Polgár

Polgáron született, itt cseperedett fel, tanult szakmát, élte meg első szerelmét, s bár messze sodorta az élet, hazatért, mert itt érezte jól magát igazán – így, röviden is összefoglalható Sebestyén Ferenc élete. A részletek viszont árnyalttá és gazdaggá szövik át egy polgári ember életét.

Egyszerű parasztemberek gyermeke, aki testvéreivel javarészt az Epreskert (ma Maros) utcán nőtt fel, ahol a vályogot is vetették. Édesapja korán meghalt, édesanyja és nagyanyja igazgatta első lépteit. Tízéves korától nyaranta dolgozott, hogy hozzájáruljon a család megélhetéséhez. 14 évesen szabóinasnak adták. Első mesterét, Vógel bácsit a többi zsidóval együtt elhurcolták, így aztán Lőrinczi Mártonnál – akinél szinte családtagnak számított – fejezte be tanulmányait. Segédként Farkas Józsefnél kezdett dolgozni, de kevés volt a munka, a kisipart pedig éppen sorvasztani kezdték.

A kilátástalannak tűnő helyzetet megoldandó, 1949-ben rendőrnek állt Székesfehérváron. Őrvezetőként kezdte, főként vagyonvédelemmel foglalkozott, több helyen – mert gyakorta vezényelték dunántúli településekre – őrsparancsnokként szolgált. Főhadnagy és századparancsnok volt, amikor belefáradt családja panaszaiba a gyakori költözködések miatt, s kihasználva az ENSZ genfi jegyzőkönyvei kínálta leszerelési lehetőséget 1955-ben otthagyta az aktív rendőri tevékenységet. Annál is inkább könnyen engedték el, mert azon kevesek egyike volt a testületnél, akik nem jegyeztek békekölcsönt.

A Székesfehérvári Ruhaipari Szövetkezetben tért vissza szakmájához, ahol hozzáértésével és szorgalmával hamar kitűnt, s az egyenruharészleget adták kezei alá. Elhatározta, hogy a maga ura lesz: mestervizsgázott, s kiváltotta az ipart 1957-ben. Rengeteg munka volt – az 1956-os forradalom idején a lakosság felhalmozta a kelméket, amelyeket nyilván ruha formájában volt érdemes hasznosítani. Hamarosan neves és divatos szabómesterként tartották nyilván, de megsokasodtak teendői a KIOSZ-nál is: vizsgáztatott, megyeszerte felügyelte a tanulóképzést.

Rajongásig szerette a szakmáját.

– Szerettem öltöztetni az embereket. Amikor egy új kuncsaft lépett be az üzletembe, azonnal szemrevételeztem az alakját, megfigyeltem a járását. Már abban a pillanatban tudtam, hogy milyen anyagú és fazonú öltöny illene az egyéniségéhez – mondja erről Sebestyén Ferenc, aki nem volt rest minden fővárosi tanfolyami lehetőséget kihasználni, hogy tanuljon, s társait is segítendő neves szabászokat hívott le előadást, szakmai bemutatókat tartani. Belvárosi műhelyében kiszolgált mindenféle divatot, sportolók, akkori és későbbi híres emberek – köztük az akkor még diák Orbán Viktor – adták egymásnak a kilincset. Az Ipar Kiváló Mestere, a KIOSZ Kiváló Szervezeti Munkáért és Ezüstgyűrű kitüntetéseket őriz ezekről az időkről.

Szabad idejében sokat utazott. A skandináv államok és Albánia kivételével minden országot bejárt Európában, de belekóstolt egy-egy afrikai és ázsiai társasútba is. A legtöbbször azonban saját kocsival, sátorral és gázrezsóval alapozta meg az élménygyűjtést. Először csak érdeklődött iránta, majd beleszeretett, és hobbijává is vált a filmezés, amelyet a székesfehérvári Művelődési Házban sajátított el.

Többnyire néprajzi témájú kisfilmjeivel később komoly díjakat is nyert. Többször volt vendége a Magyar Televíziónak, amikor díjnyertes filmjei adásba kerültek. A teknővájó, az Aranymosók a Dunán, a Pázmándi sibálás, a Tikverőzés Mohán, a Virtus és A hála virágai című alkotásai ma is értékes darabjai a hazai kisfilmarchívumnak. Végül arra is szakított időt, hogy elvégezze a híradásipari technikumot, amely szakmai részének hobbija gyakorlása közben gyakran hasznát vette.

Első felesége, rá egy évvel, hogy örökbe fogadták Lászlót, meghalt. A második házasságába rosszul választott társat – válás lett a vége. Fogadott fiát így szinte egyedül nevelte. Szakmát, megélhetést adott neki, de az egyre inkább rossz társaságba keveredett, végül hozzá is betört. Ekkor eladta székesfehérvári házát, gyerekének kifizette az anyai részt, és hazaköltözött Polgárra. Szívesen fogadták. A Taskó utcában vásárolt házat, ahol egykori első szerelmében, Béke Gizellában ismét társra is talált. Folytatta a filmkészítést. Polgár múltja és jelene című négyrészes alkotása ma alapműnek számít, de több filmje is foglalkozik a várossal. A városi tv-ben is vetítették műveit, s mellette előadásokat is tartott gyerekeknek a polgári hagyományokról, a népszokásokról, a régi játékokról. Filmkockáin sikerült megszólaltatnia olyan öregeket, akik eleven emlékként tudtak még szólni a több évtizeddel ezelőtti történésekről. Kamerája tanúja volt a valaha ott élt bolgárok életmódját kutató ásatásoknak is. Múltörökítő tevékenységét Polgár Város Önkormányzata Emlékplakettel ismerte el.

Elégedett eddigi életével, s azt kívánja másoknak is, hogy legyen annyi örömben részük, mint neki volt.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)