Derecske

Közel három évtized a vidéki közművelődésben!Hivatás, vagy szakma? Mindkettő.

Jó iskoláim voltak Debrecenben: a Műhelytelepi Általános Iskola, majd a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium. Szüleim szerető szigorúsággal igyekeztek – öcsémmel együtt – a tudás és a munka tiszteletére nevelni, ami az igazi útravalóm volt.

Érettségi, majd útkeresés.Néhány év után találtam rá arra a hivatásra, amely a mai napig éltető közegem – ez pedig a közművelődés.

Elvégeztem a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola művelődésszervező szakát, hivatásos kulturális menedzser és tömegkommunikátor szakirányú végzettséget szereztem. Ezután a budapesti Államigazgatási Főiskola önkormányzati gazdálkodás szakán végeztem. Falusi turizmus- és településmenedzser szakirányú végzettséget is szereztem.

Pályám kezdetén, majd képzéseim során „iskolateremtő” tanítómesterekkel (pl.  a pszichológiát tanító, Hatházi tanár úr, a  szociológiát oktató Fónai Mihály, a vezetéselméletet tanító Mankó Mária ), profi elméleti felkészültségű gyakorlati „mesterekkel” találkoztam. Ők megalapoztak, irdatlan mennyiségű tudásanyaggal láttak el. Az igazi gyakorlati tanítómesterem a helyi mikro-társadalom Konyáron és itt, Derecskén.

A közművelődés – szerintem – egyszerre nemes és fennkölt, egyszerre kicsit populáris, egyszerre hagyományőrzési elhivatottságú, egyszerre civil-centrikus. A magyar közművelődés 1945 utáni négy-öt évtizedes múltja a művelődési házakban összpontosult, oda centralizálódott, amely a mindennapi politika egyik játszószere (és játszótere) is volt. Ez így nem volt jó!

20 éven át, Konyáron, sikerrel próbáltam és valósítottam meg azt, hogy a civil társadalom az, amely új iniciatívát teremt, új szellemiséget hoz a közművelődésbe – ennek szakmai jellegű rendszerbe foglalása és rendszerszemlélete az igazi kulturális menedzseri feladat. Gyökereink keresése, a helyi hagyományok felkutatása és megőrzése, a kulturális színtér helyhez kötöttségének változtatása, mind-mind a közművelődési szakemberek – így jómagam – irányváltása is lett.

Az országosan is ismert és elismert Konyári Pávakör szakmai és civil fellendülése, formálódása, külföldi útjai is működésem idejére estek. A Konyári Baráti Kör és a helyi ifjúsági egyesületek jelenléte is megnyugvással (no meg sok-sok szervezéssel) töltött el, érdemes volt velük és értük tevékenykedni.

Külföldi tanulmányútjaimon megismerhettem a francia, az osztrák, az olasz közművelődési modelleket, az ott tapasztaltak alapján is tudatosult bennem az, hogy a civil közösségek működőképessége is bizonyíthatja a társadalom és a demokrácia érettségét (vagy éretlenségét).

A magyarországi népfőiskolák tartalmas életét megismerve, azok ars poetikájával azonosulva, alapító tagja lettem a Kék Kálló Menti Népfőiskolai Társaságnak, mely a mai napig kistérségünk egyik legjobbika. Barátság, tisztesség, bizalom. Ez lett a jelszava népfőiskolánknak és általunk az enyészettől megmentett, korhűen felújított derecskei katona-házas parasztház pedig működési helyszínünk.

Konyáron több civil szervezet és egyesület születése körül bábáskodhattam. Volt sikerélményem, főleg a rendszerváltás után. Az öntevékeny civilek 1990 után, fenekestől felforgatták a mikrovilágot. Rendszeresen részt vettek a falu társadalmi életében, azt termékenyen alakították. Megváltoztatták a község arculatát. Helyi újságot adtak ki, Falutévét indítottak, kiadták Konyár Falukönyvét, de a Konyári Hagyományőrző Napok kitalálói, szervezői és kivitelezői is ők voltak – és mindebben partner volt az önkormányzat is.

Én koordinálhattam, a feltételeket igazgathattam, lubickoltam a feladatokban, ez már igazi hivatás volt!

Tizenkét éven keresztül vehettem részt a község önkormányzati életében. Tartalmas évek voltak, mert a döntésekben érvényesíthettem a közművelődési érdekeket, hasznát vehettem az Államigazgatási Főiskolán megtanultaknak, a pénzügyi bizottság vezetőjeként igyekeztem a helyi költségvetés stabilitásában szerepet játszani.

2002 őszétől a politika beleszólt az életembe. Az új helyi hatalom újra haszontalannak ítélte meg a közművelődést, amely a mindennapi politika kiszolgálójának tekintette a Művelődési Házat. Közel fél évig vergődtem a megalázó szerepkörben, majd Derecske következett. A város befogadott. Először beosztott kistérségi közművelődési referensként, majd 2007 elejétől a Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójaként igyekszem pezsgő és tartalmas minőséget Derecske közművelődésébe beépíteni, figyelembe véve a helyi társadalom igényeit. Ez nemcsak a jelen, hanem a jövő kihívása is!

Családi hátterem nyugodt, kiegyensúlyozott. Gyermekeim révbe értek. Szabadidőnkben párommal kirándulunk. Kicsi unokáim kérdezték nemrég: „Mama, ugye, te nagyon szereted, amit csinálsz, mert mindig dolgozol?”
Azt válaszoltam, igen, ez a hivatásom, ez a hobbim, ez az életem!

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)