Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Antal László
Gyógyszertárvezető,
Görbeháza
A társadalmi valóság jelenik meg az officinában, s ha értő módon közeledünk hozzá, akkor többet megtudunk a világról és önmagunkról, mintha az internetes világhálót faggatnánk. Mindezt dr. Antal Lászlótól, a Skorpió Gyógyszertár vezetőjétől hallottuk. Ő azon kevesek egyike, aki a hagyományos patikai szakterületet választotta a férfiak körében általában kedveltebb kutatói vagy gyógyszerész-látogatói beosztások helyett. Őt korán magával ragadta a gyógyszertár semmihez sem hasonlító világa, hogy ebben a szakmában igyekezett megkeresni a boldogulást családja és önmaga számára.
Debrecenben született 1968. február 24-én. Édesanyja lánykori nevén Molnár Irén, a Matáv hatósági ellenőreként ment nyugdíjba. Édesapja, Antal László, szintén a Matávnál dolgozott, mint igazgatóhelyettes vonult vissza. Testvére, Adrienn, orvosasszisztens Debrecenben. Felesége, dr. Antalné Halász Mária, felsőfokú menedzser, jeltolmács, könyvesbolti eladó szakmákkal a zsebében az anyai hivatást gyakorolja: jelenleg kétéves kislányukkal, Teklával, gyermekgondozási szabadságát tölti.
A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban 1986-ban tett érettségi után a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán szerzett diplomát 1993-ban. Gyakorlatát több nagyvárosban, Szegeden, Pécsett, Egerben és Kiskunfélegyházán töltötte. A nyaralást és a szakmai utat éveken át összekapcsolta. Tíz éve, 1994. augusztus 13-án vezette oltárhoz az általa ismert legszebb lányt.
Nem emlékszik arra Antal László, hogy a felmenői közt valaki is a gyógyszerészi pályát választotta volna. Ő viszont olyan szerencsésnek mondja magát, hogy az egyetemi évek alatt belekóstolhatott a kutatás rejtelmeibe. A tudományos diákkör adta a keretet egy dolgozathoz.
Ebben a tolperison és a ciklodextrin felszívódásának gyógyszer-technológiai kérdéseire kereste a választ. Például megnézhette, hogy kevesebb hatóanyagot tartalmazó készítmény is elegendő terápiás hatást fejt-e ki. Az egyetem 1993-ban Apáthy István-emlékéremmel jutalmazta meg.
A tanulmány annyira jól sikerült, hogy témavezető professzora, dr. Kata Mihály biztatta, folytassa az ifjú kolléga a kutatást. Épp akkoriban vetődött fel, hogy az orvosokhoz, állatorvosokhoz, jogászokhoz hasonlóan a gyógyszerészek is doktori címmel lépjenek ki az egyetem kapuin. Ebből sajnos, semmi nem lett, „A tolperison és ciklodextrin termékek vizsgálata” című disszertáció viszont 1995-ben a doktori cím megszerzését jelentette Antal Lászlónak. Gyógyszerhatástanból 1997-ben szakvizsgázott. Görbeháza sajátos mikrokörnyezetet jelent számára. A vidéki emberek nyílt, őszinte viselkedése, szókimondó, egyenes magatartása imponált neki, s őt is a szívébe zárta a közösség. Tekintélyét nemcsak a fehér köpeny és a hagyományos imázs alapozta meg, hanem az a képessége, hogy mindig oda tudott figyelni a betegre. Ezerkilencszázkilencvenhárom augusztusától már Debrecenben, a Csapó utcai Arany Oroszlán Gyógyszertárban kezdett el dolgozni. Itt említi meg dr. Kovács Istvánnét, akinek sokat köszönhet. Ezen időponttól fogva helyettesítette a kollégákat Hajdú-Bihar megye városaiban és községeiben.
Megszerzett tapasztalatai szerint Görbeházán volt érdemes folytatnia a szakmát. A nagyközségben kaotikus állapotok fogadták, de ő nagy kihívásnak érezte, hogy kielégítheti a betegek kívánságait. Emellett maga ura lehetett, személyesen vezethette és irányíthatta gyógyszertárát. Egy évvel később fiókpatikát kezdett üzemeltetni Újszentmargitán, a közel kétezres lélekszámú kis faluban, ahol még nehezebb volt leraknia az alapokat.
Dr. Antal László kollegiális és közeli, baráti kapcsolatot ápol családjával együtt dr. Kandra Edittel. Mint mondja: az orvos és a gyógyszerész jó együttműködésének a betegek is hasznát látják.
Ám látni kell azt is – hangsúlyozza dr. Antal László –, hogy a média felelőssége megnőtt. Az este látott készítményeket másnap már keresik a gyógyszertárban. A vény nélkül vehető készítmények iránti érdeklődés jelzi az újdonság erejét és azt, hogy egyre többen fordítanak gondot az egészségük megőrzésére. A gyógyszerész úr a Görbeházai Hírmondó hasábjain rendszeresen tájékoztatja az olvasókat az időszerű eseményekről, az egyes gyógyhatású készítmények szerepéről.
Szabadidejében közéleti tevékenységet is szívesen vállal. A néhány éve létrehozott Görbeháza Község- és Közösségfejlesztő Egyesület elnökségi tagjaként néhány barátjával – zömében helyi értelmiségiek – az a célja, hogy elindítsák a szellemi pezsgést. A parkosítástól az informatikáig számos területen érezteti jótékony hatását az egyesület. Teszik mindezt lokálpatrióta indíttatásból. Dr. Antal Lászlót hívták oktatni az egyetemre, de ő már az officina világában érzi jól magát. Hobbija az utazás, a fotózás, a novellaírás.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése