Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Prof. Dr. Oláh Éva
Egyetemi tanár, klinikaigazgató,
Debrecen
Noha gyógyító munkája mellett évtizedek óta végzett kutatómunkát, mindig is a betegellátást tartotta elsődlegesnek. És éppen ez az, amit az utóbbi tizenkét évben, a Gyermekklinika igazgatójaként is megtartani igyekszik: rendszeresen naponta vizitel, a klinika összes ápolt gyermekét és betegségüket ismeri.
Az egyre növekvő elvárások mellett az alulfinanszírozott gyermekellátás szakmai színvonalának megtartása és a tudomány új eredményeinek megfelelő továbbfejlesztése mellett a klinika kutató- és oktatómunkájának megszervezése, irányítása jelentős időt és energiát igényel. Feladatuk a gyermekek teljes körű ellátása, s ehhez minden szakterületet művelni kell, azaz helyben kell megvalósítani mindazt, amit a felnőttek esetében külön-külön klinikák biztosítanak. Ezért munkatársait több szakvizsga letételére ösztönzi, noha a sokrétű feladatot megnyugtatóan csak az orvosi kar létszámának növelése fogja – remélhetőleg a jövőben – megoldani.
Jó hír – s a folyamatos bizonyítás mellett a következetes igazgatói kiállás eredménye is –, hogy az idén nyolcvanéves Gyermekklinika egykor befejezetlen nyugati szárnyát a DEOEC felépítteti, s az emelet és tetőtér beépítésével egy régi álom válik valóra: valamennyi szakrendelést és diagnosztikai egységet magába foglaló korszerű járóbetegrészleget alakítanak ki, amit a 2004 októberében rendezendő országos nagygyűlés idejére remélhetőleg már használatba is vehetnek a klinika dolgozói és kis betegei.
Oláh Éva már kisgyermek korától gyermekorvosnak készült. A korán elszenvedett megrázkódtatások – református lelkész édesapja életét Berettyóújfaluban 1944 októberében egy „felszabadító” orosz katona géppisztolygolyója oltotta ki, tanár édesanyja szerető közelségét annak súlyos betegsége miatt kellett tartósan nélkülöznie – elhatározásában megkeményítették, a nagyszülők gondoskodása pedig segítették. Ismereteit kitűnő tanárok keze alatt gyarapította a Csokonai-gimnáziumban, ahol országos tanulmányi versenyeken elért jó eredmények, torna, népi tánc és különböző szereplések színesítették az ott töltött éveket. A DOTE-n Krompecher professzor élvezetes előadásai, Endes Pongrác „példabeszédei” vagy Fornet Béla betegbemutatásai, klasszikus vizsgálati módszerei hagytak máig szívmelengető emlékeket.
Negyedéves orvostanhallgató volt, amikor dr. Ács Géza felesége lett – aki ma a Kenézy-kórház baleseti sebészetén osztályvezető és tanszékvezető-helyettes, címzetes egyetemi docens –, s amikor 1968-ban „Sub Auspiciis Rei Publicae Popularis” minősítéssel doktorrá avatják, már két gyermeke van. A Gyermekklinikán kap állást, ahol azóta folyamatosan, 35 éve dolgozik.
Miközben bekapcsolódott az oktatómunkába, végigjárta a betegellátás minden területét, a klinikai beosztások fokozatait, a csecsemő- és gyermekgyógyászat mellett humángenetikai szakképesítést is szerez. Szegeden elsajátítja a kromoszómavizsgálati módszereket, amelyeket bevezet az általa létesített és 20 éven át vezetett laboratóriumban.
A veleszületett rendellenességes gyermekek mellett a rosszindulatú betegségek genetikai jellemzői érdeklik elsősorban. A hagyományos kromoszómaanalízist molekuláris genetikai módszerekkel egészíti ki a leukémiás és daganatos betegségben szenvedő gyermekek pontos genetikai jellemzésére, prognosztikai megítélésére az eredményesebb kezelés érdekében (e témában írja kandidátusi és nagydoktori disszertációját is). 1992-től egyetemi tanár és a Gyermekklinika igazgatója.
Nagy számú előadást tart gyermekgyógyászatból és klinikai genetikából magyar és angol nyelven a IV. és V. évfolyamos hallgatóknak. E tevékenységét „A Magyar Felsőoktatásért” érdeméremmel, a „DOTE Kiváló Oktatója” címmel ismerték el, népszerűségét pedig jelzi, hogy kétszer Az év oktatója címet is elnyerte. Kreditkurzust tart, több diplomamunka, TDK-szakdolgozat, PhD-munka témavezetője, s miközben három könyv, tizenegy könyvfejezet, több mint 100 közlemény került ki a keze alól, kongresszusok garmadáján adott elő itthon és külföldön.
Több hazai és nemzetközi tudományos társaság mellett a Magyar Gyermekorvosok Társaságának volt, a Humángenetikai Társaság jelenlegi elnöke, a Gyermekgyógyászati és a Humángenetikai Szakmai Kollégium tagja, DEOEC szakmai bizottságok vezetője vagy tagja, tudományos folyóiratok szerkesztőjeként tevékenykedik.
Nagy figyelmet szentel a régió gyermekorvosainak továbbképzésére: 1994 óta népszerűek a havonkénti Nagyerdei gyermekgyógyászati esték, ahol a szakmai tartalmat kulturális események is színesítik. Évente jótékonysági koncerttel gyarapítják a Gyermekklinika anyagi lehetőségeit. Pro Urbe díjas.
Két fia, Géza és Péter is orvosok, kiváló szakmai munkájuk eredményeként jelenleg az USA-ban dolgoznak, így a nagymama szomorúsága, hogy ritkábban simogathatja meg öt unokája fejét.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése