Görbeháza

Az igazgató asszony, leánykori nevén Galovics Anna, a nemzetközi nőnap előestéjén, 1956-ban született Görbeházán, Galovics János és Mecsei Anna középső gyermekeként. Nővére, Marika és öccse, József, féltő szeretettel vették körül testvérüket. Szülei erejüktől telhetően mindent megtettek azért, hogy kisebbik leányuk tanulhasson. Az érettségi vizsgáit Polgáron, a József Attila Gimnázium tanulójaként tette le 1974-ben. Az akkor még képesítés nélküliként való tanítói elhelyezkedési lehetőségeket kihasználva kezdett tanítani Görbeházán, a Széchenyi István Általános Iskolában.

A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, Nyíregyházán, magyar–orosz szakon végzett, majd ezt követően, 1976-ban férjhez ment. Élete párjául Molnár Lászlót választotta. Két gyermekük született, Adrienn és Edit.

A három évtizeddel ezelőtt kezdődött pályára visszatekintően az igazgató asszony a következőket említi meg: a diplomájának a megszerzését követő évben egy napközis termet, majd újabb egy év múltán még egyet építettek az iskolához. A normális keretek között végezhető testnevelési oktatást az tette lehetővé, hogy lakossági összefogással, 1982-ben átadhatták az akkor korszerűen elkészített tornatermet az iskola, de főleg a gyerekek számára.

Öt évvel később épült meg egy új, korszerű iskolaépület, ahol már majdnem minden adott volt az eredményes oktatáshoz. Ekkortól kezdve viselik a Széchenyi István Általános Iskola nevet.

A Tisza Menti Közoktatási Kistérségi Társulásnak a kilencvenes évek második felében lett tagja az iskola. Ezzel a lehetőséggel élve jutottak el regionális szakmai rendezvényekre, továbbképzésekre, tanulmányi versenyekre. A comeinusi minőségfejlesztési modell csoportos kiépítésére szintén e társulás keretein belül nyílott lehetőség a számukra, miközben a tanulói létszámuk 326 és 230 között ingadozott. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei között elsőként szerepel a gyermek szeretetén alapuló, annak jogait tiszteletben tartó pedagógia gyakorlati megvalósítása.

Diákjaik fejlődése érdekében a nevelő-oktató munkában a már évezredek óta jól bevált módszereket és hagyományokat előnyben részesítik. Minden tanulót egyenrangú félként kezelnek, elkerülve ezzel a valamilyen szintű vagy formájú, hátrányos megkülönböztetésnek még a látszatát is. Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy kialakítsák kis tanítványaik lelkében és gondolatvilágában a magyar nemzeti kultúra ápolásának, az anyanyelvnek, a szülőföldnek, és nem utolsósorban a haza iránti, mindennél mélyebb, megváltoztathatatlanná erősödő szeretetét.

Mindezek mellett maradéktalanul megtesznek mindent annak érdekében, hogy a felzárkóztatásra szoruló gyerekek ne érezzenek semmiféle megkülönböztetést amiatt, hogy a velük történő foglalkozások ideje alatt párhuzamosan folyik az iskolában a tehetséggondozás is. A tantestület eltökélt szándéka, hogy, amennyiben lehetséges, minden végzős diákjuk tovább tanuljon. De nem tévesztik szem elől azokat sem, akiknek a nyolcadik osztály befejezése is gondot jelenthet. A tanítási órák hatékonyságának növelésével, a mindennapi életben jól hasznosítható, továbbépíthető alapműveltséget igyekeznek adni diákjaiknak. A követelmények pontos és korrekt meghatározása, a folyamatos és következetes ellenőrzés és értékelés egyaránt fontos és hasznos a tanulók és a tanárok számára is.

A gyakorlatban megvalósított esélyegyenlőség, a tolerancia és empátia, a nemzeti kultúra megismertetése, az egyetemes emberi jogok és kötelességek tiszteletben tartása, a másság elfogadásának a képessége birtokában tanítványaik bátran léphetik át a „nagybetűs élet” kapuját, hisz olyan útravalót kaptak tanáraiktól, mint sok helyütt nem igazán…

Az igazgató asszony immár hatodik éve vezeti az iskola, a tantestület munkáját. Ennek megfelelően diplomát szerzett a számára előírt közoktatás-vezetői szakon is. Munkája során mindvégig arra törekszik, hogy a gyerekek olyan iskolába járhassanak, ahová szívesen lépnek be, ahol segítséget kapnak mindennapi gondjaik megoldásához, s nem lényegtelen az sem, hogy olyan ismereteket kapnak, amiket később hasznosítani is tudnak a gyakorlatban. Így, vélhetően nem lesznek hátrányban a nagyobb és fejlettebb településekről érkezőkkel szemben sem.

Molnár Lászlóné három évtizedes pedagógiai munkáját a sok-sok szülői és tanítványi „köszönöm” mellett másfajta elismerések is övezik: többször kapott kitüntetést, miniszteri dicsérő oklevelet.

Mindennapi elfoglaltsága és küzdelmei mellett felüdülést jelent számára a családja, azoknak az embereknek a szeretete és törődése, akik Molnárnénak nagyon fontosak.

Épp három évtizede tanít a görbeházi iskolában. Amit útravalóul adott a végzősöknek, visszaköszön a település, a szülőföld iránti lokálpatriotizmusban.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)