Hosszúpályi

Kemény munka, hús- és alkoholmentes étrend, üdítő, kóla helyett tiszta víz – ez a hosszú élet titka. Legalább is a 105 éves Sarádi Istvánné Piroska néni szerint.

A megye legidősebb polgárának élettörténetét Hosszúpályiban, a Szociális Szolgáltató Központban idézzük fel, ahová 2006 szeptemberében költözött be, lányának, egyben gondviselőjének halála után. Az otthonba az önkormányzat jóvoltából, méltányossági alapon került, „beugrót” nem kellett fizetnie. Ennyit megérdemel a nagyközség legidősebb polgára – vélekedett akkor Berényi András polgármester. Piroska néni egy kétszemélyes szobában, a 81 éves – szintén Piroska nevet viselő – lányával él együtt. A visszaemlékezésre eljött legkisebb lánya, a Szolnokon élő 69 éves Marika és annak férje, József.

Hacsi Piroska 1903. január 16-án született Hosszúpályiban, egy tízgyermekes család második gyermekeként. Kilenc lány és egyetlen fiú, szinte napra pontosan kétévenként látta meg a napvilágot a tősgyökeres Hosszúpályiba való családban! Piroska nénin kívül még két testvér él: a 90 éves Rózsa és a 84 éves Jolánka. Előbbi még olyan egészséges, hogy kertes házában egyedül él, s nemcsak magát látja el, hanem a ház-udvart is rendben tartja.

A földműves családból származó Piroska nénit már gyermekként munkára fogták, sőt, a kilenc testvér gondozásába is bevonták: úgy a pelenkázásba, mint az éjszakai pesztrálásba. A munka és a nagycsalád mellett nem tanulhatott, mindössze a négy elemit végezte el.

22 éves korában utcabelijéhez ment férjhez, aki szintén paraszti származású volt. Közös életüket férje szüleinél kezdték. 1927-ben született Piroska, ’29-ben István, ’31-ben András, ’35-ben Irma, utolsóként, ’39-ben Marika. Az öt gyermekből kettő már nem él: István 62, Irma 73 éves korában halt meg.

Nem volt könnyű életük Piroska néniéknek, akik kevéske földön gazdálkodtak, s megérezték a gazdasági világválság kedvezőtlen hatásait is. Piroska néni férje két világháborúban is részt vett. Az elsőben 16 éves korában az olasz fronton harcolt, a másodikban pedig leventeoktatóként, hazai földön szolgált. Akkor kapott asztmát, s az vitte el 61 éves korában. Azt még megélhette, hogy legkisebbik lánya, Marika óvónő lett, akire nagyon büszke volt.

A legnehezebb időszak az ötvenes évek beszolgáltatási kötelezettsége volt. Amikor már lehetett, az önellátáson túl, piacra is termeltek, amiből a legkisebb gyermeket taníthatták. A nagyobbak földműveléssel foglalkoztak, majd az iparosítás következtében István betanított munkás, András pedig anyagbeszerző lett. Élénken él Marikában, de nővére is megerősíti, hogy a nélkülözések, az igen nehéz körülmények ellenére is, igyekeztek megadni mindent a gyerekeknek a szülők, úgy, hogy édesanyjuk folt hátán foltos ruhában járt. A húsmentes étrendet sem „úri passzióból” választotta Piroska néni, hanem egyszerűen neki nem jutott a húsból! A nagyszülőknél kilencen ülték körbe az asztalt, s az ételosztásnál éppen Piroska néninek nem maradt a húsból. Szintén Marika meséli, hogy amikor kacsát vágott édesanyja hétvégére, szombaton kisütötte a májat, tört krumplival tálalta, s mindenkinek adott, csak magának nem. A kérdésre, hogy miért nem eszik májat, azt felelte: nem szeretem. „De hát milyen édesanya vagy Te, hogy a legfinomabb falatot nem szereted?!” – kérdezett vissza Marika. A választ csak később, felnőtt fejjel értette meg.

A kor szelleme végig kísérte a gyerekek életét. Mint legtöbben, az ő szüleik is szívós munkával, keményen küzdöttek, személyes példaadással nevelték emberré csemetéiket. Évtizedek múlva értették csak meg: mindaz, amit szigorral tettek szüleik, az ő érdekeiket szolgálta. Tiszteletet parancsolóan, féltő gondossággal egyengették útjukat. Bálba is csak úgy engedték a lányokat, hogy „a híretek előbb ne érjen haza, mint Ti!” – idézi fel Marika. Az sem fordulhatott elő a családban, hogy az ételből a szülőket megelőzve szedjenek a gyerekek – teszi hozzá nővére.

Piroska néni a csodával határos módon gyógyult fel két súlyos balesetéből. 99 évesen a bal, majd 103 éves korában a jobb combcsontja tört el. Mindezek ellenére, napközben nincs ágyhoz kötve, felöltözve üldögél az ágy szélén, egy bottal sétálgat a szobában. Látása és hallása az utóbbi években romlott, de azért be-bekapcsolódik a beszélgetésbe. Megkérdezi, mivel jöttetek, meddig maradtok, mikor visztek el egy-két napra.

Népes családot tudhat maga körül: az öt gyermekén kívül tíz unokája, 17 dédunokája és egy ükunokája született. A családtagokon kívül volt utcabeliek látogatják személyesen, vagy telefonon érdeklődnek hogyléte felől. Unokája, Szabóné Vass Irma naponta meglátogatja, a nagymama kedvenc ételét készíti el mindig.

A születés- és egyben névnapokon méltó módon köszöntik Piroska nénit az otthonban, ahol a rokonok és lakótársak mellett az önkormányzat – élén Berényi András polgármesterrel – is szívügyének tekinti a megye legidősebb polgáráról való megemlékezést.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)