Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Háziné Szikora Éva
Alkotó művészetbarát
Nyíregyháza
A roppant energikus, talpraesett, határozott, vidám hölgyről nem gondolná, aki nem ismeri, hogy igazi közege a szemlélődő csend, a belőle születő varázslat, a vászonra festett táj, csendélet… Az akvarellfestményei a legkedveltebbek, de a grafika, a portrérajzolás és az olajfestés sem idegen tőle. Szikora Éva 1957-ben született Budapesten, tizenkét éves koráig Solymáron élt a szüleivel és a húgával. Ezt követően a szülei – jobb munkalehetőséget találván – visszaköltöztek Szabolcs-Szatmár megyébe, ahonnan származtak. Az általános iskolát Nyíregyházán fejezte be, a gimnáziumot Nagykállóban végezte el. Diplomát a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán szerzett óvónő szakon.
1977-től Nyíregyházán dolgozott a Városmajor utcai, majd a Búza utcai óvodában óvónőként. 1980-ban férjhez ment és a férjével, Házi Györggyel Gávavencsellőre költözött, aki a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. Ő a helyi óvodában 1987-ig óvónőként nevelte és tanította a kis csöppségeket. 1988-ban üzletet nyitott, s ma is magán-vállalkozóként dolgozik.
– Eddigi életem során sokszor vettem hasznát a jó kézügyességemnek. Édesanyám megtanított kötni, horgolni amit kamatoztatni tudtam a munkámban is. Az óvodában nagyon sokat rajzolhattam, festhettem, alkothattam a gyerekek között, amit mindig nagyon szerettem.
A jelenlegi munkám mellett lehetőségem van a hobbimra, a festésre, a rajzolásra szentelni a szabadidőmet. Eleinte autodidakta úton fejlesztettem tudásom, de ma már – gyakorlottabb, képzettebb művészek társaságát keresve – igyekszem elsajátítani az alkotáshoz szükséges ismereteket – mondta a színek költője.
2002-ben új fejezet kezdődött az életében. Meghívást kapott a tiszalöki Csontváry nemzetközi alkotótáborba, ahová azóta is évről-évre visszajár. A tábor alkotóművészeinek segítsége, bátorítása jelentősen befolyásolták a szakmai fejlődését. 2003-ban volt az első önálló kiállítása Tiszalökön, az Ifjúsági Ház galériájában.
– Kezdőként rettenetesen izgultam, milyen lesz a fogadtatás, hogy tetszenek majd a meghívott vendégeknek az alkotásaim? A kiállításon résztvevő művészetbarátok, ismerősök, rokonok elismerései, biztatásai azonban feloldották az aggályaimat. Ezen a kiállításon ismerkedtem meg Dávid Mihály festőművésszel, a Benczúr Gyula amatőr szakkör vezetőjével, aki a munkáimat látva meghívott a szakkörbe, felajánlva segítségét az alkotással kapcsolatos ismereteim továbbfejlesztéséhez. Ennek a körnek azóta is aktív tagja vagyok. A heti egy alkalmas találkozásaink új szakmai vezetője Balogh Géza festő és szobrászművész, aki évente zsűrizi az alkotásainkat, melyeket a nagyközönség is megtekinthet – sorolta Háziné Éva.
Az önálló és közös kiállításainak se szeri, se száma. Gyönyörködhettek az alkotásaiban Tiszalökön, Tiszavasváriban, Nyíregyházán, Pomázon, Pákozdon, Solymáron, Nagykállóban, Hajdúszoboszlón, Balsán, Gávavencsellőn, Ibrányban, Kiskunfélegyházán. A Csontváry, a Benczúr, és a Dulity Tibor alkotó egyesületekkel már több közös kiállításon szerepelt a képeivel. Munkásságának elismerését jelzi, hogy Hajdúszoboszlón a Magdaléna Hotelben állandó kiállítása van. 2006 óta tagja az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak (OKIT), az általuk kiírt pályázatokon folyamatos sikerek érik. 2009-ben a Velencei- tavi festőversenyen díjazott lett a Víztükör a Holt-Tiszán című akvarellje. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy ezáltal kiállítási lehetőséget nyert a pákozdi Emlékhely Múzeumában.
Az akvarellfestés rejtelmeiben való elmélyülést kitűnően segíti a tőserdei alkotótáborok évente visszatérő alkalmaival Tóth László festőművész és felesége, az újpesti Nagybányai Nagy Zoltán Képzőművész Egyesület két veterán tagja.
A nyári pihenés, kikapcsolódás sem képzelhető el ecset és festőállvány nélkül. A Benczúr Kör néhány tagjával jó néhány éve újra és újra felfedezik a nyári Erdély szépségeit. A Nagybányához közeli Capnikbányán vernek tanyát, ahonnan az Elisabeth Panzió művészetbarát háziasszonyával keresik az „ecsetrevalót”.
Szerencsés embernek vallja magát, hiszen azt csinálja, amit szeret. Érzése szerint a férje segítő hozzáállása, buzdítása nélkül nem valósíthatná meg a vágyait.
– A párom a kezdetektől kitartóan, határozott elképzelésekkel támogatja az alkotómunkámat. Ő jelenleg a KITE Zrt. nagykállói telephelyének vezető munkatársa. Szabadságát lehetőleg úgy alakítja, hogy ő is részt vehessen az alkotó táborokban. Szeret főzni, fényképezni, sétálni, olvasni, keresztrejtvényt fejteni. Mindkettőnk vágya teljesülne, ha még sokáig élhetnénk együtt kéz a kézben, ősz fejjel, egészségben és utazhatnánk szebbnél szebb tájakra. Én festenék, ő fényképezne, olvasna mellettem, vagy sétálgatva felfedeznénk a megfesteni való témát – zárta idilli gondolatait az ecset szerelmese.
(Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése