Létavértes

Ketesden, egy kis kalotaszegi faluban született 1948. november 5-én, ahol az emberek szép varrottasokba és cifra ruhákba szőtték bele évszázados álmaikat és vágyaikat. Szülei és nagyszülei, de az egész falu közössége a református hitben történő megerősödését segítették-terelték. Kiváló lelkipásztorokat látva-hallva már korán a lelkészi pályával kötelezte el magát. A magyarbikali általános iskolai évek után a Bánffyhunyadi Gimnáziumban tanult, ahol kiváló tanárok oltották beléjük a magyarságtudatot, világítottak rá, hogy a tankönyvek manipulált tartalma helyett mi a valóságos történelmi igazság. Közülük is Vasas Samu szavai és magatartása állt legközelebb szívéhez. A teológiát Kolozsváron végezte jeles eredménnyel, vissza szívesen emlékszik a jó közösségre és kiváló tanáraira, például dr. Borbát Dánielre, Horváth Istvánra és dr. Juhász István professzorra.

Nagykárolyi segédlelkészi évei alatt ismerte meg és vette feleségül Simon Zsófiát, aki a Gyógyszerészeti Egyetemet végezte Marosvásárhelyen. Önálló lelkészként parókiát és gyülekezetet építeni, templomot tatarozni, felszerelni küldték Szatmárudvariba. A gyülekezetépítés bizonyult mindezek közül a legnehezebbnek, de Isten mindent megadott, amit csak kért. Miközben családjuk két fiúval gyarapodott, megszervezték a magyar nyelvű iskolát, amelyben Veres Kálmánné Csáthy Erzsébet vezetésével kiváló eredményeket értek el az oktatásban, a nevelésben. Feleségének az egész megyében nem találtak gyógyszerészi állást, ezért imádságokkal tűzdelt, nehezen meghozott döntés után, hosszas procedúrákat, megaláztatásokat elszenvedve kapták meg végül az engedélyt 12 évi szatmárudvari szolgálat után, hogy Magyarországra költözzenek.

Riadt madárként húzta meg magát a Rozsnyai család a nagykereki parókián, de lévén hogy a befogadó a szomszéd megyébe szólt, három bizonytalanságban eltöltött hónap után lett aztán szolgálati hely és feladat Nyírbogdányban. A gyülekezet hamar bizalmába fogadta, s már együtt felépítették a parókiát, felújították a templomot, elindították az idősek otthona létrehozását. Felesége is kapott munkát, miközben az ott eltöltött 12 év alatt István fiuk gyógyszerész-diplomát szerzett – ma együtt működtetik édesanyjával Debrecenben a Szigligeti Gyógyszertárat –, Balázs fiuk belsőépítész lett, s e szakmában dolgozik Torontóban élete párjával, a marosvásárhelyi születésű Rékával. Mivel közben elkötelezte magát a diakóniai munkával, és jártasságot szerzett az idősek otthoni elhelyezésében, Kocsis püspök úr 1996-ban Debrecenbe helyezte egy diakóniai osztály létrehozását megcélzó feladatkörrel. Miután kiderült, hogy e feladat teljesítéséhez a feltételek még nem érettek meg, 1997-ben elfogadta a vértesi gyülekezet lelkipásztori állását, illetve felvállalta ott az idősek otthonának a létrehozását.

A gyülekezet itt is szeretettel fogadta, s itt is együttműködve örülhettek hitbeli gazdagodásuknak, a templom műemlék orgonája helyreállításának, új harangjuknak, amelyeket önzetlen adományok segítségével valósíthattak meg. Új színt jelentett a gyülekezet mindennapi életében a diakóniai tevékenység helyben történő kibontakoztatása is, de eredményekkel járt a testvérgyülekezetekkel, a szomszédos iskolával és az önkormányzattal történő együttműködés is. Most például egy szép lakópark létrehozása érdekében működnek együtt, nem titkolva, hogy a fiatalok városban maradását célozzák meg ezzel.

Irányítása alatt 1998-ban kezdte meg működését a Lédig-kúriában a szeretetház – amelynek szociálpszichológiai, mentálhigiéniai és szociális szakvizsgája birtokában lelkész-igazgatója is – 20 fővel, amit a Széchenyi-terv, később újabb pályázatok segítségével történő bővítés után 68 bentlakóra tudtak fejleszteni. Mellettük 30 nappali ellátottnak viselik gondját, de gondozóik több beteghez, illetve rászorulóhoz kijárnak otthoni ápolásra, ház körüli munkák végzésére. Az otthon nemcsak jól szervezett, hanem 33 munkahelyet is biztosít, s nem utolsósorban megjelenésében egy ékszerdoboza a városnak. A mozgássérülteket támogató szolgálatuk segíti, amely a mozgatástól az egészségügyi problémák megoldásán át a kulturális programokig segít mindennapi életvitelükben.

Közben a Református Zsinat tagjává, illetve annak Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága elnökévé választották, s szerkesztőbizottsági elnöke lett a Református Szeretetszolgálat című folyóiratnak. Véleménye szerint a diakónia jövőjéről, lehetséges fejlesztési irányairól csak annak teljes spektrumát felmutatva lehet dönteni felelősen.

– Tiszta és Isten előtt megálló életre törekedtem – vallja Rozsnyai István –, mely törekvésemben igen nagy segítségemre volt szeretett és kedves feleségem, gyermekeim és sokan, akikkel kapcsolatba kerültem. Hitünket, értékeinket és magyarságunkat meg kell őriznünk, és minden meg kell tennünk azért, hogy el ne tűnjünk a globalizálódó világ tengerében.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)