett számára a közösség legmagasabb szintű elismerése, a Pro Urbe kitüntetés, amelyet már az özvegye vett át a városi önkormányzat vezetőitől.

Szabó László 1933. február 9-én született. Szülei, Kovács Berta és Szabó Béla, gazdálkodással teremtették elő a család kenyerét, Rétközberencsen éltek. Felesége, Szabó Lászlóné, Jutka asszony, akivel 1958-ban kötött házasságot. Pedagógus szolgálati lakásban kezdték közös életüket Rétközberencsen. Házasságukból egy gyermek született: Lóránd villamosmérnök, neje, Fehér Gabriella külkereskedő, két kisgyermekük Blanka és Vince. A pedagógus házaspár vagyont nem tudott gyűjteni a felnövekvő fiúnak, de két nyelv ismeretét, diplomát szerezhetett a szülői gondoskodás révén. Villamosmérnöki oklevelet szerzett Drezdában. Szabóné Jutka Budapesten született 1937. december 16-án, és Zuglóban nőtt fel. Most a fia néhány méterre él az édesanyja gyermekkorának meghatározó helyszíneitől, ott építette föl családja számára a házat.

Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát Szabó László 1956-ban. Tanított Rétközberencsen, majd a kisvárdai Császy László Gimnáziumban, majd 1965-től a vásárosnaményi gimnázium igazgatója. Felesége tanítónőként a ma Eötvös József nevét viselő általános iskolában dolgozott.

Ideális házaspárként ismerte őket a baráti kör. Igyekeztek a legteljesebb mértékben különválasztani a szakmát és a magánéletet. Igazgatófeleségként Jutka asszonyra hárultak a családi kötelezettségek, a gyermeknevelés és a házimunka. Ideális hátteret teremtett férjének a feladatai ellátásához. Így amikor megözvegyült – néhány hónap alatt vitte el a tüdőrák az egyébként soha nem betegeskedő társát – nem volt fennakadás a hivatalos teendők és a háztartás, a mindennapok megszervezésében sem. Újabb megpróbáltatással kellett szembenéznie az asszonynak: az édesanyja is lebetegedett, halála előtt két évvel pedig ágyban fekvőként szorult lánya segítségére. Most, amikor már férjét és édesanyját is kikísérte a temetőbe, még több önállóságot kellett, hogy vigyen a hétköznapokba. 42 évesen szerzett például jogosítványt. A 38 éve épített házat egyedül újította fel. Megtartotta a két gyümölcsöst, az egyiket a férje telepítette nem sokkal a halála előtt, a másikban a meggyes egészíti ki a rendkívül alacsony pedagógusnyugdíjat.

Beszélgetünk arról, hogy költözhettek volna Szabóék a megye vagy az ország más vidékére is. A nyírjákói feleség és a rétközberencsi férj már megszokta a városszintű szolgáltatásokat Naményban, a fiuk pedig beleszerelmesedett a Tiszába, még most felnőttkorában is nyaranta egy hetet tölt a Tisza-parton.

A pedagógusok a megmondhatói, hogy az eltelt évtizedek alatt csak a változás állandósult a nevelő-oktató munkában. Amikor Szabó Lászlóék először álltak a katedrára, természetes volt a szombati tanítás és a gazdag hétvégi program. Az igazgató úr ugyanúgy tanította a történelmet, mint a beosztott kartársai. A családias iskolaközösség nemcsak fészekmeleget jelentett a pedagógusoknak és a tanítványoknak, hanem összetartásra, az egymásért vállalt felelősségre inspirálta az alma materben dolgozókat. Az eltelt évtizedekben a gimnázium megbecsült nevet szerzett nemcsak a megyében, hanem a régióban is. A városból és a beregi települések iskoláiból örömmel jelentkeztek ide a nyolcadikosok. Azzal a jóleső érzéssel léphették át az intézmény falait, hogy innen szinte biztos a továbbjutás a nyíregyházi tanárképző és a mezőgazdasági főiskolákra, de még a Debreceni Egyetemre is. Igyekeztek általános műveltséggel, lexikális tudással felvértezni a diákokat. Emellett pedig olyan érdeklődést kelteni bennük, hogy a tanulást egy életen át tartsák fontosnak. Nagyon sok egykori tanítványnak ez az intézmény jelentette a befejezett oktatást, hisz az itt szerzett tudás birtokában és érettségi bizonyítvánnyal a zsebben az intézményekben, a gazdasági élet különböző posztjain, ÁFÉSZ-ek, termelőszövetkezetek irodáin találtak biztos állást.

Jutka asszony egy tevékeny, boldog élet, gazdag szakmai múlt és szép család élményével és emlékeivel él együtt a meghitt otthon falai között.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)