Szabó Sándorné

Vezető védőnő,

Hajdúnánás

hb_5-148_szabo_sandorne.jpgÉletét a kötelességtudás, a másik embernek tehető szolgálat és a családszeretet szellemisége hatja át. Szabó Sándorné, lánynevén Török Julianna vezető védőnőként tevékenykedik a hajdúnánási rendelőintézetben. Apró, céltudatos mozaikokból tevődnek össze mindennapi életének építőkövei. Őt a hagyományok megbecsülése, a közösség – amelybe beleszületett  – olyan elemi erővel vonzzák, hogy igen kevés időt tudott szülővárosa határain kívül tölteni. Családtagjainak, rokonainak, barátainak, munkatársainak – beleértve a vezetőket és a beosztottakat egyaránt – olyan állandóságot, megbízhatóságot sugároz egész lénye, amely derűt, nyugalmat, harmóniát teremt maga körül. S ebből igazából azok az emberek profitálnak, akik a védőnőtől várnak segítséget.

Hajdúnánáson 1945. november 25-én született Éles Katalin háztartásbeli anyuka és Török Gábor cipész apuka családjában. Sajnos, már egyik szülő sincs szerettei körében. Nővérétől, Katalintól is el kellett búcsúznia. Férje, Szabó Sándor esztergályosként ment nyugdíjba, a szomszédos Szabolcs megyéből, Tiszavasváriból jött asszonyához családot alapítani. Házasságukat két gyermekkel áldotta meg az Ég, Sándor a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanár. Neki már van saját családja, az ápolónői hivatást választó Szabó Mónika a felesége. Kislányuk, Katalin tizenkét éves, Rita ötéves. Szabóék ifjabb gyermeke Judit, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozik.

Szabóné Julika a helyi Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban érettségizett 1964-ben, majd Szegeden elvégezte a védőnőképzőt, és 1966-ban vette át felsőfokú oklevelét.

Egy évet dolgozott Fülöp községben védőnőként a végzés után, esztendőre rá férjhez ment. Családot alapítani, házat építeni a szülők közelében tudta elképzelni Julika, ezért Hajdúnánáson keresett állást. 1968. január elsejétől az akkor még a tanácshoz tartozó védőnői szolgálathoz került.

1975-ben jött létre a Városi Rendelőintézet. Ma itt hét védőnői körzet látja el a fogantatástól a tizenhat éves kor betöltéséig a gyermekeket és a fiatalokat. Mint Julika elmondja: az ő körzeteik beosztása nem esik egybe a gyermekorvosi körzetekkel. A kezdeti lelkesedését mind a mai napig őrzi, számára minden helyzet új kihívás, feladat, amelyet legjobb tudása szerint kell megoldania. Időközben nemcsak gyakorlati tapasztalatait gyarapította, hanem ismét iskolapadba ült, és elvégezte a két és fél éves ráképzőt, hogy most már főiskolai diplomával a zsebében és az ifjonti hévvel a lelkében folytassa védőnői munkáját.

Szinte nem is tudja kiemelni, hogy melyik terület tetszik neki a legjobban. A szakmai és az önkormányzati vezetői előtt mindig büszke lehetett rá, hogy a helybeliek nemcsak megfogadják a védőnő tanácsait, hanem környezetükben is erre buzdítják ismerőseiket. Julika úgy látja, hogy ma tudatosabb a gyermekvállalás, mint a korábbi években.

A fiatal házaspárok nagyobbik hányada az egzisztenciális feltételek megteremtése után várja első gyermekét. Sokkal jobban tájékozottak, mint egy generációval korábban a szüleik, hála a sokféle könyvnek, sajtóterméknek és a felvilágosító előadásoknak. A kismamák kifejezetten szófogadóak, a védőnő szavait megszívlelik. Mint Julika utal rá, ma már sokkal korszerűbb gépek, felszerelések, vizsgálati módszerek állnak rendelkezésre a magzati rendellenességek kiszűréséhez, mint 10-15 éve. Szűrik a fertőző májgyulladást, és más, korábban kevesebb figyelmet élvező esetleges megbetegedéseket.

Különösen arra büszke Szabó Sándorné, hogy náluk a védőoltásokat 100 százalékban megadják. Itt a szülők nem csinálnak személyiségi jogi kérdést abból, hogy a gyermekük biztosan elkerülje azokat a súlyos betegségeket, amelyek ellen a vakcinákat oly nagy áldozatok és kutatások révén feltalálták. A szülők partnerei a védőnői munkában, s ez az egész gyermekkorra jellemző.

Iskola-egészségügyi feladatokat is ellátnak a védőnői körzetek, elvégzik a kötelező szűréseket, a tisztasági ellenőrzést, előadást tartanak a fiatalokat közvetlenül veszélyeztető káros szenvedélyekről. Szerencsére, Hajdúnánáson a drog még nem jelent meg.

Szabóné 1987 óta tölti be a vezető védőnői tisztséget. Összehangolja kolléganői tevékenységét, gondoskodik a megfelelő szakmai háttérről, és ellátja saját körzetét is. Nemcsak az ott élők és a munkatársai becsülik nagyra a munkáját, hanem megkapta egy ízben a Miniszteri Dicséret, egy másik alkalommal a szintén miniszteri Kiváló Munkáért elismerést.

Fellapozzuk gyermekkori képzeletbeli emlékkönyvét, és érdekes „véletlenre” bukkanunk. A tőle jó pár évvel idősebb nővérének hét gyermeke született, s így gyakran látta otthon a védőnő munkáját közelről. Megragadta az a kedvesség, türelem és szeretet, ami a szakemberből áradt. Julika akkor eldöntötte: azt a pályát választja élethivatásul. Sokak szerencséjére…

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése