Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Krisztik József
Nyugalmazott polgármester,
Derecske
Azt mondják, az alma nem esik messze a fájától. A termés igen gazdagnak számít egy hétgyermekes családban, mégis érdekes, ha csak egy irányba potyognak a megérett gyümölcsök. Valamikor nagyon régen, egy berettyószentmártoni kőműves öt fia elhatározta, hogy az atyai mesterséghez közeli foglalkozást választ. Krisztik József is követte a szülői példát: az építőiparra esett a választása. Negyvenkét éve jegyezte el magát mostani lakóhelyével. Élete nagy részét itt töltötte, már mindenki tősgyökeres derecskeinek érzi. A református templom klasszicizáló épülete mellett szerényen húzódik meg a római katolikus templom, Istennek az a hajléka mindig nagy jelentőséggel bírt Krisztik József életében. A templom mögötti kis utcában, talán az egykori polgármester háza a legegyszerűbb, egy pillanatra el is bizonytalanodom, hogy jó helyen járok-e.
Jön elém széles mosollyal és invitál, kerüljek beljebb. A szobában fotókon a családi fészekből kirepült három gyerek és az unokák, társaságuk megadja a beszélgetésünk családias alaphangulatát. Egy pillanatra betér a Márta asszony is, aki gyógyszertári asszisztensként dolgozott nyugdíjazásáig, aztán magunkra hagy minket. Jóska bácsi készült a beszélgetésre, lendületesen futó szálkás betűivel teleírt lapot tesz elém életének legfontosabb állomásaival, kétéves polgármesteri szolgálatának eredményeivel. Nem ismeretlenek előttem ezek a sorsfordulók, mert a millennium évében odaítélt díszpolgári cím átadásakor is elhangzott ennek a gazdag életútnak a rövid ismertetése.
Krisztik József Szentmártonról gyalog járt nap mint nap az újfalui Arany János Gimnáziumba. Az érettségi után építész üzemmérnöki végzettséget szerzett Debrecenben. A polgármesteri megbízatása előtt több építőipari vállalatnál dolgozott, terveket készített, kivitelezéseket, tervezőirodát irányított. Sok munkája megtalálható a megyében, de a Derecskei ÁFÉSZ-nál töltött tizennégy éves munkássága meghatározta lakóhelyének arculatát.
– Sok kereskedelmi egység készült el az irányításom alatt Derecskén. A legjelentősebbnek a Kristály éttermet, Lux presszót, ABC üzletházat, a vas-műszaki áruházat, Gála üzletházat tartom, igaz, az épületek magukon viselik a kor, az akkori építészet stílusjegyeit. Magántervezőként több mint száz saját tervezésű családi háznak irányítottam a kivitelezését.
Az ezerkilencszázkilencvenkettőben időközi választáson a polgárok akaratából polgármester lett, és több mint két éven át a város első embere volt.
– Polgármesteri megbízatásom ideje alatt igyekeztem békességet teremteni az önkormányzati képviselő-testület működésében, és a város fejlesztése érdekében mozgósítani az anyagi és a szellemi erőforrásainkat.
A békétlenség volt az egyik oka az időközi választásnak, és a régen látott bihari infrastrukturális fejlesztésekhez elengedhetetlenül szükség volt összefogásra. Krisztik József polgármestersége idején valósult meg, a sportcsarnok építése, a telefonhálózat teljes városra való kiterjesztése, a gázhálózat kiépítésének megindítása, a 47. számú főútvonal városi szakaszának felújítása, a Köztársaság utcai kerékpárút kialakítása. II. világháborús emlékmű, idősek napközi otthona és krízis ház is épült. Bővítették a szociális ellátó rendszert, megalapították a Derecskei Városi Jóléti Szolgálati Alapítványt, létre hozták a családsegítő szolgálatot. Jelentős fejlődés történt a kultúra és a sport területén is. A női kézilabdacsapat az NB I/B-ben, a labdarúgócsapat NB III-ban játszott. Hagyományteremtő szándékkal szüreti felvonulást szerveztek, amely azóta is, minden évben megrendezésre kerül és zeneiskolát alapítottak.
– Ezerkilencszázkilencvennégyben már nem indultam a polgármesteri székért – összegzi az elmúlt évek eseményeit –, de tagja voltam a képviselő-testületnek, és mint alpolgármester tevékenykedtem. Ezerkilencszázkilencvennyolc óta a településfejlesztési bizottság elnökeként igyekszem a városfejlesztést elősegíteni. Mint nyugdíjas aktívan bekapcsolódom városunk szellemiségének alakításába, mert feladatomnak tartom a polgárosodás segítését. Szerintem elengedhetetlen láncszeme a fejlődésnek az egyre erősödő civil társadalom. Fontos, hogy minél több működő civil közösség jöjjön létre, és ebben a munkában én is szeretném kivenni a részem. Elnöke vagyok a Derecskéért Polgári Kör Egyesületnek és a Derecskei Civil Szervezetek Szövetségének. Lehetőségeim szerint segítem a derecskei kézműves hagyományok felélesztését, és évek óta részt veszek a közbiztonság javítását célzó polgárőrség szervezésében. Tagja vagyok a katolikus egyháztanácsnak, és ellátom a gondnoki teendőket is.
Ezerkilencszázötvennyolc óta élek a településen, így nem csoda, ha jobban kötődök ehhez a városhoz, mint szülőfalumhoz. Sok közösséget vallhatok magamnak Derecskén, és van egy közös érzésem mindegyikkel kapcsolatban: befogadtak.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése