Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Prof. Dr. Oláh Éva
Egyetemi tanár, klinikaigazgató,
Debrecen
Hihetetlenül gazdag szakmai életút és mindehhez roppant szerény, előzékeny egyéniség társul prof. dr. Oláh Éva egyetemi tanár, gyermekklinika-igazgató személyében. Pályája és eredményei összeforrottak a Debreceni Orvostudományi Egyetem fejlődésével. Nemcsak az országban, hanem külföldön is jól ismerik és megbecsülik Oláh Éva professzor asszony tevékenységét. A Berettyóújfaluban 1943. december 17-én született, férjezett és kétgyermekes édesanya eljutott a tudományos élet csúcsára. Tette mindezt támogató családi háttér mellett, és a munkájukat szolgálatnak felfogó kollégákkal. Férje, dr. Ács Géza baleseti sebész, címzetes egyetemi docens. Géza fiuk patológus, Péter belgyógyász, andragógus, mindketten az USA-ban élnek és dolgoznak. Az unokák, Alexandra, Olívia, Péter, Kristóf és Adél.
Az Általános Orvosi Karon 1968-ban kitüntetéssel szerezte meg diplomáját. Szakvizsgáit csecsemő- és gyermekgyógyászatból (1972) és humángenetikából (1980) tette. 1981-ben az orvostudomány kandidátusa, majd a Magyar Tudományos Akadémián 1990-ben az orvostudomány doktora címet szerezte meg. Mindkét értekezésében a kromoszóma-rendellenességeket vizsgálta a rosszindulatú betegségekben. Szakmai pályafutása során végig a DOTE Gyermekklinikáján dolgozik, klinikai gyakornok, egyetemi tanársegéd, 1973 és 1992 között a DOTE Gyermekklinika Genetikai Laboratóriumát vezeti. 1981–89 közt egyetemi adjunktus, 1989–92 közt egyetemi docens, 1992-től kezdődően egyetemi tanár, klinikaigazgató. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjas. Hosszabb-rövidebb tanulmányúton Dániában, Hollandiában, Izraelben járt. Nevéhez fűződik a Genetikai Laboratórium kialakítása, a cytogenetikai vizsgálatok beindítása. Kiemelt érdeklődést tanúsít a rosszindulatú vérképzőszervi megbetegedések genetikai eltérései iránt.
Oktatási tevékenységét és oktatásszervezését a graduális, a posztgraduális és a továbbképzés területén fejti ki. A gyermekgyógyászat mellett a klinikai genetikát két évtizede oktatják önálló tantárgyként, s az előadások jelentős részét prof. dr. Oláh Éva tartja. Az általa írt „A klinikai genetika alapjai” című könyv második kiadása már előkészítés alatt van. Szívesen segíti és irányítja a hallgatók diplomamunkáinak és tudományos diákköri munkáinak készítését. Gyakran a védés elnöki teendőit is ellátja. A klinikaigazgató irányításával 1985–2002 között 21 magyar és egy angol nyelvű diplomamunka, tudományos diákköri dolgozat született. Fontosnak tartja a tudományos diákköri munka támogatását, a tehetséges hallgatók felkészítését a kutatómunkára. Két hallgatója elnyerte az egyetem legmagasabb hallgatói kitüntetését, a Weszprémy-díjat, és részesült az MTA kiemelkedő végzős hallgatók számára alapított legmagasabb, „Pro Scientia” érem kitüntetésében. A professzor asszony „Az év oktatója” kitüntetést kétszer kapta meg a hallgatók szavazatai alapján. A PhD-programban akkreditált témavezető.
A klinikára hárul a felelősség a régióban a szakorvosképzésért és a terület gyermekorvosainak továbbképzéséért. A szakvizsgabizottságban elnöki feladatot lát el a professzornő. A régió orvosainak rendszeres továbbképzését szolgálja a Nagyerdei gyermekgyógyászati esték című üléssorozat, amelyen az ország különböző részeiből meghívott előadók egy-egy gyakorlati jelentőségű témát dolgoznak fel. Nyolc éve rendeznek neonatológiai országos továbbképző tanfolyamot egy amerikai egyetem közreműködésével, viszonzásul a hazai nővérek Amerikában tanulhatnak.
A gyermekgyógyászat és a klinikai genetika medikus oktatásában évek óta a professzor asszony által javasolt tanrendet követik. Cél az európai szintű tudás közvetítése. A hazai és az európai egyetemek között igyekeznek megteremteni az „áthallgatás” lehetőségét, ám nem tévesztik szem elől, hogy itt majd itthon dolgozó gyakorlati szakembereket képeznek.
A háziorvosi és a gyermekorvosi hálózat megerősödése és párhuzamos működése új kihívást jelent: a házi gyermekorvosnak is tisztában kell lennie az új diagnosztikus és terápiás eljárásokkal, épp ezért az oktatás gyakorlati oldalát erősítik, és a sürgősségi ellátás megszervezését tervezik, amely a folyamatban lévő, jelentős bővítés során válik lehetővé.
Büszke rá, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács I. Sz. Klinikai és Kísérletes Onkológiai Bizottságában 1999–2002 közt, az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának 2002-től, az Orvosi Genetikai Munkabizottság tagja és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya II. Sz. Doktori Bizottságának a tagja 2002–2005 közt. Az MTA Doktori Köztestületének 1997-től 2 ciklusban volt a tagja. Számos szakmai kitüntetés birtokosa, a Debreceni Egyetem Kiváló Oktatója, Debrecen Pro Urbe díjasa. A Magyar Felsőoktatásért Érdemérem (2001) és a Went István Emlékérem (2005) tulajdonosa.
(Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése