Nyíregyháza

Féltve őrzött kincsem egy Ferenc József korabéli tizedunciás aranydukát. Értékéhez, valódiságához nem férhet kétség, de más, ha ezt az ember hozzáértő szájából hallja. Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész kezébe adtam. A rosszul látók körültekintő kézmozdulatával emelte szeméhez, majd elmondta róla, amit addig is tudtam. Elemezgettük az érme korát, csapongott maratoni beszélgetésünk. Hamarvást a mába érkeztünk.

– Rádióban, televízióban gyakran hallom, hogy művészinterjúkban az alanyok szidják az ötvenes évek főiskoláját. – Jó részük azért, mert nem vették fel őket, vagy eltávolították – nem politikai okok miatt. Én örülök, hogy ez időben jártam egyetemre, mert nagyszerű mestereim voltak, Hincz Gyula, a bauhausos Pap Gyula. Anatómiát Barcsay Jenőtől tanultam, és öt évig Kisfaludi Strobl Zsigmondtól sajátítottam el a mesterség fogásait.

– Mióta vagy a Nyírség fővárosában?

– Huszonegy éve lakom, dolgozom Nyíregyházán, életem harmadát itt töltöttem. Mikor idejöttem, nem volt szobrász a megyében, ma többen vannak szobrászok, mint akkor, hivatalos festők, grafikusok együttesen.

– Akkoriban milyen volt itt a művészeti élet?

– A tanárképző főiskolán ez idő tájt Berecz András, Horváth János és Pál Gyula voltak művészek, a többiek egyéb szempontok szerint odakerültekként tanították a tanárjelölteket. Nyilván ez is oka, hogy kevesen nőttek ki az intézményből alkotó művésznek. Jó látni, hogy az elmúlt két évtized alatt nemzetközi szobrász művésztelep, művészeti szakközépiskola és megerősödött tanári karú főiskola alakult. Jó szívvel gondolok Gyúró Imre és Fodor Géza munkásságára, és ezzel már kritikát is gyakoroltam az elmúlt politikai kurzus felett, mely a szobrokat csak ledöntötte, az értékrendeket összekuszálta. Nem akarom azt mondani, hogy Szamuelyt, Lenint sajnálom, rossz szobrok voltak, de sokszor kellett ütköznöm amiatt, hogy a kozák lovast le ne rombolják. Az utóbbi években kevés pénz jutott a szépművészetekre. A Pál Gyula Termet elvették a művészektől.

– Több támogatást vártatok volna Nyíregyházától?

– Hogy mennyire nem volt affinitása az előző városvezetésnek a művészetekhez, legjobban az bizonyítja, hogy Lakitelek és az új rend egyik alapítójának, a nagyszerű költőnek, Ratkó Józsefnek még egy portrét sem állítottak, egy teret, utcát, vagy iskolát – pedig ő írt a gyermekeknek – nem neveztek el.

– Gyakori vendég vagy manapság külföldi kiállítótermekben.

– Ravennában, a Dante Centrum ez évi hivatalos érmét készítettem oly nagyszerű művészek után, mint Grilli, Giacomo Manzu, Emilio Greco. Most csináltam a monacoi herceg, a spanyol király és a svéd király részére egy-egy aranyozott plakettet a nemzetközi vadászati és vadvédelmi kongresszus alkalmából. December 13-án nyílt és most húsvétkor zár be Colorado Springsben, az Egyesült Államok és Kanada numizmatikai központjában, az éremmúzeumban, 400 éremből álló bemutatóm. Ilyen szépen megrendezett kiállításom még nem volt. Évente három tárlat van itt. Nagyon örülök, hogy munkáim úgy megbecsülték, hogy még életemben – nem halálom után – kiállíthattam Amerika első éremmúzeumában. Június 29-én az Ohio állambeli Toledóban nyílik, az ottani szépművészeti központban kiállításom, mely augusztus 20. után zár. Ezen a tárlaton amerikai magángyűjteményekben lévő kisplasztikáimat is kiállítom.

– Tehát diadalút az Újvilágban.

– Nem kell túlozni. Amúgy bosszant, hogy elterjedt hazánkban az amerika-majmolás. Ami ízléstelen és igénytelen, azt veszik át nálunk. A különböző versenyek, rendezvények kabalafigurái tipikus disneylandi giccsek. Ma már több vörös van, az úton útfélen bemázolt Coca-Cola házfalakon, mint a múlt rendszer ötágú csillagain.

– Itthoni újdonságaid?

– A pénzverde elkészíttette az ifjúsági atlétikai Európa bajnokság díjérmeit és emlékvereteit. Myron diszkoszvetőjét mintáztam az éremre, mert a jövő olimpiai bajnokai közülük kerülhetnek ki. Ami pedig nem újdonság, de nagyon jó szívvel emlékszem vissza rá, az a közelmúlt történése. A vatikáni nagykövetség részére készítettem, a kapu bejáratához egy Magna Domina Hungarorum fülkedomborművet, Keresztes Szilárd megyés püspök mecénási közreműködésével.

– Terveid a szűkebb pátriában?

– Jó lenne már Nyíregyházára is egy szobrot csinálnom, hiszen huszonegy év alatt még egy portrémegbízást sem kaptam a várostól.

– A közérzeted?

– Ez évben három egyetemi évfolyamtársam halt meg és egy gimnáziumi osztálytársam temették. Mind gyakrabban van okom megborzongani. Aztán megrázom magam, és folytatom, ami rám méretett. Műtermemben két, félig kész Corpus függ. A húsvéti ünnepkör, itt a keresztény Európában a szenvedés, a halál és a megdicsőülés, a feltámadás ünnepe. Ezért is tartom fontosnak ezt most megemlíteni. (1995)

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)