Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szombati Béla
Tulajdonos-igazgató,
Vásárosnamény
A vásárosnaményi Nafém Kft. hiányt pótol Beregben, sőt széles e hazában. Ha nem lenne, ki kellene találni. Szombati Béla kitalálta. Jót tett, illetve jót tesz vele több száz családnak, iparűzési adót fizet a várásárosnaményi önkormányzat kasszájába. A kft. néha jótékonykodik az iskolák, a szakmunkásképzés javára. A legfontosabb persze az, hogy ez a cég az európai piacon is megállja a helyét.
Szombati Béla ezt vallja: „Előre kell lépni, a fejlődésben nincs megállás. A siránkozás helyett dolgoznunk kell.” A szó és a tett egysége kiderül a következő, 2004 őszén készült tájékoztatóból is: A közelmúltban értékes, számítógép által vezérelt megmunkáló központot vásárolt a vásárosnaményi Nafém Kft. A korszerű gépi berendezés felhasználásával az uniós elvárásoknak is megfelelően tudják végezni a vas- és fémipari munkálatokat. Az elmúlt hetekben az irodaépületeket, a szociális épületet is korszerűsítették, így a jó hírű cég eurokomfortos lett.
A beregiek neves európai cégeknek is dolgoznak. Van megrendelés, így a 150 dolgozó állása stabil, sőt, az elmúlt hónapokban számos alvállalkozónak is munkát adtak. Szombati Béla tulajdonos-igazgató elmondta: a világhírű Audi Autógyár győri üzemének megbízható beszállítói lettek. Rendszeresen logisztikai berendezéseket, szerkezeteket szállítanak Győrbe. Egy híres svájci cég lengyelországi gyárába szintén logisztikai berendezéseket visznek. Ez év őszétől új megrendelő a Budapesti Mérnök Iroda. A budapestiek egy észak-magyarországi vegyipari cégnek, a Borsod Chemnek dolgoznak, a vásárosnaményiak pesti megrendelésre vasszerkezeteket és logisztikai berendezéseket szállítanak Borsodba.
A naményi kft. az egyik legstabilabb foglalkoztató Beregben. A leendő vasas tanulók, a Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakiskola diákjai a Nafém műhelyeibe járnak szakmai gyakorlatra. Az idei nyáron a kft. felvett néhány végzett diákot. Jövő nyáron néhány újabb kezdő szakmunkás felvételére kerülhet sor. A tájékoztatóból is kiderül, hogy egy korszerű vasas üzemet találunk a vasúti síneken túl, az Ilk felé vezető út közelében. Ennek a csendes helyen lévő üzemnek ipartörténeti múltja van.
A politika és a gazdaság változásaival sok minden változott a mostani kft. kerítésein belül. Könyvsorozatunk egy kicsit történelem is, írjuk megyénk történelmét. Illetve a szereplők írják. 1995-ben ezt írtuk Szombati Béláról, illetve a sokat próbált üzemről: „A Palicz Művek az 1990-es évek közepére fogalommá vált Beregben, sőt az egész megyében.
A Vásárosnamény gazdasági és társadalmi életében fontos szerepet betöltő üzem ügyvezető igazgatója Szombati Béla. Az igazgató tősgyökeres beregi, illetve vásárosnaményi. A térségben szinte mindenki ismeri, és ő szinte mindenkit ismer. Az eredeti szakmája gépjármű villamossági műszerész. Érettségi után technikus minősítő vizsgát tett. Gépésztechnikusként sokat tett a beregi üzemek fejlesztéséért, illetve fennmaradásáért. (Megszűnt például a híres tiszaszalkai vasas üzem.)
Szervezői és vezetői ismereteket több helyen szerzett az elmúlt bő két évtizedben. Ez a telep az elmúlt jó néhány évben mindig talpra állt a megrázkódtatások után. Szombati Béla kis kitérő után visszajött erre a telepre, ahol akkor éppen az írógépgyár volt a gazda. (A titkárnők munkaeszközét, az írógépet lassan már csak múzeumokban láthatjuk.) Az írógépgyárban áruforgalmi osztályvezetőként dolgozott.
Haladt a technika, változott a piac, az írógépgyár megszüntette a naményi telepét. Jött az újabb gazda, a Medicor Műszergyár. Ez is profilváltozással járt. A Medicornál már termelési osztályvezetőként dolgozott. A rendszerváltást, a privatizálást is megélte ez a telep. A naptár 1990-et mutatott, amikor az új tulajdonos a Palicz Művek lett. A szakmai és üzleti körökben híres tulajdonos egyből Szombati Bélát nevezte ki ügyvezető igazgatónak. Büszke rá, hogy a művek sokat jelent Beregben a foglalkoztatás terén. A munkanélküliségi statisztika ebben a térségben a legrosszabb.” (1996-ban megvásárolta a kft.-t, amelynek egyszemélyes tulajdonosa.) Kilenc év elteltével még mindig itt a legrosszabb a megyei statisztika. Így még inkább érthető a Nafém Kft. jelentősége. A krónikás feljegyezheti újként, hogy a Lónyay-iskolában a vasas szakmák tanulóinak 2004 végén tanműhely épült, de a tanulók továbbra is a kft.-ben tanulják a gyakorlati tudnivalókat, tanulhatnak itt emberséget, fegyelmet, és amire nagy szükség van: munkaszeretetet.
Szombati Béla a megyei kereskedelmi és iparkamara etikai bizottságának tagja. Öt évvel ezelőtt Vásárosnaményban az ő kezdeményezésére alapították a Forrás Vállalkozói Klubot, amelynek azóta is ő az elnöke. A Forrás az emberi és szakmai kapcsolatok tiszta forrását jelenti. Említést érdemel, hogy a felesége iskolaigazgató Gergelyiugornyán. A fia ügyvezető igazgató a kft.-ben, a lánya Naményban pedagógus. Büszke a két unokájára. De sok egyéb másra is büszke lehet.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Sánta Miklós
Juhász István
Gergely Imre
Dr. Czomba Sándor
Felhősné dr. Csiszár Sarolt...
Dr. Bakai Zoltán
Dr. Legény Zsolt
Tóth Sándor
Bíró Éva
Tóth Lajos
Dr. Bráth Endre
Dr. Győrfi András Ernő
Balázs Mihály
Szalainé Bíró Katalin
Szabó László
Filep Sándor
Faragó Jánosné
Bódi István
Bittner József
Tóth Lajos
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése