Tépe

A település első embere az elmúlt tíz esztendőben sohasem kergetett délibábot, és mégis, a hátrányos földrajzi fekvés ellenére jelentősen fejlődött a nagy múltú bihari falu, amelyet irányít, a másik ok, amiért érdemes kalapot emelni előtte, hogy az első megválasztása után – 1990-ben – megfogadta, és ezt azóta is tartja: társadalmi megbízatásban látja el feladatát, a törvényben meghatározott legkisebb térítésért.

Szöllősi Imre tősgyökeres tépei, egy háromgyermekes középparaszti család legfiatalabb tagjaként látta meg a napvilágot. Édesapja nagy munkabírású, kitartó ember lehetett, mert háromszor építette fel a gazdaságát. Először 1938-ban, aztán a háborút követő négy év hadifogság után, végül 1960-ban. Ez utóbbi időszakból már Szöllősi Imre is kivette a részét. „Élelemre mindig szükség van” tartotta sokáig a mondás az idősebb emberek között abban az időben. Édesapja nem közgazdasági ismeretek által irányította gazdaságát, hanem a hagyományos módon, a jó gazda gondosságával járt el. A gyermekeitől annyit követelt, mint tőle kértek hajdanán, mikor nem a tanulás volt az első, hanem a gazdaság. A legkisebb fiúnak nem volt könnyű egyszerre helyt állni a földeken a jószág mellett, és a lehető legjobban teljesíteni az iskolában, de sikerült. Az újfalui gimnáziumi évek után felsőfokú mezőgazdasági technikumot végzett Pallagon.

– Édesanyám viszonylag korán meghalt – mesél hazajövetelének közvetlen okairól –, 1969-ben. Így csak néhány évet töltöttem távol a katonaság miatt, valamint a bakonszegi téeszben dolgoztam egy keveset. Hódmezővásárhelyen üzemmérnöki képesítést szereztem, és a tanultakat igyekeztem hasznosítani a munkámban. Az, hogy a csirkével foglalkoztunk otthon, szarvasmarhával és sertéssel a téeszben, nemcsak állat-egészségügyi szempontból volt hasznos, hanem azért is, mert jól láthatóan elkülönült a két szakterület.

A furtai feleségemmel hazaköltöztünk. Hét évet éltünk édesapámmal, csirkét keltettünk, neveltünk közösen. Kemény és jó iskola volt. Társadalmi tisztséget vállaltam a népfrontban, így közelebb kerültem a közélethez. Kezdeményeztük a falu önállóvá válását, mert közös volt a tanács a szomszédos Derecskével.

A nyolcvanas években ezt nem tudtuk elérni, de megmentettük az iskolát, és a téeszt is az összevonástól. Parókia épült a faluban, nyugdíjas klub alakult. Egy hirtelen ötlettől vezérelve beiratkoztam a debreceni egyetem általános agrármérnöki szakára. Valamit fel kellett adnom, hogy a munka mellett tanulni tudjak, a téesz helyett az, önállóságot, az otthoni gazdaságot választottam. Pozsgai Imre már 1987-ben megjósolta az egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy nagy változások várhatók a társadalomban, és neki lett igaza.

Itt egy pillanatra megszakad a beszélgetés, kopogtatnak. Jön egy fiatalember „az állás ügyében”, mert minden évben vannak hatan-nyolcan, akiknek segít a polgármester elhelyezkedni Debrecenben, Derecskén vagy Újfaluban, ha szerencséjük van helyben. Aztán a dalárda vezetője tér be egy pillanatra, mert a polgármester tagja a lelkes kis csoportnak. Sajnos temetés lesz, ahol szerepelnek, de egy hét múlva már új jelentkezőkkel próbálnak. Aztán elcsendesedik minden, próbáljuk megtalálni az elveszett fonalat:

– Polgármesterként sem akartam mást, csak a népfrontosként elkezdett célokat megvalósítani. A kilencvenes években jött létre a dalárda, a népfőiskola. Sikerült az önállósodás, leváltunk Derecskéről, de ennek nagy ára volt, meg kellett teremteni, szinte a nulláról, a közigazgatáshoz szükséges infrastruktúrát.

Átvettük a nagyváradi káptalan egykori prépost kastélyát, amely évek óta szociális otthonként üzemel. Működtetjük, sőt, foglalkoztatóval bővítettük. Orvosi rendelőt alakítottunk ki lakással, jelentős beruházást valósítottunk meg a vízműnél és új tornatermet építettünk.

1990-ben 9,6 millió forint vagyona volt a településnek, 2000-ben ez az összeg 100 millióra rúgott. Útjaink járhatóak, útalappal, portalanított úttal láttunk el hat kilométert, és még ugyanennyi hátra van, de reméljük, megtaláljuk ezekhez is a megfelelő pályázati lehetőséget. Szöllősi Imre nemcsak polgármesterként sikeres, a magánéletben is ért el jelentős sikereket, ha nem kérdeznék rá, talán el sem mondaná magától:

– Az valóban nagy esemény volt, mikor kijött hozzánk a CNN. Ennek az volt az előzménye, hogy a család 1994-ben elnyerte az Európai Gazdaszövetség (CEA) aranyérmét. A kitételek között szerepelt a felsőfokú végzettség, a vállalkozás önálló arculata, és a társadalmi szintű tisztség. A jól szervezett stáb napokig forgatott a településen, és a CNN jóvoltából néhány percig Tépére figyelt a világ.

A lányom esküvőjére csak azokat hívtuk meg, akik minket is meghívtak korábban. 1972 óta háromszázhuszonöt lakodalomban vettünk részt, és a tisztesség megkívánta, hogy mindenkit visszahívjunk.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)