Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Éles András
Polgármester,
Hajdúnánás
A tizenöt évvel ezelőtt lezajlott rendszerváltás, a társadalmi-gazdasági átalakulás vesztes települései közötti, a 2005-ben ötvenegyedik születésnapját ünneplő polgármester – dr. Éles András – által irányított város Hajdúnánás.
Talán a sors rendezte, hogy egy hányatott sorsú, önálló akaratú, ugyanakkor mindig tanulni vágyó ember legyen a város vezetője. Édesapja korai halála miatt félárván, együtt nevelkedett nővérével. A család életének változásai miatt eleinte nem is gondolhatott a továbbtanulásra, hiszen édesanyjának kenyérkeresőként kellett segítenie. Az iskolában szivacsként szívta magába mindazt, ami az órákon elhangzott, hisz otthon nem igazán maradt ideje a tanulásra.
Az általános iskolát elvégezve villanyszerelőnek jelentkezett, az akkor még 125-ös Számú Szakmunkásképző Intézetbe, ahol arra jött rá, hogy ő mégis szeretne továbbtanulni. A határozott céllal elkezdett tanulás sikert hozott a számára: felvették a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói közé, ahol 1982-ben vehette kézbe diplomáját.
Első munkahelye Hajdúnánáson az akkori állami gazdaság lett. A vállalatnál nyolc éven át jogtanácsosként dolgozott. A helyi politikai közéletben 1990-től kezdődően előbb alpolgármesterként, majd négy múltán a város első embereként vesz részt.
Családi életében is történtek változások az évek során: 1977-ben megnősült. Négy – sportkedvelő és sportszerető – gyermeküket együtt neveli feleségével, aki minden gondjában és bajában osztozik. S ha tud, segít neki megtalálni a megoldáshoz vezető utat. Viktória jogász, Erika újságíró lesz. Edit könyvelő, öccse, András gimnazista.
Dr. Éles Andrásról az eltelt tizenöt év alatt kiderült, hogy nemcsak a politika, de a tollforgatás is érdekli. Élcelődve mondják róla a megyében, hogy a politikusok között a legjobb újságíró, és az újságírók között pedig a legjobb polgármester.
Mindezek ellenére ő azt vallja magáról, hogy valójában igazi lokálpatrióta, aki szeretne többet tenni az emberekért, jobbítani azok sorsán. Az ország sok várossal büszkélkedik, de négyszáz évesnél idősebből már kevesebb található a térképen. Márpedig Hajdúnánás városa ilyen település, s az ott élők igazi hajdúknak vallják magukat.
A polgármester beszél arról, hogy még 1999-ben – az európai uniós tárgyalások beindulásával egy időben – kidolgozták az új helyzethez igazodó Átfogó Fejlesztési Koncepciójukat, amit a város képviselő-testülete egyhangúlag támogatott. Ezt már további végrehajtási elképzelések és konkrét tervek követték.
Elsőbbséget kapott többek között a város idegenforgalmi szerepének az erősítése és az annak következményeként jelentkező gazdasági lehetőségek kiaknázása, valamint a téli-nyári fürdőzésre alkalmas, gyógyvízzel táplált önkormányzati strand teljes rekonstrukciója. Mindezek mellett a városi önkormányzat bázist kívánt teremteni a szálláshelyi vállalkozói szektor kibontakozásának is.
2002-ben a Széchenyi-terv segítségével a városi strand teljes, az EU-s normáknak megfelelő rekonstrukciója megvalósulhatott a 320 millió forintot kitevő támogatással. Két évvel később pedig a vendéglátóegységek épülhettek és szépülhettek olyanná, amilyeneket bárhol, bárki és bármikor szívesen keres fel Európában.
A távlati tervekben szereplő szállodák építéséhez szükséges tervezési és földmérési előkészületeket már elvégezték. Vélhetően az első, minden bizonnyal bármilyen igényt kielégítő szállodát 2006-ra felépítik az egyre inkább európai várossá váló hajdúsági településen. S ez a távlati cél újabb lendületet adhat a kisebbeknek, azaz a magánpanzióknak, amelyek közül az elmúlt három évben öt nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.
Hajdúnánás fejlődése nem csak az idegenforgalmi fejlesztésekre szorítkozik: a városi önkormányzat jelentősebb beruházásai közül kiemelhető az új általános iskola és a harminckét bérlakás építése, a gyógyfürdő-rekonstrukció, a szomszédos Hajdúdoroggal közösen végzett szennyvízhálózat-fejlesztési program, a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, valamint néhány fontos közút felújítása.
A kommunális hulladék elhelyezésére központi lerakóhelyet létesítenek, amely térségi összefogással Hajdúböszörményben, ISPA-támogatást elnyerve, 2005. január elsejétől működik. A tervek között szerepel a környéken élők ivóvize minőségének a javítása is: ennek érdekében a jelenlegi 50 mg/l arzéntartalmat 10 mg/l alatti értékre kívánják szorítani.
2005. január 11-én a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc személyesen gratulált a polgármesternek, és imponálónak nevezte a város vezetésének az eltelt három év alatt végzett kiemelkedő fejlesztési munkáját. Ezt jelzi, hogy egymilliárd forintos központi támogatást kapnak a városközpont modernizálására.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Martinek Miklós
Török István
Oláh Sándor
Nyakas András
Dr. Varga Miklós
Úri Mihály Lászlóné
Szabóné Marth Éva
Szabó Sándorné
Dr. Suhajda Éva
Dr. Nagy József
Katona Gábor
Gacsályi Gábor
Dr. Dienes Miklós
Debreczeni Imréné
Baráthné Megellai Erzsébet
Szabó Albert
Puskás Attila
Ozsváth Imréné
Inczéné Kiss Dóra
Balogh Zsigmond
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése