Barabás Lajos

Elnök-ügyvezető igazgató,

Hosszúpályi

hb_5-160_barabas_lajos.jpgTősgyökeres hosszúpályi lévén jól ismerik a településen és a környéken őt is és családját is, így mindig kellő bizalom övezte tevékenységét, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy közel negyedszázada irányítsa a Hosszúpályi és Környéke Takarékszövetkezet munkáját.

A család fiatalabbik gyermekeként 1949. augusztus 6-án látta meg a napvilágot Hosszúpályiban. Édesapja a helyi termelőszövetkezetben dolgozott, édesanyja az általános iskola napközi otthonának főszakácsaként ment nyugdíjba. Bátyja, István ma már nyugdíjas, aktív korában katonatisztként szolgált Debrecenben. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, itt járt iskolába is, ahol elsősorban a reáltárgyakat kedvelte, de szívesen böngészte a történelemkönyveket is. Falusi gyermekként az akkor divatos játékok kötötték le szabad idejét, de nyaranta társaival szívesen megfordult a Pályi-ér partján, ahol akkoriban még fürödni is lehetett.

1963-ban a debreceni 109. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója lett, a géplakatos szakma rejtelmeiben igyekezett eligazodni, és mint később kiderült, eredményesen, hiszen 1967-ben szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Ekkor bevonult katonának: a lokátoros kiképzés után Debrecenben szolgált két évet. Leszerelése után a Mezőgépnél dolgozott a szakmájában 1971-ig, majd hazatért szülőfalujába, ahol egy évtizedig a tsz melléküzemágában tevékenykedett műszakvezetőként, karbantartóként.

1981-ben lett a tsz gépműhelyének a műhelyvezetője, majd két évvel később került a Hosszúpályi és Környéke Takarékszövetkezethez, ahol elődje nyugdíjba vonulása után rögtön az elnöki posztot töltötte be. Igazi „mély víznek” bizonyult ez a beosztás, „ám nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja”, így hamarosan egyre eredményesebben igazodott el a tennivalókban. Idejövetelekor a cég betétállománya a 200 millió forintot sem érte el, ma a megye második legnagyobb takarékszövetkezetként 7,1 milliárd forintos betétállománnyal rendelkeznek.

1984-ben egy PM-rendelet alapján bővíthették hálózatukat, olyan települések kerültek hozzájuk (Debrecen, Derecske), ahol más pénzintézetek is működtek. Tevékenységük alapját a minőség, a lakossággal kialakított jó kapcsolat jellemezte.

Munkája során mindvégig jó kollektívával dolgozhatott együtt, igaz, ennek kialakításában neki is meghatározó szerepe volt. Nyugodt, kiegyensúlyozott, az újra fogékony emberek veszik körül, akik fiatalos nekibuzdulással sokat lendítenek előre a cégen.

Tevékenységük folyamatosan bővült, 2003-ban egyesültek a Hajdúsámson és Vidéke Takarékszövetkezettel, így ma már 12 fiókjuk működik Hajdúszováttól Nyíradonyig, közel nyolcvan dolgozóval. Barabás Lajos időközben folyamatosan képezte magát: előbb leérettségizett, majd elvégezte a Nemzetközi Bankárképző felsőfokú szakmai tanfolyamot, és számos más szakmai továbbképzésben vett részt, folyamatosan tanulmányozta a szakirodalmat, hiszen az új termékek bevezetésének elengedhetetlen feltétele a folyamatos tanulás. Szakmai tevékenységét 1989-ben a SZÖVOSZ Kiváló Dolgozója kitüntetéssel ismerték el, 1996-ban a Takarékszövetkezeti Érdemérem bronz fokozatát, 2003-ban ugyanennek a kitüntetésnek az arany fokozatát kapta meg.

2002-ig – egészségi állapotának megromlásáig – négy cikluson keresztül a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjaként tevékenykedett, az ügyrendi bizottság elnöke volt. Egy cikluson keresztül az OTSZ elnökségi tagja, négy évig a Takarékszövetkezetek Megyei Szövetségének elnöke is volt, emellett hosszú ideig meghatározó szerepet töltött be a falu sportéletének irányításában.

„Ahhoz, hogy az ember egy ilyen poszton helyt tudjon állni, mindenekelőtt megbízhatóságra, pontosságra, korrekt kapcsolatokra van szükség – véli Barabás Lajos elnök-ügyvezető igazgató.  – Itt különösen fontos, hogy megtanuljunk a másik ember fejével gondolkodni, hiszen akkor megértőbbé válunk, és jobban fogjuk érezni a másik problémáját. Nagyon fontos, hogy egy vezető ne okoskodjon, hanem megértő legyen.”

Gyermekei közül Lajos fia építészmérnök-tervező Hosszúpályiban, akinek két lánya négy és fél, illetve hatéves. Erzsébet lánya Debrecenben él, ő két fiú (tíz- és hatévesek) boldog édesanyja. Világéletében szerette a sportot, egykor ő maga is aktívan sportolt, ma elengedhetetlen résztvevője a fontosabb sporteseményeknek. Emellett szeret utazni, Thaiföldtől az Egyesült Államokig a világ számos pontján megfordult már.

Végtelenül szerencsés embernek érzi magát, úgy véli, nincs semmi, amit eddigi életében másképp kellett volna tennie. A hatodik ikszhez közeledve  „világrengető” célokat már nem tűz ki maga elé, de mint mindig, céljai most is vannak. Ma talán az izgatja legjobban, hogy unokái hogyan veszik majd az élet első nagy akadályait, és reméli, hogy dédnagyapaként is sikerül majd helytállnia.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése