Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kecskés Gyula
Polgármester,
Pocsaj
Kecskés Gyula eddigi életét mérlegre téve arra a megállapításra jutott, hogy felnőtt korhoz érve tízévente megújulás lendítette tovább addigi pályáját. Ilyenkor a rejtett tartalékok is előkerültek valahonnan, ami nagy erőt és elszántságot adott a továbbiakhoz. Azt meg egyenesen szerencséjének tartja, hogy mindig nagyszerű emberek alkotta közösségbe csöppent, akármerre vetette is a sors.
A pocsaji kis házban szigorú, de szeretetteljes nevelésben részesült. A vézna, mondhatni csenevész gyerek sok rossz fát tett a tűzre – sok hasonló korú gyerekkel hol így, hogy úgy múlatták az időt a Kossuth utcában –, de sohasem kapott ki. A görög katolikus nevelés, főként nagyszülői hatásra, ma is átsegíti a nehézségeken. Az általános iskolában Almási István – apai barát egyébként – matematikatanár a számolás rejtelmein túl emberségre tanított: intelmei, tanácsai ma is példaként szolgálhatnának.
Középiskolába Debrecen-Pallagra, a Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskolába járt, amire a jó közösség folytán emlékszik vissza különösen szívesen. Meg kell viszont említeni Bereczki Feri bácsit, a mezőgazdasági gyakorlat vezetőjét, aki kezelhetetlen tinédzser korukban is tudott együtt gondolkodni velük, s akihez minden, iskolai élettől akár távol eső problémával is lehetett fordulni.
Otthon kapja első munkahelyét: a Pocsaji Dózsa György Termelőszövetkezetben előbb gyakornok, majd a sertéstelep vezetőhelyettese, vezetője. Katonának hívják be ezerkilencszázhetvenhétben, ahol ismét jó közösségbe kerül: az orosházi kerület nagykereki őrsén vigyázza a határt. Leszereléskor előbb egy kis kitérőt tesz – juhászati ágazatvezetőként helyezkedik el Kismarján –, majd ismét a pocsaji tsz telepvezetője, helyettese.
Munka mellett végzi felsőfokú tanulmányait: Gyöngyösön, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Főiskolai Karán szerez üzemszervező üzemmérnöki diplomát 1987-ben. Az itteni tanulmányait többek között a filozófiai és társadalomelméleti viták tették emlékezetessé, amikor is olyan kérdéseket boncolgattak, mint a társadalmi változások szükségessége, a szocializmus meggyengülése, a jövő mikéntje. Kecskés Gyula addig is szókimondó ember volt – meg is ütötte jó néhányszor a bokáját –, itt sem a hallgatásáról híresült el.
Ezt a mentalitását otthon, a szövetkezet keretein belül is folytatta, ahol követőkre is talált. Azt feszegették, hogy milyen változtatások elengedhetetlenek a szövetkezet életében, ha hosszú távon fenn akarnak maradni, s tagjaikat is megfelelő jövedelemhez juttatni. A vezetők ezt személyük elleni támadásnak vélték, s többekkel együtt botrányos körülmények között kitessékelték őket a tsz-ből. (Azóta néhány kitessékelő beismerte, ha egy részét elfogadják akkor a követelésüknek, nem következett volna be a tsz látványos tér- és vagyonvesztése.)
Kecskés Gyulának akkor már egy családról kellett gondoskodnia, ezért gyorsan váltania kellett: a középvezetőből a maga ura, vállalkozó lett. Előbb a lakóháznál építettek egy élelmiszer-vegyes boltot, rá öt évvel egy újabbat vásároltak, amit a család üzemeltet ma is. 1994-től 1998-ig képviselőként is tevékenykedett, de ebbéli minőségében nem tudta megvalósítani elképzeléseit.
Ezután már csak a polgármesteri székért szállt ringbe, amit 2002-ben koronázott siker. Fidesz-csoportjuk felajánlotta a függetlenként történő indulás lehetőségét, de ő felvállalta kötődését – lám, neki lett igaza.
Mindig szeretett foglalkozni az emberek problémáival, most ez mindennapos. Az emberek kinyílnak, s várják a segítséget. Ez nagy felelősség, függetlenül a probléma nagyságától (mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, a legfontosabb). A település életének mikéntje még nagyobb gond. A rendszerváltás előtti vezetés nem engedett oda ipari létesítményt, nehogy konkurenciát jelentsen, mára meg már – a szövetkezet leépülése miatt is – stagnál a gazdasági élet.
Az egyéni gazdálkodásnak nincs jövője, a TÉSZ-ektől pedig – a régi beidegződések miatt – idegenkednek. Az EU-tagság határán a huszonnegyedik órában van a község. Kecskés Gyula bízik benne, hogy mozgósítani tudják a helyi erőket, hogy beválthassák ígéretüket, vagyis rendet tesznek. Már vannak biztató eredmények: rendezvények sora mutatja az összetartás erősödését, már kevesebb zökkenővel tudják kezelni a roma kisebbség ügyeit, újjászervezték a polgárőrséget, amely máris érezteti jótékony hatását, munkahelyeket sikerült biztosítani a Hajdú-Béten keresztül. Még rengeteg tervük van, amiben jó partner a képviselő-testület többsége, a hivatal apparátusa.
Kecskés Gyula egykor futballkapusként járult hozzá települése sikeréhez, manapság már csak nézője és támogatója a sportnak. Feleségével, Kiss Olgával, harmonikus családként élnek, együtt örülnek lányuknál immár a második unokának, drukkolnak, hogy végzős gimnazista fiuknak az angol nyelvvizsga után a külkereskedelmi felvételi is sikerüljön.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Kun István
Tőkés László
Spillinger Ferenc István
Kiss Csaba
Szilágyi Lajos
Balogh András
Dr. Fülep László
Rácz Anikó
Nyírő Gizella
Jantyik Zsolt
Bakó István
Dr. Berényi Dénes
Dr. Fülepné Sipos Ilona Esz...
Vitéz Magyary Béla
Özv. Sarádi Istvánné, Hacsi...
Erdőháti Imréné Kocsis Irma...
Dr. Tóth László Lajos
Szabó József
Rozsnyai István
Berényi András
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése