Török István

Vállalkozó,

Hajdúnánás

Török István 3szszb 27 lzs.jpgVannak emberek, akik nyugdíjasként is aktív szerepet vállalnak a családi vállalkozásban, a helyi közéletben, Török István ilyen ember. Az elismert vállalkozó Hajdúnánáson született 1947. március 26-án. Alig 17 éves volt, amikor a mezőgazdaságban dolgozó édesapját elveszítette, s a húgával együtt édesanyja nagy szeretetben nevelte. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, itt szerzett autószerelő-szakmai képesítést, de a továbbtanulás lehetősége munka mellett adatott meg számára. Az ambiciózus fiatalember szakoktatói végzettséget, majd a Miskolci Műszaki Egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. A helyi Fa-, Fém- és Építőipari Szövetkezetben dolgozott autószerelőként, később szervizvezetőként, majd 1986-ban a szövetkezet elnökévé választották.

A szintén hajdúnánási Debreczeni Irénnel 1970-ben kötött házasságot. István Csaba fiúk 1973-ban, Rita Andrea lányuk 1975-ben született, mindketten a Miskolci Egyetemen kapták meg első diplomájukat. István Csaba gépészmérnök lett, Rita Andrea a közgazdász végzettség megszerzése után az ELTE-n jogi diplomát szerzett. Gyerekei boldog házasságban élnek Hajdúnánáson, egy fiú- és három lányunokája van. A rendszerváltozás adta lehetőséggel élve 1990-ben megalapította első, ma is sikeresen működő vaskereskedéssel foglalkozó vállalkozását, melyet kezdetekben felesége vezetett.

A Fa-, Fém- és Építőipari Szövetkezet átalakulása után Török István is a saját vállalkozásban dolgozott. A „Török Acél Csoport” ma már az ország különböző területein öt telephellyel rendelkezik, s családi vállalkozásként működik, melyet fia és veje irányít.

Török István hitvallása, hogy egy vállalkozónak több lábon kell „állnia”, így a vaskereskedés mellett mezőgazdasággal és ingatlanok hasznosításával foglalkozik.

A sikeres üzletember számára már fiatalkorától természetes, hogy részt vállalt – vállal – a közéleti munkában. A helyi önkormányzatban 1990-től képviselő, fontosnak tartja a gazdaság fejlesztését, az IPOSZ képviseletében egy ciklusban tagja volt a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tizenöt éve tölt be különböző funkciókat, jelenleg megyei alelnök, országos küldött, és a Hajdúnánási Területi Kamara elnökeként tevékenykedik.

Török Istvánról elmondható, hogy napi kapcsolatban van a fiatalokkal, hiszen szakképzési szakértőként szakmai vizsgákon elnöki és tagi feladatokat lát el, ismeri a felnövekvő generáció gondjait, melyek megoldására társadalmi funkcióiban legjobb tudása szerint javaslatokat tesz.

A természet szeretete gyerekkorától része az életének, így nem meglepő, hogy a vadászat és a horgászat a hobbija. Jelenleg két vadásztársaság elnöke, elnökségi tagja a Hajdú-Bihar Megyei Vadászkamarának és országos küldött. Török István a vadászatot nem a trófeák, nem a vadak kilövése miatt szereti, sokkal inkább fontos számára az állatok etetése, nevelése.

A sikeres vállalkozó számos alapítvány, társadalmi szervezet munkáját segítette, segíti, a helyi közbiztonság javítása érdekében létrehozta a Hajdúnánás Közbiztonságáért Alapítványt, mely az anyagi támogatáson túl több alkalommal szervezett közösségi összejöveteleket, bálokat, s ezek bevételét szintén társadalmi célokra ajánlották fel.

Az üzletember gazdasági és társadalmi munkája elismeréseként számos kitüntetést vehetett át.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2000-ben „Sesztina” díjjal tüntette ki, 2001-ben a Hajdúsági Civil Központ és Adattár Alapítvány a civil szervezetek javaslatára „Mecénás” díjat adományozott Török Istvánnak.

2004-ben a szövetkezetben végzett sikeres tevékenységéért miniszteri kitüntetést kapott.

A vadgazdálkodás terén elért eredményeit 1996-ban a „Hubertus kereszt” arany fokozatával jutalmazták, 2010-ben a „vadászokért és a vadászatért” végzett kiemelkedő munkájáért az Országos Magyar Vadászkamara Aranyérem elismerésben részesítette.

Török István számára a nyugdíjba vonulás nem háttérbe vonulást, nem a pihenést jelenti, ma is aktívan részt vesz a helyi közéletben, társadalmi funkcióinak maximálisan igyekszik eleget tenni. Fogékony az újdonságok iránt, úgy véli, tanulni, új információkat birtokolni minden életkorban fontos. Természetes számára a családi vállalkozás ügyeinek figyelemmel kísérése, ha teheti, gyakran meglátogatja a telephelyeket, s ha a fiatalok tanácsot kérnek tőle, szívesen adja át tapasztalatát, tudását. Szabadidejét leginkább családtagjaival tölti, különösen kedves számára, ha az unokáival lehet. Büszke gyerekeire, akik sikeresen viszik tovább a vállalkozást.

Számtalan elfoglaltsága mellett mindig készséggel áll egykori munkatársai, ismerősei rendelkezésére, szívesen beszélget velük.

Török István lételeme a munka, ma is napi tíz–tizenkét órát dolgozik, nem ismeri a tétlenséget.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése