Hajdúnánás

A hajdúság hitéletéhez hű, puritán egyszerűséggel és célszerűséggel berendezett két egymásba nyíló helyiségben végzi gyógyító munkáját a közel négy évtizedes tapasztalattal bíró háziorvos, dr. Dienes Miklós. A szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megbúvó kis községben  – Szamosszegen – 1941. november 25-én anyakönyvezték Dienes Erzsébet és Dienes Miklós elsőszülött gyermekeként. Öccse, József – az egykori hegesztő – családjával Kemecsén éli nyugdíjas éveit. Egy szem húguk, Erzsébet családos, 45 éves. Debrecenben a tüdőklinikán szakápoló. Dr. Dienes Miklós felnőtt életének kezdetén kötötte össze sorsát Kovács Magdolnával. Napjainkban már nyugdíjas a felesége, aki három és fél évtizedet kitevő, aktív korában tanítónőként Hajdúnánás egyik általános iskolájában dolgozott.

Házasságuk első gyümölcseként leányuk, Éva látta meg a napvilágot. Édesanyját követően ő is a pedagógusi pályát választotta: egyetemet végzett tanítónő Debrecenben. Férje dr. Kónya József docens, mikrobiológus. A nagyszülők örömére nevelik két fiukat: Tamást és Szabolcsot, akik még tanulók. Fiatalabbik gyermekük, Anna sem került messzire a „nagyi” képviselte hivatástól. Érdeklődése azonban inkább az idegen nyelvek felé fordult, így német–orosz szakos tanárkodása mellett angol nyelvvizsgát is szerzett. Kíváncsisága messze vitte a szülőhazától: boldogságát és élete párját külföldön, Walesben találta meg. Informatikusként dolgozó férjével együtt nevelik a bővebb család szeme-fényét, az egyéves Siônt. A Dienes-házaspár szomorúságára, legkisebb gyermekük, Sára alig huszonhét évesen hagyta itt szeretteit. Az egyetemet végzett, angol szakon tanító nőt egy végzetes betegség ragadta el.

Dr. Dienes Miklós 1960-ban Debrecenben, a Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett. Majd a Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatója lett, ahol 1968-ban vette át orvosi diplomáját. Számára a tanulás és az önképzés újabb állomását az 1997-ben, háziorvostanból tett szakvizsga jelentette. Mindezek mellett szívesen vett részt a különféle továbbképző tanfolyamokon és konferenciákon. A doktor úr valamennyi munkahelye egy városnév segítségével sorolható fel: 1968 óta, azaz 37 éve dolgozik Hajdúnánáson. Előbb körzeti orvosként, majd háziorvosként segíti elő a hozzá fordulók gyógyulását, és tájékoztató-megelőző munkájával azt, hogy az egészségesek azok is maradjanak. A kezdeti időkre visszatekintően mondja el: ő még a „vályogházban” rendelt először, s csak hét év múltán – 1975-ben – a korszerűen felszerelt és műszerezett Városi Rendelőintézet átadásával nyílott alkalma valóban emberi körülmények között gyógyítania. Azt megelőzően a városban csak öt körzet volt, s a szakrendeléseket kijáró orvosok tartották, más és más időrend szerint. A betegeknek komolyabb diagnosztika vagy kivizsgálás végett utazgatniuk kellett Debrecenbe, vagy a közelebb fekvő Hajdúböszörménybe. De az akkori közlekedési viszonyok – pontosabban az utak igen rossz minősége és állapota  – nem könnyítette meg a dolgukat. Az akkor nem szokatlan járványos megbetegedések – mumpsz, rózsahimlő, kanyaró és bárányhimlő – gyógyítása igencsak próbára tett beteg gyermeket, szülőt és orvost egyaránt.

Napjainkhoz érve egészen más képet kapunk a doktor úrtól: az idén harmincéves szakrendelő-intézetben – az igen költséges MR-t és a CT-t kivéve  – minden diagnosztikai műszer az orvosok rendelkezésére áll. S egy fontosabb vérvizsgálatot a helyben működő laboratóriumban is elvégeznek. Mára, a védőoltásoknak, az orvosok és a védőnők felvilágosító munkájának hála, szinte teljesen a múlté lettek a gyermekkori járványok. Az influenza fenyegetéseit pedig szinte a nullára csökkentették. A test karbantartása mellett a lélek gyógyításával is szakemberek foglalkoznak a rendelőintézetben. A paletta teljességéhez tartozóan meg kell említenünk az üzemorvosi rendelést és a központi orvosi ügyelet működését. A hét háziorvosi körzetben a kisgyermek egészségi állapotát iskolás éveitől kezdődően öreg koráig figyelemmel követik. Kissé szomorúan említi meg: napjainkban egyre többen fordulnak hozzá a fiatalabb korosztályból magas vérnyomásra utaló panaszokkal. Közel négy évtizedes tapasztalata mondatja vele: azok csak előjelei egy későbbi, súlyosabbá váló betegségeknek.

„Jó érezni azt, hogy az évek múlásával pozitív irányban változott az emberek hozzáállása a gyógyító-megelőző munkához, az egészségügyben dolgozók tevékenységének a megítéléséhez”  – mondja. Az egyéni beszélgetések sokban segítik a megelőzés kívánatosabbá tételét. A doktor urat munkás élete során több alkalommal részesítették miniszteri, városi-önkormányzati, illetve rendelőintézeti elismerésben.

Szabad idejében korábban szívesen kirándult. Mára maradt az olvasás és a szobanövény-kertészkedés.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)