Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Balogh András
Polgármester,
Tépe
Húsz év után új polgármestere van a kis bihari településnek. Miért szánta rá magát az 53 éves mezőgazdasági vállalkozó, a tősgyökeres Balogh András, hogy elinduljon a település vezetői posztján való megmérettetésen? – kérdeztük bő egy hónappal a választások után
– Túl azon, hogy elismerem elődöm húszéves településvezetői munkáját, úgy gondoltam, szükség van egy új típusú szemléletre, egy lendületesebb faluvezetésre – kezdi az újdonsült polgármester. – 1957. július 30-án születettem a szomszédos Derecskén, paraszti családban. Édesapám földműveléssel foglalkozott, az itteni kis szövetkezet elnöke volt 1956. augusztus 30-ig. Az új kollektivizálásban azonban már nem akart részt venni, ezért Budapestre ment egy építőipari vállalathoz. Édesanyám háztartásbeliként nevelt Sándor bátyámmal együtt itthon, Tépén. Az általános iskolát helyben végeztem el, majd Nyíregyházán mezőgazdasági gépész szakmát szereztem. 1974-től a helyi termelőszövetkezetben dolgoztam szakmámban. Talán a megyében is egyedülálló módon 1986-ban második gyermekünkkel gyesre mentem, amit nem tolerált munkahelyem. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy önállósítottam magam: 1989. január 1-jétől mezőgazdasági vállalkozó lettem. Ehhez az utat a bátyám is egyengette, aki már 1980-tól egyéni vállalkozó volt. Kezdetben baromfikeltetéssel, illetve tenyésztéssel foglalkoztam saját családi kertes házunk udvarán. Úgy vélem, folyamatosan változó világunkban a gazdasági kihívások következtében egyre többen vannak olyanok, akik életük során akár több alkalommal is kénytelenek munkahelyet, foglalkozást váltani. Ez történt velem is. A helyi rendszerváltoztatásban aktívan részt vettem. Jó volt érezni azt, hogy a tépei emberek szíve egyszerre dobban a remélt ősi juss – a föld – visszaszerzése reményében. A kárpótlás révén mi is földhöz jutottunk, amelyen napjainkig szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk.
Profilját bővítendő, no meg a több lábon állás érdekében, 1997-ben egy autószerelő-műhelyt nyitott a 47-es főútvonal mellett található saját területükön, amit tíz évig vezetett, majd bérbe adott gépalkatrész- és gépkereskedelem céljára. Ezután nagyobb hangsúlyt kapott vállalkozásukban a baromfikeltetés.
Helyben lakóként mindig is érdekelte faluja jelene és jövője, s ez akkor csúcsosodott ki, amikor veszélybe került a község általános iskolájának megmaradása. Az elmúlt nyolc év elhibázott – a kis települések elsorvasztására irányuló – kormányzati intézkedései elérték Tépét is. Csökkent a lakosság – azon belül is a gyermeklétszám. Ennek hatására állt az iskolamegmentési törekvések élére, s indult el 2006-ban képviselőjelöltként a helyhatósági választásokon. A választóktól bizalmat kapott, s lett első ciklusos önkormányzati képviselő. Nagy harcot vívott meg az iskola helyben tartása érdekében, jóllehet társulásba kényszerítették őket a derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel, ám mégsem kell ingázniuk a tépei felső tagozatos gyerekeknek. Ezt hatalmas eredménynek tekinti, ugyanis meggyőződése: az a település, amelynek megszűnik az általános iskolája, halálra van ítélve! Számtalan példa van arra, hogy ahonnan elmegy az ifjúság, oda nincs miért visszamenni, netán letelepedni – gondolkodik hangosan.
Értékrendszere mindig is jobboldali volt, így került kapcsolatba választókerülete fideszes országgyűlési képviselőjével, a hajdúszoboszlói Márton Attilával, akinek több cikluson át részt vett a kampányában. Ezek után nem volt kétséges, hogy elfogadja a Fidesz-KDNP támogatását, és elindul a 2010. évi őszi választások polgármesterjelöltjeként. A tépei választók bizalmából 62 százalékos eredményt ért el a hivatalban lévő polgármesterrel szemben, amit ezúton is tisztelettel köszön meg földijeinek. Úgy érzi, jól ismeri a község adottságait, lehetőségeit, s minden tudásával, erejével azon munkálkodik az elkövetkező években, hogy egy új fejlődési pályára állítsa képviselőtársaival együtt Tépét. Legfontosabb feladatának tartja a falu népességfogyásának megállítását, ennek érdekében keresi a kitörési pontokat.
Vallja, hogy minden sikeres férfi mellett egy sikeres nő áll! Immár 30 éve él boldog, kiegyensúlyozott házasságban pedagógus végzettségű feleségével, Irénkével, aki szülőfalujában tanítja írni-olvasni a tépeieket. („Kis” felmenő rendszerben első és második osztályos nebulókat oktat, nevel.)
Két gyermekük született. Éva 27 éves, szintén tanár, helyben. Agrármérnök férjével egy közeli tanyán élnek, s gazdálkodnak. András fiuk 26 éves, ő vendéglátói vállalkozó.
Abban a kevés szabadidejében, ami a polgármester rendelkezésre áll, vadászszenvedélyének hódol: a derecskei Barátság Vadász Sportegyesület tagja. Családjával együtt szívesen jár Erdélybe, ahol lenyűgözi a páratlan szépségű táj és az ottani emberek ragaszkodása nemzettársaikhoz.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Szöllősi Imre
Tőkés László
Spillinger Ferenc István
Kiss Csaba
Szilágyi Lajos
Dr. Fülep László
Rácz Anikó
Nyírő Gizella
Jantyik Zsolt
Bakó István
Dr. Berényi Dénes
Dr. Fülepné Sipos Ilona Esz...
Vitéz Magyary Béla
Özv. Sarádi Istvánné, Hacsi...
Erdőháti Imréné Kocsis Irma...
Dr. Tóth László Lajos
Szabó József
Rozsnyai István
Berényi András
Tímár Zoltán
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése