Nyakas András

Mezőgazdasági vállalkozó,

Hajdúnánás

Nyakas András szszb 27 lzs.jpgNyakas András számára teljesen kézenfekvő volt, hogy a mezőgazdaságban keresi a boldogulást, a megélhetést. Szülei gazdálkodók voltak, s már gyerekként megismerkedett ennek a munkának a szépségeivel, nehézségeivel. 1953. szeptember 24-én született Hajdúnánáson, s általános iskolai tanulmányait is szülővárosában folytatta, majd Debrecenben, a Balásházy János Növénytermesztő és Állattenyésztő Szakközépiskolában szerzett érettségit és szakképesítést. Fontosnak tartotta-tartja a folyamatos szakmai fejlődést, így 1980-ban egykori középiskolájában technikusi képesítést kapott.

A helyi mezőgazdasági üzemnek néhány évig alkalmazottja volt, s közben dolgozott szülei magángazdaságában, 1981-ben egyéni gazdálkodó lett.

A rendszerváltás után bekövetkezett társadalmi, gazdasági változások Nyakas András számára nem jelentettek új, szokatlan környezetet, hiszen korábban is a saját tudására, tapasztalataira támaszkodhatott.

1993-tól egyéni vállalkozóként állattartással és növénytermesztéssel foglalkozott. Zöldmezős beruházásként 1996-ban Hajdúnánás határában egy korszerű szarvasmarhatelepet épített, melyben hatvanhét tejelő tehén kapott helyet. Ezek akkoriban ötezer-háromszáz liter tejet termeltek évente darabonként.

A központi telephely 6,82 hektár területű, ahol tizenkét korszerűen felszerelt istálló, borjúnevelő, gépműhely, géptároló, takarmánytárolók, silótároló, iroda és szociális épület található.

Az ambiciózus vállalkozó számára a vállalkozás fejlesztése természetes folyamat, 2001-ben a központi telep közelében egy kisebb telephelyet vásárolt, melyet felújított, s ott bikákat helyezett el három istállóban. A telepen takarmánytároló és szociális épület is található. Az egykori termelőszövetkezeti tulajdonú pulykatelep megvásárlásával 2004-ben tovább növekedett, fejlődött a farm. A felújított, átalakított épületekben tíz pihenőbokszos, etetőteres, ventilátoros istállóban kaptak helyet a fejős tehenek.

Nyakas András 2007-ben nagyszabású korszerűsítésbe kezdett, aminek eredményeként negyvenállásos, számítógép-vezérlésű FULLWOOD technológiával felszerelt fejőház került kialakításra. Továbbá elkészült egy harmincötezer literes hűtő-tárolókapacitással rendelkező tejtároló.

A korszerűsítés eredménye a terménytároló, és egy szervestrágya-tároló építésével megoldódott a trágyaelhelyezés gondja is. A Nyakas Farm napi huszonötezer kilogramm tejet termel, melynek értékesítéséhez megfelelő kvótával rendelkezik a vállalkozás. A hektikusnak mondható tejfelvásárlás ellenére a tulajdonos úgy véli, a jó minőségű nyerstejre a hazai és határon túli piacokon igény van.

A szarvasmarha-állomány mára már elérte a kettőezer-négyszáz darabot, míg a tejtermelés, amint már említettük, jelentős mértékben felfutott. A kezdeti háromfős dolgozói létszám 2011-ben negyvenhét fő lett.

Nyakas András számára mindig fontos volt a növénytermesztés és állattartás együttes művelése, melyek ideális feltételeit az évek során megteremtette. A saját tulajdonú földek mellett folyamatosan vásárolt és bérelt termőföldeket, hogy elegendő takarmányt termesszen az állatállomány számára. Jelenleg nyolcszázötven hektáron gazdálkodik, a földterület műveléséhez rendelkezik megfelelő munka- és erőgépekkel.

A farm a család minden tagjának ad munkát. Nyakas András felesége, Éva a gyerekek nevelése mellett – a vállalkozás kezdetétől – sokat dolgozott azért, hogy a mai korszerű üzem kialakuljon.

A Nyakas család mára már a környék meghatározó szarvasmarhatelepével rendelkezik, ahol modern technológiával dolgoznak, s állítják elő a szarvasmarhatartáshoz szükséges takarmányt. A tulajdonos megbecsüli munkatársait, akik közül sokan már évek óta dolgoznak a cégnél.

Nyakas Andrásnak két fia és két lánya van, az idősebb Andrea, pedagógusként dolgozik, míg András fia édesapja példáját követve mezőgazdásznak tanult, és a farmon tevékenykedik. Tamás a helyi középiskola negyedéves tanulója, Éva pedig hetedikes az általános iskolában. András fia már házas, aki már egy unokával örvendeztette meg a családot.

A vállalkozó szűkebb és tágabb környezete megbecsülését, elismerését kivívta, családtagjai, barátai, ismerősei tisztelik munkaszeretetéért, nyíltságáért, emberségéért.

A városban működő civil szervezetek számára lehetőségeihez mérten gyakran nyújt támogatást. Közel áll hozzá az egészséges életmód, hiszen fia versenyszerűen sportol.

Nyakas András munkásságát 1999-ben a Földművelésügyi Minisztérium  „Aranykoszorús Gazda” kitüntetéssel, 2009-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Arany Sándor-díjjal ismerte el. Nyakas András büszke vállalkozására, az elért eredményekre, most is a folyamatos fejlesztésen gondolkodik.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése