Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Béke Lászlóné
Takarékszövetkezeti elnök, ügyvezető igazgató,
Polgár
A közismert szlogen tökéletesen ráillik a polgári takarékszövetkezetre. Három megyében, 14 településen esik útba valamelyik fiókjuk az ügyfeleknek. Magyarországon a ma már tíz legnagyobb takarékszövetkezet sorába tartozó cég megálmodója, kigondolója, létrehozója egy energikus, korát meghazudtoló fiatalos asszony, Béke Lászlóné, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Nórika.
1946. március 16-án a Halak jegyében született Körösszakálon iparos családból, édesapja és nagyszülei is kovácsmesterek voltak. A három gyerekből ma már csak ketten élnek. Gyermekkora, Körösszakál most is a „szíve csücskében” él, mindig örömmel jár haza. Az iskolában a matematika, a történelem és a földrajz volt a kedvenc tantárgya, és Farkas János, egykori igazgató, a matematika oktatója, máig szép emlékei között él. Gyermekkorában sportolt, xilofonon és hegedűn játszott az iskola zenekarában, a járási sportvetélkedők állandó résztvevője volt.
Tanulmányait a makói közgazdasági technikumban folytatta, élete talán legkedvesebb négy évét töltötte a „hagymájáról híres városban”. Olyan kollégiumban lakott, ahol nemcsak tanítottak, de a szépre, jóra is nevelték a diákokat tanáraik, mint a jó szülők gondoskodtak róluk. Itt ismerkedett meg a tánccal, a népi tánccsoport tagja lett, a délutánonkénti össztánc igazi kikapcsolódást jelentett a kollégium szigorú rendjében. Emellett sportolt is. Pásztor Zoli bácsi tanítványaként a kézilabdacsapatot erősítette négy éven át. A középiskola évei alatt a Szegedi ÁFÉSZ-hez jártak gyakorlatra, az Operában pedig Verdi-sorozatot nézhettek, megszerette Szegedet. Aztán családi okok miatt mégis a szülőkhöz kellette közelebb kerülnie, így Körösszegapátiban kezdett dolgozni könyvelőként, majd Berekböszörményben már a bérügyek, a statisztika is hozzátartoztak.
A szövetkezetben hamarosan szb-titkár lett, sokat tanult az akkori főkönyvelőtől, egy év elteltével már önállóan készített mérleget. 1967-ben került – a férje révén máig szűkebb pátriáját jelentő – Polgárra, az ÁFÉSZ-nél ügyvezetőként Újtikos és Tiszagyulaháza ügyeit intézte. Később munkaügyi vezető lett, majd a helyi OTP-be került át, itt ismerkedett meg a pénz világával. Sokat tanult a szakmából, itt kezdte el a mérlegképes könyvelői tanfolyamot.
1972-ben született az ötlet, hogy a Meszöv támogatásával szervezzen takarékszövetkezetet. Partner volt ebben az akkori ÁFÉSZ és a pártbizottsági vezetés is, így 1972. november 2-án 502 taggal, 120 000 részjeggyel megalakult az akkor összesen három dolgozót foglalkoztató Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet. Kezdetben főkönyvelői munkakört töltött be, majd ’80-ban, elődje nyugdíjba vonulása után a szövetkezet elnöke lett.
A takarékszövetkezet működési területén, három megyében (Hajdú, Szabolcs, Borsod) 14 irodájuk működik, de jelen vannak a fővárosban és Szigetszentmiklóson is. Közel száz ember intézi a 24 000 tag és az ügyfelek dolgait. Az ország takarékszövetkezetei között az első tízben találhatók, mérleg főösszegük meghaladta a 7 milliárdot, betétállományuk a 6,3 milliárdot, hitelállományuk több mint négymilliárd, ők a régió legnagyobb szövetkezeti hitelintézete. Nagyon sok gondot fordítanak a hálózat, az informatika fejlesztésére és a dolgozók képzésére, akik közül 32-en diplomások, további 20 fő rendelkezik felsőfokú szakmai képesítéssel.
– Nagyon megkedveltem ezt a szakmát – vallja be Béke Lászlóné –, persze kellenek a jó munkatársak és a széles ügyfélkapcsolat is ehhez. Adottságaim, természetem révén szót tudok érteni az emberekkel, szeretem az őszinte, közvetlen kapcsolatokat. Közel tudtam kerülni a tagsághoz is, elfogadtak, támogatnak, és ez elengedhetetlen a sikerhez. Azt szoktam mondani dolgozóimnak: „A pult előtt álló ügyfeleket úgy szolgáld ki, mintha a testvéred, vagy édesanyád lenne. Ez a mentalitás ma már minden fiókunkban természetes. Lojális vagyok dolgozóimmal szemben, bízom bennük, tisztességes és őszinte vagyok velük, tudják, hogy mindezt én is elvárom tőlük.”
Nagyon sokáig párton kívüli volt, ezért az MSZMP Politikai Főiskoláján fehér hollónak számított, dolgozott a HNF titkáraként, a megyei bizottság tagjaként, aztán rövid ideig párttagként az MSZMP Kongresszusán látta összeomolni az elmúlt rendszert. A szakmában több miniszteri kitüntetést kapott, 2000-ben a Szövetkezeti Munkáért Arany Fokozattal tüntették ki, és ötvenévesen szerzett bankdiplomát.
Munkájában elengedhetetlenül fontos szerepet játszik a férj, Béke László, a helyi ÁFÉSZ-elnöke, akivel 1967-ben kötött házasságot, házasságukból két gyerek született, 1969-ben László, mezőgazdasági üzemmérnök, vállalkozó. 1970-ben Nóra, közgazdász, Németországban él. Egy hároméves, és egy három és fél éves unoka teszi boldoggá a nagyszülők hétköznapjait.
A takarékszövetkezet elnök asszonya a kertben, a muskátlik és a rózsák között tölti kevéske szabadidejét, mert most is tanul, a szakmájától kicsit távol álló természettudományi főiskolán.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése