Szrogh Károlyné

Gyógyszertárvezető,

Polgár

hb_4-198_szrogh_karolyne.jpgNapjainkban egyre kevesebb olyan emberrel találkozhatunk, mint Szrogh Károlyné, leánykori nevén Galik Erzsébet, aki az idén – 2004-ben – ünnepelhette ötvenedik születésnapját. Miért? Mert a mai Magyarországon „nem divat” a mindennapok munkatársainak a megbecsülése, azoké, akik tisztességgel, odaadással és felelősségteljesen teszik a dolgukat nap nap után. Az öt, illetve a tíz éve nála dolgozók erkölcsi és anyagi elismerést kapnak.

Édesanyja, Bolyki Mária, kötödevezető, édesapja főművezető emberséges tulajdonságaikból jócskán hagytak örökül leányuknak. Testvérei közül István termékmenedzser, a szőlész-borász a végzettsége. Gábor kohásztechnikus. László öccsük pedagógus volt. A gyógyszertárvezető asszony férje, Szrogh Károly a Tiszai Vegyi Kombinát irodavezetője. Elsőszülött gyermekük Péter, az ő neje, Bernadett, építőmérnök. Kislányuk, Nóra, egyéves. A család másik gyermeke Vivien, ötödéves hallgatója a Debreceni Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karának.

Szrogh Károlyné ezerkilencszázhetvenkettőben, Ózdon, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium diákjaként érettségizett. Gyógyszerészi diplomáját Budapesten vehette át 1977-ben.

A frissen végzettek lendületével kezdett dolgozni Tiszaújvárosban, a Rendelőintézet patikájában. Közel másfél évtizeden át hallgatta a hozzá fordulók panaszait, miközben maga is tanulta a gyógyszerészi hivatás íratlan törvényeit. Főnöke és tanítómestere az a dr. Szabó Attila volt, aki nemzedékeket készített fel arra: mit vállaltak akkor, amikor a gyógyszerészi eskü első szavait kiejtették a szájukon. Erzsike hasonló szeretettel és őszinte tisztelettel említi Leövey Máriát, egykori vezetője feleségét is, aki mindenben segítette és támogatta a pályájuk elején csetlő-botló fiatalokat. Időközben szakvizsgát tett. Kilenc éven át Szrogh Károlyné helyettes vezetőként is megmérethette magát első munkahelyén.

A tiszaújvárosi évek alatt tanultakat aztán már bátran hasznosíthatta a Tiszai Vegyi Kombinát laboratóriumában, ahol megismerkedett a minőségbiztosítási rendszer nehézségeivel és szépségeivel egyaránt.

Magán- és családi életében fordulópontot jelentett 1993. augusztus 11. – ekkor nyitották meg ugyanis saját gyógyszertárukat Polgáron. Ide kapcsolódóan mondja el, hogy olyan segítőkész, szavatartó és tisztességes emberekkel találkozott a patika épületének átalakítása, felújítása alatt, hogy biztosra veszi, azok nélkül nem sikerülhetett volna célját elérnie. Az akkor, közel tízezer lakost számláló városban élők rövid idő alatt megismerték és megkedvelték az új patikát. Ami, annak vezetőjét ismerve, nem csoda, hisz nagyon sok ügyeletet vállaltak azért, hogy a betegek minél hamarabb megkaphassák a gyógyulásukhoz szükséges készítményeket. Erzsike mind a mai napig örül annak, ha valaki azzal megy vissza hozzá: „Meggyógyultam, mert tetszett segíteni nekem.”

A környék egészségügyi ellátottsága megkívánta, hogy a közeli Tiszagyulaháza rászorulói gyógyulása érdekében fiókgyógyszertárat nyisson a nyolcszáz-kilencszáz fős településen. Így emberi és szakmai lelkiismerete is sokkal nyugodtabb.

A gyógyszertárvezető asszony pályája kezdetére visszaemlékezve mondja el, hogy akkor soha, semmiféle fórumon nem esett szó a későbbi privatizációról, sőt annak kezdeti formáiról sem. Millió, előre nem látott gonddal kellett megküzdenie, de megérte, mert ma olyan a patikája, amilyennek ő megálmodta.

A kért gyógyszereket, és a gyógyhatású készítményeket általában öt-hat, de legkésőbb huszonnégy órán belül a beteg kezébe tudják adni. Két nagy beszállítóval tart kapcsolatot, akik korrekt társai ebben az üzletben. A közel négyezerféle terméket forgalmazó patikában a régről ismert „hiánycikk” szót ma már alig ismerik.

Erzsike a napi munkájáról szólva említi meg, hogy a betegek több mint nyolcvan százaléka törzsvevő. Az emberek a médiában látható reklámokból, a gyógyszertárban megtalálható sajtótermékekből tájékozódnak az új készítményekről. De nem felejtik el kikérni a gyógyszerész véleményét sem. Elfogadják tanácsait olyanok is, akik szemében az „igazi” patikus csakis férfi lehet!

A felgyorsult életritmus nem mindenkinek tett jót. A lakosság általános egészségi állapotával kapcsolatban elmondja, hogy nagyon sok a látszólag életerős fiatal, aki már súlyos depresszióban szenved, s űzött vadként menekül minden és mindenki elől. Még az elől is, aki talán tudna segíteni a baján. Szrogh Károlyné gyógyszertárvezető hivatásában – nyitott lelkével összhangban – azt tartja szépnek, ha segíthet a betegeknek, akik őt keresik meg. S nem sajnálja senkitől sem a jó szót, még akkor sem, amikor már tudja: a döntés nem az ő kezében van.

Erzsikének a mindennapok munkája utáni felüdülést a számára utolérhetetlen boldogságot adó unokázás jelenti…

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése