Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Juhászné Lévai Katalin
A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke,
Debrecen
A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés szocialista elnökének férfiakat megszégyenítő munkabírását még politikai vetélytársai is elismerik. Dr. Juhászné Lévai Katalin persze jól tudja: ma még Magyarországon egy nőnek a többszörösét kell dolgoznia ahhoz, hogy teljesítményét egy férfiéhoz hasonlóan ítéljék meg, de meggyőződése, érdemes küzdeni. Megítélése szerint a nők nagyobb arányú jelenléte a politikában például hozzájárul a durvaság, a balkáni stílus eltűnéséhez.
Az eredeti szakmáját tekintve magyar–orosz szakos középiskolai tanár a politika, a közélet iránti fogékonyságát már a szülői házban magába szívta: édesapja párttitkár volt Hajdúböszörményben, majd országgyűlési képviselő lett, s tanár édesanyja is aktívan részt vett a politikai életben. Tizennyolc éves korában elveszített édesapja, csak úgy, mint édesanyja ma is, büszke lenne temperamentumos lányuk szépen ívelő közéleti pályájára. Dr. Juhászné Lévai Katalin ma szocialista országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Tanács elnöke és 2004-ben az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács soros elnöke is.
– Ahogyan a nemzet érdeke az, hogy egy minél erősebb és egy gazdagabb Magyarország lépjen be az Európai Unióba, ugyanígy a megye lakosságának is az az érdeke, hogy minél erősebb és gazdagabb Hajdú-Bihar vegyen részt a regionális együttműködésben – jelentette ki a megyei közgyűlés alakuló ülésén, ahol a jelenlevő képviselők 75 százaléka – köztük ellenzékiek is – elnökké választotta.
Az alakuló ülésen szolgáltató típusú önkormányzatot ígért, s reményét fejezte ki, hogy irányítása alatt a megyei közgyűlés intézményfenntartóból régiót építő, jövőt formáló testületté válik.
A közgyűlés élén ugyanolyan lendülettel kezdett dolgozni, mint tette azt korábban a Magyar Szocialista Párt hajdú-bihari elnökeként, vagy az Országgyűlés jegyzőjeként. Országos visszhangot váltott ki az az elképzelése, miszerint Hajdú-Bihar jelenleg legelmaradottabb térsége, a bihari régió Magyarország Burgenlandja lehet az európai uniós csatlakozás után, kiaknázva a leendő schengeni határ két oldalán élők együttműködését. Annak érdekében, hogy ez valóra is válhasson, nem tétlenkedett: megalakították a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégiót.
A két megye elnöke az Európai Unió felé vezető jelentős lépésként értékelte az eurorégió magalakítását, s fontos célként jelölte meg, hogy az ausztriai Burgenland mintájára szeretnék fejlett gazdasági övezetté tenni a határ menti két megyét.
Juhászné Lévai Katalin emellett fontosnak tartja, hogy minél több fejlesztési forrás jusson infrastrukturális beruházásokra, amelyek közül a közúthálózat fejlesztését emeli ki. Kétségtelen, hogy ezek között – a zsáktelepülések felszámolása, az alsóbb rendű utak korszerűsítése mellett –, az M3-as autópálya Debrecenig tartó megépítése a legfontosabb feladat.
Nem lenne persze nő, ha az útépítési programba nem vinne valami érzelmet, valami olyan ötletet, ami az utazásban megfáradók pihenését, szórakozását szolgálná és ötvözné mindezt a régmúlt megismerésével. Ezt a célt szolgálja ugyanis a Polgár térségében, az M3-as autópálya mentén kialakítandó többfunkciós régészeti pihenőpark megépítése.
A Magyarországon eddig példa nélküli beruházáshoz, amely új kaput nyit a Hortobágyi Nemzeti Parkra is, megnyerte Medgyessy Péter miniszterelnök támogatását.
– A különleges pihenőparkkal Hajdú-Bihar megye és az Észak-alföldi Régió vonzerejét is szeretnénk növelni – mondja erről.
Nem kevésbé büszke a Debrecenben létrehozott Esélyek Házára sem, amit „a kirekesztés elleni küzdelem fontos missziójának” tekint. Juhászné Lévai Katalin tisztában van azzal, hogy a központ nem segíthet mindenkinek, de „ha csak egyetlen hátrányos helyzetű embernek is esélyt nyújt, akkor már megérte a létrehozása”.
Sokoldalú tevékenységégének újabb példája az országosan egyedülálló, újszerű munkaerő-piaci program elindítása: „A Hajdú-Bihar megye a diplomásokért, a diplomások Hajdú-Bihar megyéért” program keretében száz regisztrált diplomás pályakezdő munkanélküli fiatal feladata lesz az európai uniós pályázatok figyelése, írása és menedzselése.
A rendkívül időigényes többszörös elnöki és parlamenti képviselői munkája mellett igazi kikapcsolódást jelentenek számára az otthon, családi körben töltött percek. Baleseti sebész főorvos férje és az újabban a politika iránt is egyre inkább érdeklődő, szintén orvosnak készülő fia várja otthon. Ha főzni is van ideje, előkerül specialitása, a „Lévai-tál”, amibe – mint mondja – minden belekerül, ami otthon található.
– A cserépedénybe beleteszem a füstölt szalonnát, a krumplit, a húst, a kolbászt, a savanyú káposztát, a tejfelt, s a sütőben hamar elkészül a bőségtál.
Kiadós étel, jó étvággyal esszük!
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése