Oláh József

Polgármester,

Polgár

hb_01-172_olah_jozsef.jpgOláh József Polgár város polgármestere. Nem könnyű feladat elé nézett, amikor elvállalta ezt a tisztséget, hiszen Polgár mindig is a szegényebb települések közé tartozott. Sokszor kénytelen szélmalomharcot vívni, ám képes a legkilátástalanabb helyzetben is megoldást találni. Polgár elindult a fejlődés útján, lassan ugyan, de megállíthatatlanul.

Oláh József két szép leány édesapja. Felesége a családi vállalkozás ügyvezetője. Ő maga egyszerű, paraszti családban született egyedüli gyermekként. Mélyen katolikus neveltetésben részesült, amit a mai napig meghitten, őszintén gyakorol. Az életvitelét mindig az önállóság hatotta át. Úgy véli, ez egy olyan kihívást jelent, mely az embert minősíteni tudja, hogy vannak önálló elképzelései, és ezeket tudja is megvalósítani. Ezzel kinövi magát a társai közül, s jobban érvényesül a közéletben. 22 éves korától kisiparosi tevékenységet folytatott, ma divatos szóval vállalkozása volt. Már akkor a vasipari szakma széles skáláját gyakorolta, és ezen a szakterületen képezte magát.

Ehhez kapcsolódott a közéleti tevékenységéhez való érdeklődés. Ezerkilencszázhetvenkettőben kapcsolódott be a Kisiparosok Országos Szervezetének (KIOSZ) helyi megszervezésének vezetésébe, mint társadalmi megbízatású KIOSZ titkár. Ott az iparosok érdekképviseletét látta el helyi, megyei és országos fórumokon, s tagja a megyei és országos választmánynak. Ezzel párhuzamosan az úgynevezett KIOSZ adóközösség társadalmi adókivető elnöke volt, melynek 1980-tól a rendszerváltásig, azaz tíz évig volt a tagja. A tanácstagi körzetben képviselte az emberek érdekeit.

A rendszerváltás időszaka előtt 1989-ben kapcsolódott be a politikai életbe. A többpártrendszer létrejöttével, az ő szervezésével alakult meg Polgáron a kisgazdapárt helyi szervezete. 1990-ben az önkormányzati rendszer megalakulásakor önkormányzati képviselőnek választották meg, s már akkor is több szavazatot tudhatott maga mellett. Így került az első képviselő testületbe. Ezerkilencszázkilencvenegyben a februári időszaki választáson polgármesterré választották a kisgazdapárt színeiben. A mai napig is ezt a posztot látja el.

Ezerkilencszázkilencvenöt február 19-től a kisgazdapárt Hajdú-Bihar megyei elnöke. 1998-ban országgyűlési képviselő-választásokon is indult. Ugyancsak 1998-tól a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tagja és a H.-B. Megyei Közgyűlés Területrendezési és Területfejlesztési Bizottságának elnöke. 1996-tól a polgári polgárőrség helyi szervezetének tagja, majd 2000 márciusától az elnöke. A polgárőrség és a megyei elnöki posztot társadalmi munkában látta el. E széles körű közéletbe való bekapcsolódást a település, a fejlődés elősegítése érdekében tette és teszi ma is.

Célja – Polgár történelmi hagyományait tekintve, s a térség megtartó erejét fenntartva – a körzetközponti szerepének folyamatos erősítése, s ezáltal a kisvárosi élet minden színterét – értve ez alatt akár az oktatást, szociális ellátást vagy kultúrát – szinten tartani és folyamatosan fejleszteni. Az elmúlt években többmilliárdos fejlesztést valósított meg az önkormányzat, amelynek előnyét a lakosság többszörösen és többoldalúan érezheti. Ezenkívül a település kézzelfogható fejlesztései – úthálózat, közművesítés – mind a komfortos környezet megteremtéséért történik.

Alapjában véve sosem elégedett. Az elmúlt évek alatt a választási ciklusban kitűzött koncepciót szinte teljes egészében meg tudták valósítani, de ez nem jelenti azt, hogy elégedett. Újabbnál újabb fejlesztési tervek önmaguktól adódnak, amelynek megoldására a városiasodás még magasabb szintjét jeleníti meg. A lehetőségek kihasználását tekintve azért persze elégedett.

Megépült végre a mentőállomás, s tervezik egy bentlakásos szociális otthon létrehozását idősek részére. Cél az idegenforgalom fejlesztése, a strandfürdő jobb kihasználása. Az ipari park területére várják azokat a befektetőket, akik gazdaságilag is emelik a város és a térség helyzetét, a munkahely-foglalkoztatási kérdés megoldására is nagy segítséget várnak.

Hosszabb távon a város központjának fejlesztése, üzlet és társasház építése, sétálóutca, parkok kialakítása, a műemlék jellegű Kálvária domb felújítása, szebbé tétele, műemlék jellegének megtartása.

Polgár a Kelet kapuja lehet! – mondják. A földrajzi elhelyezése eddig csak hátrányt jelentett a városnak, mivel a megyeszékhely szélén volt mostohagyermekként kezelték. Kapóra jött a keleti régió fejlesztése az M3-as autópálya által. Innentől értékelődött fel Polgár azzal, hogy közel azonos távolságra van Miskolctól, Debrecentől és Nyíregyházától. A 35-ös út elkerülő szakaszának megépülésével a tranzitforgalom kikerüli a város belterületét, ami nyugalmat, biztonságot ad a lakosoknak. Oláh József tele van ötletekkel, megvalósításra váró célokkal. S az lebeg a szeme előtt, hogy az adott településen élők életvitelét pozitív irányban előmozdítsa.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése