Dr. Szalka Gizella

Jegyző,

Görbeháza

hb_4-130_dr_szalka_gizella.jpgSzép szóval mindent gyorsabban el tudunk intézni, mint a hivatali hatalommal, vagy az ehhez kapcsolódó szakzsargonnal. Ebben a véleményében sok ezer ügy főszereplője erősítette meg dr. Szalka Gizellát, Görbeháza jegyzőjét. Az a három és fél évtized, amit eddig a köz szolgálatában, döntően a közigazgatásban töltött, számos tapasztalattal gazdagította.

Nem véletlen, hogy szívesen bekopogtatnak hozzá az ügyfelek akkor is, ha csupán benéznek a polgármesteri hivatalba.

A jegyző asszony Hajdúdorogon született 1940. március 2-án. Édesanyja, a 103 évet megélt Fejérvári Erzsébet, azon kevesek közé tartozott, aki három évszázadban is élt, hisz 1899–2002 szerepel róla az írásos dokumentumokban. Az édesapa, Szalka János, rőfös boltot vezetett, de előbb a Don-kanyar, majd az államosítás törte derékba a karrierjét. Testvérei, Julianna, nyugdíjas adminisztrátor, Erzsébet nyugdíjas tanárnő, Lajos szintén pedagógus, évtizedeken át iskolaigazgatóként tevékenykedett.

Hajdúböszörményben érettségizett ezerkilencszázötvennyolcban, majd két éven át a hajdúnánási OTP-fiókban ismerkedett az alkalmazotti élettel. Mindig is vonzotta az igazságos megoldás, a jog racionális világa, ezért felvételizett és sikerrel diplomázott 1965-ben a szegedi tudományegyetemen. Visszajött Hajdúböszörménybe, az akkori tanács titkárságán főelőadói beosztásban kevesebbet keresett, mint az adminisztrátor.

Ezerkilencszázhetvenkettőig dolgozott itt, végül igazgatási osztályvezetőként váltott. A jog egy másfajta aspektusával került közelebbi kapcsolatba a Zója Termelőszövetkezetben, a jogtanácsosi munkát három évig folytatta.

Önmaga előtt sem tagadja Gizike, hogy a szíve visszahúzta a közszolgálatba. Ezerkilencszáznyolcvanöttől vb-titkár lett egészen a rendszerváltás utáni első önkormányzati választásig, 1990-ig. Felemás érzéseket fogalmazott meg magában a politikai váltás után. Ő, aki soha nem volt párttag, mégis, mintha egyfajta felelősséget kellett volna éreznie a történtekért a közvélemény szemében. Nem vigasztalta, hogy hozzá hasonlóan nagyon sokan jártak így. Úgy vélte, „új életet” kezd, és Dunántúlon, Velencén 1991. január 2-től nevezték ki jegyzőnek. A világmegváltó tervekkel induló önkormányzat helyi képviselői egészen másfajta mentalitást képviseltek.

Fél évig bírta az egyedüllétet, a szülőföldtől, az édesanyjától való távolságot. Az akkor szerveződött Hajdú-Bihar Megyei Kárrendezési Hivatalnál helyezkedett el jogászként. 1999-ben, pedig Görbeházára hívták és még abban az évben, február 1-jétől őt nevezték ki a település jegyzőjének.

Keresve sem lehetett volna jobban ötvözni a jogi hátteret és a személyes empátiát, mint ahogy ezt tudat alatt csodálatosan megvalósítja dr. Szalka Gizella. Tavaly például 4143 ügy keletkezett a 2750 lelket számláló településen. Gizike nagyon örül annak, hogy egyetlen egy esettől eltekintve nyugvópontra jutott az ügy még a határozathozatal előtt.

Gyümölcsöző munkakapcsolatot alakítottak ki a munkatársak, mindebből nemcsak ők, hanem az állampolgárok is profitálnak. Gizike kiemeli a testületi ülések hangulatát, azt a konstruktív szellemet, amely jellemzi ezeket a tanácskozásokat. Az elmúlt ciklushoz képest a tíztagú testületben két személycsere történt, de annak csak az az oka, hogy az orvosok esetében a jogszabály bizonyos összeférhetetlenséget feltételez. Nem véletlen, hogy a közelmúltban kihelyezett testületi ülést tartottak a Hutákban és az önkormányzati tanácskozást közös szabadidős programmal zárták.

Igaz, hogy az autópálya meghozta Görbeházának a hazai ismertséget, azért akad még tennivaló bőven. Mindenekelőtt a szennyvízelvezetés, amely a 21. század elején alapkövetelmény. Többször pályáztak már, de most nyertek is. A két ütemben sorra kerülő beruházást már alig várják. Eddig minden fórumon szorgalmazták, de csak most nyílt rá lehetőség.

Az autópályától remélik, hogy pénzes befektetőnek is megéri a helyben található, mintegy kétszáz főnyi szabad munkaerő. Vannak köztük szakképzettek és segédmunkások egyaránt. Eddig ingáztak Tiszaújvárosba, Polgárra, de őket küldték el elsőként. Talán egyszer még a hátrányból előnyt kovácsolhatnak.

Gizike nem szereti a tudálékos jogászkodást, meggyőződése, hogy egyszerűen, közérthetően elmondhatnak mindent az állampolgároknak. Akik az ő szemében nem egyszerűen ügyfelek, hanem olyan emberek, akiknek gondja van, azon a polgármesteri hivatal segít. Ezt szereti ebben a munkában dr. Szalka Gizella.

Kevés szabad idejét igyekszik úgy eltölteni, hogy az hasznos és egyúttal pihentető legyen. Éppen ezért szívesen hallgat komolyzenét. A személyes kapcsolatok ápolására nagy hangsúlyt helyez, ennek szellemében a Debrecenben élő keresztlányainak a gyermekeivel és barátnőjével igyekszik a kikapcsolódásra szánt időt felejthetetlenné tenni.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése