Derecske

Édesapja első generációs gyógyszerész volt, a Dunántúlról került az Alföldre. Szakmaszerető, jó akaratú emberként kivívta a tiszacsegeiek szeretetét, ellensége nemigen volt, halászó-vadászó emberként gyakran az általa gyűjtött gyógynövényekből készített gyógyszereket. Édesanyja mezőkövesdi lány volt, kezdetben háztartásbeliként a gyermekeket nevelte, később asszisztensként dolgozott férje mellett.

Dr. Radó Imre két lány „közé” született 1939. március 31-én Tiszacsegén. Nővére pedagógus pályára lépett, húga pályatársként követte az atyai utat, gyógyszerész. Miután a második nagy világégés kitörésének évében született, gyermekkorát a háború eseményei határozták meg, a front odaérkeztéig ennek ellenére szép emlékei vannak. A front elől a nagyszülőkhöz menekültek Mezőkövesdre, onnan visszatérve lepusztított patikát és házat találtak. Édesapja kemény, szorgalmas munkával teremtett újjá mindent, ám az államosítás idején újra földönfutókká váltak.

A háború után katolikus iskolában tanult, majd az iskolák államosítása után állami iskolába került, amit végül a család költözése miatt Egyeken fejezett be. Innen a tiszafüredi gimnáziumba vezetett az út. Voltak csodálatos tanárai is, jól tanult, soha nem érezte hátrányát annak, hogy nem egy „menő” középiskola diákja. 1957-ben a jeles érettségi után a tanári pályával kacérkodott, ám értelmiségi gyermekként a politikával is meg kellett küzdenie, nem vették fel a KLTE-re, pedig majdnem maximális pontszámot ért el.

Még ez év őszén néhány társával Pestre ment dolgozni, a ma EGIS nevet viselő gyógyszergyárban lett segédmunkás. A segédmunkások fele akkoriban „kicsapott” értelmiségi volt. 1958-ban került a szegedi egyetem gyógyszerésztudományi karára, ahol a bizonyítási vágy, „nagyon röstelltem volna magam a szüleim és barátaim előtt, ha nem állom meg a helyem!” komoly tanulásra ösztökélte. Főleg az első két évben „hajtott” keményen, nem akart „lehorgasztott fejjel járni”. Nagy tudású, maguk körül a tehetséges diákokból iskolát teremtő, nagytekintélyű professzorok tanították, akik mellett rájött arra, hogy „a dolgok megtanulhatók. Ha az ember átlátja a dolgok logikáját, akkor megvilágosodik számára, hogy azok egymásból következnek.

Ösztöndíjat, kollégiumot nem kapott, sőt még tandíjat is kellett fizetnie, elemi gondokkal megküzdve („tízéves koromtól húszéves koromig egyfolytában éhes voltam!”) kitűnő diplomát kapott 1963-ban, Hajdúdorogon kezdett dolgozni. 1964-ben került gyógyszertárvezetőnek Földesre, ahol közel két évtizedet töltött el. Szeretett ott dolgozni és máig úgy érzi, hogy szerették a falu lakói is. 1981-ben következett Derecske, ahol napjainkig a kisváros egyik gyógyszertárának vezetője.

Az 1976–1986 közötti évtized újra tanulással telt, két szakvizsgát tett és Med. Biol. doktori címet szerzett, témavezetője Kertai Pál professzor úr volt. 1992-ben részt vett a Magyar Gyógyszerész Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezete megszervezésében, annak első elnökhelyettese volt. Rendszeresen készített fel ifjú gyógyszerészeket szakvizsgára, ezt nagyon jó szakmai tréningnek érezte mindig. Gyógyszerészi tevékenységét különféle elismerések övezték, szoros kapcsolatot tartott az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézettel.

A politikától mindig távol tartotta magát, bár négy cikluson át a város választási bizottságának elnöke volt. Ma is, már nyugdíjas korban, aktívan dolgozik olyan munkatársakkal, akik már negyedszázada társai ebben a felelősségteljes munkában.

– Az embert a génjei alapvetően meghatározzák – vallja dr. Radó Imre. – A körülmények késztettek a tanulásra, aki nem tanult, az elmaradt. Én könnyen tanultam, a tanulás leginkább örömet hozott számomra. Persze kellett egy olyan munkahelyi vezető is, aki díjazta és inspirálta munkatársait a tanulásra. Az embernek fel kell vállalnia, amit elvárnak tőle.

Még Szegeden választott magának társat egy életre Jakus Gizella személyében, aki a tanítóképző intézet hallgatója volt. 1963-ban kötött házasságukból két gyermekük született. Erika követte édesanyja példáját, ma Derecskén a József Attila Általános Iskolában tanít. Imre esetében sem esett messze az alma a fájától, hisz körzeti fogszakorvosként Törökszentmiklóson dolgozik. Erikáéknál két lány, Imrééknél egy fiú, egy lány, tehát összesen négy unoka boldogítja a nagyszülőket. A családban testvér, unokatestvér, azok gyermekei közt tucatnyi pályatársa dolgozik, sajnos közvetlen szakmai utódja nincs. Reménykedik, hogy unokáiból lesz, aki felvállalja a felmenők örökséget.

A gyógyszerész úr korábban hobbi-kertészettel töltötte szabadidejét, volt szőlője, gyümölcsöse, mára a ház körüli park gondozása maradt. A 200 négyszögöl fű, örökzöld és virág rendszeres elfoglaltságot ad. Ha teheti egy-egy hétvégére szívesen „elszökik” otthonról, ilyenkor a Zemplén vagy a Tiszatáj az úti cél.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)